Román és magyar aranyérmet is hozott a kajak-kenu világbajnokság első éremosztó napja

Román és magyar aranyérmet is hozott a kajak-kenu világbajnokság első éremosztó napja
Cătălin Chirilă – Fotó: COSR

Aranyérmet nyert Cătălin Chirilă pénteken C-1 500 méteren a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon. A román sportoló az előfutamban és az elődöntőben mutatott teljesítménye alapján a szám esélyesének számított.

A második helyet a német Conrad Scheibner szerezte meg, míg a moldovai Serghei Tarnovschi lett a harmadik.

A C-1 1000 méteren tavaly világbajnoki címet szerző Chirilă-nek az 500 méteres rövidebb távról eddig egy világbajnoki, illetve egy Európa-bajnoki ezüstérem volt a legjobb eredménye.

A magyar versenyzők összesen három érmet, egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot nyertek a duisburgi világbajnokság első éremosztó napján. A K-1 1000 méteren olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint nagyszerű győzelmet aratott 500 méteren. A győriek 26 éves kajakosa pályafutása negyedik vb-címét gyűjtötte be.

A K-2 200 méteren címvédőként induló Kiss Blanka, Lucz Anna kajakpáros jól rajtolt ugyan, de a táv második felét nem bírta a tőle megszokott módon, így ezúttal bronzérmet szerzettek. Az aranyat a lengyelek párosa, Martyna Klatt, Helena Wiśniewska szerezte meg, míg az ezüstérem ebben a számban a Paulina Paszek, Jule Hake összeállítású német párosé lett.

Jól indult a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású férfi kvartettnek is versenyen 500 méteres fináléban, féltávnál még vezetett is az egységük, de a második 250 méteren a hazai közönség támogatását élvező németek megelőzték őket.

A másodikként célba érő Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor örül a férfi kajak négyesek 500 méteres versenyének döntője után. Fotó: Kovács Tamás / MTI
A másodikként célba érő Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor örül a férfi kajak négyesek 500 méteres versenyének döntője után. Fotó: Kovács Tamás / MTI

Szintén aranyérmet nyert Kiss Péter Pál a férfi parakajak KL1 kategória 200 méteres versenyében a kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban.

A vb vasárnapig tart, szombaton tíz döntőt rendeznek.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!