Lehet, hogy a végén átveszik a hatalmat a gyerekek Ozorán
2023. augusztus 4. – 21:31
Színes társaság gyülekezik az Ozora Stage feletti domboldalon. A megnyitót várják, amikor megnyílik a főszínpad előtti tánctér, és el lehet kezdeni bulizni a feldübörgő zenére. Napnyugtakor kezdődik a ceremónia, de már előtte egy órával egyre többen telepednek itt le, hogy a legjobb helyekről nézhessék. Sárkányjelmezek, világító szoknyák, angyalszárnyak. És gyerekek. Színes ruhás, szalagos, festett arcú gyerekek, akik az elmúlt pár évben látványosan elkezdték elfoglalni a fesztivált. Ők is izgatottan várják, hogy láthassák, ahogy a lovasok meggyújtják a hatalmas máglyát, jelezve, hogy kezdődik az egyhetes buli. A hódítók jelenlétét láthatóan senki nem bánja: sem a fesztiválozók, akik gond nélkül táncolnak együtt a legkisebbekkel is, sem a szervezők, akik felismerve az igényt, évről-évre egyre több, gyerekeknek tervezett helyszínnel és programmal várják a családokat. Ozorázó családokkal és szervezőkkel beszélgettünk arról, mi tesz egy fesztivált családbaráttá.
Az ozorai gyerekbirodalom lassan, nyolc év alatt bővült az igényekhez igazodva, „mára pedig szinte az egész fesztiválra kiterjedt, mindenhol vannak gyerekrészlegek” – fogalmaz Emcsi, a fesztivál gyerekprogramjainak vezetője. Ő szervezi a gyerekeknek szánt foglalkozásokat, de ő a felelőse az Artibarnban tartott műhelyeknek is, amik minden korosztály számára nyitottak. Emcsi rendezvényszervezőként dolgozik, több fesztiválon is szervezett korábban gyerekprogramokat. Ozorán nyolc éve merült fel igényként, hogy kezdjenek valamit a fesztiválozó családok egyre bővülő körével.
„Így indult az egész, hívtak, hogy találjuk ki, mi legyen, mert annyira sok a család és annyira sok a gyerek, hogy kell, hogy legyenek külön nekik dedikált helyek is” – idézi fel a kezdeteket.
Eleinte egyáltalán nem voltak kötött programok, játékokat, kézműves foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek, elkezdték bővítgetni játszóteret, miközben fokozatosan mérték fel az igényeket, és azoknak megfelelően fejlesztették az infrastruktúrát. Így alakult ki például az aprócska főzőműhely a játszótéren. „Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha nem kellene negyven percet sorban állnia családoknak a napon ahhoz, hogy ebédet szerezzenek a gyerekeknek, ezért a Hokedli csapatával közösen csináltunk egy családi főzős workshopot, ahol a gyerekekkel együtt készítjük el az aznapi vegán ebédet, amit aztán közösen elfogyasztunk”. Ezt, és az úgynevezett „Bushyland” többi gyerekprogramját is Anna koordinálja, aki a 2 és fél éves kisfiával, Barnával kettesben jár a fesztiválra Budapestről.
Másodszorra vannak Ozorán, ez a harmadik közös fesztiváljuk: Barna kilenc hónapos korában már járt az Ozora fesztiválnál lényegesen kisebb, de ugyanazon a helyszínen megrendezett Daad Gatheringen is. Barna megszületése előtt Anna többször is járt a fesztiválon – a Covid-időszakot leszámítva 7-8 éve minden évben, barátokkal.
„Én olyan fesztiválra nem merném vinni a gyerekemet, amit nem ismerek”
– mondja. „Így is nagy dilemma volt, hogy bevállaljam-e, de szerintem ő is, én is jól bírjuk. Mondjuk egy nagyobb társasággal jöttünk, teljesen egyedül lehet, hogy nem vállaltam volna be”.
A Bushylandben vagyunk, Anna a napja nagy részét itt tölti a kisfiával. „Tavaly egyszerűbb volt, akkor leraktam egy lepedőre, és elvolt mellettem, amíg dolgoztam. Idén már rohan” – nevet. „De azért mindig figyel arra, hogy én hol vagyok, és elvan itt a játékokkal. Az altatástól féltem, egyrészt, hogy időben tudjon aludni, ne csússzunk el nagyon a napirendünkkel, másrészt, hogy olyan helyen tudjon pihenni, ahol nincs nagy hangzavar. Barna szerencsére imádja a sátrazást, mi a Silent Campben lakunk, és ott nagyon jókat alszik” – mondja.
A Bushyland tulajdonképpen egy játszótér, de annál azért sokkal több funkciót is ellát: egyrészt a fesztiválterület közepén, mindenhez közel helyezkedik el, ezért tökéletes találkozási pont a családoknak. Egy egész nap árnyékos, a hangos zenétől valamennyire védett hely, ahol órákig el tudnak lenni a gyerekek: van itt közös főzés, kézműves foglalkozások, és persze mindenféle társasjáték is. Anna szerint a családok azért is szeretik itt eltölteni a napjuk egy részét, mert amíg a gyerekeket lekötik a játékok és programok, ők is pihenhetnek, vagy főzhetnek a szomszédos főzőligetben (de akár táncolhatnak is, napközben itt is szól a zene), esetleg ihatnak egy teát a játszótér melletti teaházban.
„Ez egy mesevilág, egy külön kis burok a fesztiválon a gyerekeknek” – fogalmaz Anna.
De nem csak itt találnak maguknak programot a gyerekek, a kicsit nagyobbak már bekapcsolódhatnak az Artibarnban tartott műhelyekbe is. „A workshopok évről évre cserélődnek, de arra mindig próbálunk figyelni, hogy a hagyományos szakmák megjelenjenek. Ilyen a fafaragó műhely, kerámia műhely, bőrdíszműves, virágkötő műhely, kovácsolás” – részletezi Emcsi. De van itt ékszerkészítés, természetes textilfestés, és lehet készíteni fogport, szúnyogriasztót és füstölőt is természetes anyagokból. A másik oldalon pedig lehet hangszereket, szintetizátorokat próbálgatni, sőt, bluetoothszal működő hangszóró-dobozt is készíthetnek itt maguknak a fesztiválozók.
„Muszáj évről évre bővíteni a workshopokat, mert látszik, hogy nagyon nagy az igény a nem zenei programokra is. Most már szinte minden színpad mellett van egy játszó placc, és a jövőben csak több lesz. A Bushyland is bővülni fog, több helyet akarunk adni itt is a workshopoknak” – ecseteli Emcsi a terveket.
Az Artibarn, a Bushyland és a Cooking Groove (ahol a rengeteg fatüzelésű tűzhelyen bárki készíthet magának ételt hozott alapanyagokból) is egymáshoz közel helyezkednek el. Kicsit távolabb található a Vizium nevű kiállítótérré és büfévé átalakított pajta, mögötte pedig a cirkusz és egy új játszótér, ahol napközben szintén tartanak foglalkozásokat, lehet tanulni zsonglőrködni is. Nappal gyerekelőadásokat, este pedig cirkusz- és táncelőadásokat tartanak itt. És idén a nagy színpadok közvetlen közelében is felépítettek egy új játszóteret – benne egy kiszuperált, homokozóvá átalakított busszal. A Dragon Nest nevű színpadnál is kialakítottak egy kis teret, itt társasjátékos klub működik, mellette természetes anyagokból lehet hangszereket készíteni. Az igény ezekre egyértelműen látszik, napközben tömve vannak kisebb-nagyobb gyerekekkel a játszók és a foglalkozások is – idén közel 30 ezren vesznek részt a fesztiválon, közülük 1200-an 14 év alatti gyerekek.
Az, hogy egyik-másik program között mekkora a távolság, nem elhanyagolható kérdés a családok szempontjából, a fesztivál ugyanis hatalmas, többhektáros területen helyezkedik el – a legtöbb kisgyerekes család ezért vagy babakocsival, vagy húzható kiskocsikkal, esetleg biciklivel oldja meg a közlekedést. Anna is kiskocsiban húzza maga után Barnát, a sötétben egyre több, égősorokkal kidekorált, elfüggönyözött kis kocsi tűnik fel az utakon.
„Tényleg nagyon sok család jön, évről évre egyre több a gyerek. Az is lehet, hogy a végén átveszik a hatalmat a gyerekek Ozorán” – mondja Anna.
A nagy számok törvénye alapján persze itt is történnek néha balesetek – mondja Emcsi – de szerencsére az a jellemző, hogy a szülők figyelnek a gyerekeikre, nem hagyják őket egyedül, ezért nekik egyáltalán nem kell gyerekmegőrzéssel foglalkozniuk.
Emcsi szerint azért is van sok család a fesztiválon, mert a nem zenei programokkal együtt még úgy is megéri megvenni a jegyet, ha magában a buliban annyira nem is vesznek részt. „Tavaly mesélte nekem egy család, hogy kiszámolták, ha elmennének valahova kempingezni a lakóautóval, befizetnék a gyerekeket egy bábelőadásra, két workshopra és egy ebédre, ők meg este elmennének egy koncertre, drágábban jönnének ki egy napra, mint az ozorai hetijegyekkel” – mondja. Ehhez persze hozzátartozik, hogy 14 év alatt a fesztivál ingyenes, a gyerekeket csak regisztrálni kell (14 és 18 év közöttieknek már fizetős, de szintén regisztrációhoz kötött a jegy, és csak felnőtt kisérővel léphetnek be a fesztivál területére). És az is, hogy sok fesztiváltól eltérően Ozorára ételt és italt is be lehet hozni. A családok többsége egyáltalán nem vásárol készételt a fesztiválon – a hozott alapanyagokból vagy a táborhelyükön, vagy a főzőligetben főznek.
„Szerintem az a legfontosabb, hogy mindenki tudjon önkritikát gyakorolni, legyen valós elképzelése arról, hogy neki mi a komfortos, és ne vigyen gyereket oda, ahova nem gondolja, hogy való.
Én mindenkinek azt szoktam mondani, hogy itt nem a gyerekeknek szokott bajuk lenni, hanem a szülőknek. Ameddig a szülő jól tudja érezni magát, van türelme a gyerekéhez és a körülményekhez, addig a legtöbb gyerek is jól tudja érezni magát” – hangsúlyozza Emcsi.
Kilencéves kisfia, Móric fekete öves fesztiválozó, Ozorára is nyolc éve jár az édesanyjával, de már kéthetes korában is megfordult egy fesztiválon. Mint mondja, szervezőként csak úgy tudja elhozni magával, hogy a kisfiú a nap nagy részét Emcsi barátaival tölti, akik vigyáznak rá. „Minden nap vannak dedikált közös programjaink, elmegyünk együtt egy előadásra, együtt ebédelünk, vagy vacsorázunk. Az is fontos, hogy legyen egy hely, ahova a gyerek és a szülő el tud vonulni. Mi is megpróbáltuk minél otthonosabban berendezni a sátrunkat, hoztunk otthonról matracot, ágyneműt, kispárnát, könyveket, hangoskönyvet is” – mondja.
Szülőként itt lenni teljesen más állapot
„Bármelyik fesztiválra lehet szerintem felelősségteljesen gyerekkel menni, de ez gyerek- és szülőfüggő is. Én a beszólásokkal azért sem szoktam foglalkozni, mert ha valaki nem tudja, hogy miről van szó, akkor az csak egy előítélet. Ez egy tök befogadó közeg, de azt is el tudom képzelni, hogy van olyan szülő, aki nem így csinálja, az meg az ő döntése. Én senkit nem akarok rábeszélni, hogy hozza ide fesztiválozni a gyerekét, mert el tudom képzelni, hogy van olyan gyerek, akinek túl sok inger a rengeteg ember, a hangos zene” – mondja Anna.
A színpadokhoz például ő sem megy le a kisfiával, mert úgy érzi, hogy az még túl sok lenne neki, fülvédővel is. Azt viszont látja rajta, hogy milyen jó hatással van rá a közeg, a rengeteg gyerek társasága. „Mi a fesztiválon kívül is sok helyre járunk, ő egy nagyon nyitott gyerek. Itt sokkal hamarabb elfárad, mert nem lehet kizárni az ingereket. Ezért is alszik olyan jókat” – mondja.
„Szülőként itt lenni is teljesen más állapot. Nekem sokkal szimpatikusabb ez, mint amikor gyerek nélkül jártam ide.
Nagyon jó programok vannak például, amiket korábban észre sem vettem. Szerintem ez abszolút családbarát fesztivál, amire szerencsére egyre többen jönnek rá” – teszi hozzá.
Jamie Németországból utazott a fesztiválra a kisfiával, a hároméves Marinóval és a barátjával, Manuval, ők is a Bushylandbe menekültek be a délutáni hőség elől. Manu 2013 és 2015-ben is járt már Ozorán, ő győzte meg Jamie-t, hogy együtt is jöjjenek el. „Ez a fesztivál már 2015-ben is elképesztően családbarát volt, el lehetett különíteni a gyerekeket a nagyobb tömegtől, akkor is volt nekik csomó program, mindenki figyelt, vigyázott rájuk, az egész fesztivál fel volt készülve a gyerekekre. Ha egy nagy fesztiválra szeretnél menni a gyerekeddel, szerintem ez a legjobb választás. Más hasonló helyeken, ahol jártam, nincsenek ekkora, kifejezetten gyerekeknek tervezett terek és programok sem. Ezért is mondtam Jamie-éknek, hogy jöjjünk el családostul” – magyarázza Manu.
Ez az első közös fesztiváljuk, korábban csak kisebb ottalvós bulikban jártak együtt, hogy teszteljék, hogy bírja Marino a sátrazást. „A teszt jól sikerült, akkor azt mondtam, oké, próbáljuk ki, hogy megy ez egy hétig” – mondja Jamie. „Marino mindenhol jól érzi magát, az alvással sincs gondja, pedig otthon mindig nagyon korán kel fel, itt viszont gond nélkül alszik sokáig, annyira elfárad a nap végére” – mondja. Nincs kötött programjuk, egész nap sétálgatnak a fesztiválon, és ami megtetszik, ott eltöltenek egy kis időt. Koncertekre is járnak, Marino ilyenkor fülvédőben van. „A tömegbe azért nem megyünk be, mindig csak a széléig megyünk, ahol még bőven van hely, ott ő is tud a földön táncolgatni, ami neki igazából még olyan, mint a játék, együtt játszunk. Nagyon élvezi, azt szokta kiabálni, hogy party, party, party” – nevet.
„A legjobb, hogy az egész terület nagyon tiszta. Eleinte féltem, hogy a kisfiam miket szedhet majd fel a földről, de sehol semmit nem látok, pedig állandóan figyelek. Ez nagy nyugodtság nekem, tudom, hogy nincs szemét szétdobálva, és nyugodtan el tudom engedni” – mondja Jamie.
Amikor a rákérdezek, hogy mi a helyzet a tisztálkodással, mennyire problémás megoldani egy kisgyerekkel, mindketten felnevetnek. Manu meglóbálja a kezében a tiszta pelenkát, Jamie magyarázza, hogy egy ideje már hajkurásszák a homokozóban játszó Marinót egy pelenkacserével, de a kisfiú egy pillanatra sem hajlandó megállni. „Az mondjuk probléma, hogy a fesztiválon nem lehet pelenkát venni” – jegyzi meg Manu. „Szerencsére ez is megoldódott, az egyik boltnál rákérdeztem (a fesztiválon az éttermek mellett működik kisbolt is – a szerk.), és kedvesek voltak, másnapra szereztek pár csomaggal, akkor vehettem. De egyébként itt bárkit megkérdezhetsz,” – mutat körbe a zsúfolt játszótéren Jamie – „valaki biztos tud adni. Én voltam a béna, azt hittem, egy nagy csomag elég lesz, de itt annyit eszik és iszik, hogy sokkal többet használunk el”. Jamie szerint kora reggel még a zuhanyzással sincs gond, de később nagyon hosszú sorok alakulnak ki, azt gyerekkel már nehéz kivárni. Ők sem vesznek készételt a fesztiválon, mindent maguknak főznek. Hoztak magukkal alapanyagokat, a fesztiválon csak kenyeret, zöldséget és gyümölcsöt vásárolnak.
Arra a kérdésre, hogy mit javasolnának a családoknak, mivel készüljenek a fesztiválra, Manu rávágja: „Váltóruhával! Itt a gyerek percenként össze tudja koszolni magát, nem lehet elég cuccal készülni”.
„Na megyek, elkapom a gyereket. Már érzem a szagát!” – Jamie feláll, és a pelenkával a kezében elindul Marino felé, aki a közeledő pelenkacsere borzalmairól mit sem sejtve éppen békésen pakol meg homokkal egy markolót – és a ruhája zsebeit.
Klaudia a párjával, és két kislányukkal jött a fesztiválra Pilisszántóról. Dalma négy és fél, Csillag egyéves, a harmadik kisbabájuk még Klaudia pocakjából hallgatja a zenét. „Ez az első fesztiválunk. Régen jártunk hasonló bulikba, de Ozora valahogy mindig kimaradt. Idén Dalma rájött, hogy szereti a goát, ezért gondoltuk, elhozzuk, és megmutatjuk neki” – meséli. „Szigetre mondjuk nem vinném ki őket, de ez egy tök barátságos hely”. Ez a gyerekek első fesztiválja, Klaudia azt mondja, jövőre is keresnek majd hasonló helyeket, de az is lehet, hogy megnézik velük a Boom fesztivált Portugáliában. Ők is egy nagyobb társasággal érkeztek, a nap nagy részében Klaudiáék is így – a barátokkal, gyerekcsoporttal együtt – mozognak a fesztiválon. Lakóautóval érkeztek, a Family Campben laknak. Azt mondja, ők akkor is jöttek volna, ha egyáltalán nincsenek itt gyerekek, de örül neki, hogy sokan érkeztek gyerekekkel, a táborban is szereztek új barátokat.
„Vannak bevállalósok, a szomszédunk például egy öthetes babával nyomja végig. Egy nagyon fontos dolog van, a napi ritmust tartani kell, hogy a gyerek egyen és aludjon, és akkor nincs több hiszti, mint otthon” – mondja. Ők reggeli után vagy kézműveskedni mennek, vagy táncolnak a kisebb színpadokon, amíg nincs tömeg, utána a lakóautónál készítik el az ebédet. Klaudia azt mondja, egyedül az ételfelhozatallal nem elégedett a fesztiválon, meglepte, hogy nem túl nagy a választék, ezért inkább minden nap főz valamit a táborhelyükön. Délután pihennek, aztán megint játszótereznek kicsit. „Nincs kötött programunk, annyi, hogy estére már vissza szoktunk jönni a táborba, mert a tömeg és a hangos zene sok lenne nekik, addigra már nagyon elfáradnak” – mondja. Ők a párjával sem mennek vissza bulizni éjszaka. „Elfáradunk mi is estére, van elég inger itt nekünk is”.
„A gyereknek minden tetszik itt, Dalma imádja, hogy mindenki csillogósban, tüllszoknyában van, sokat lehet ugrabugrálni, tök jó játszóterek vannak”. Azzal, hogy ki mit gondol arról, hogy gyerekekkel jött el a fesztiválra, ő se foglalkozik. „Mióta otthon szültem, nekem már senki nem mond semmit” – jegyzi meg nevetve.
Kedden kora délután találkozunk velük az Artibarn melletti kis homokozónál. Miközben beszélgetünk, a tüllszoknyás, Barbie-pólós és csillámmatricákkal dekorált arcú Dalma fagyit és kávét készít homokból az anyukájának. Közben mellettünk spontán koncert alakul ki, a gyerekek a homokban táncolnak a dob- és trombitaszóra. Ezután elindulnak: hosszú út áll előttük, a fesztivál egyik legtávolabbi kisszínpadán, az Ambysson lép fel Sena Dagadu, őt akarják meghallgatni. Felszerelik a babakocsikat, átvágnak a forgalmas boltsoron, elsétálnak a Pumpui, a Dome és az Ozora Stage mellett, a tó túloldalán található színpadig – ez majdnem egy órás túra, kisebb megállókkal. A koncerten Dalma a színpad előtt játszik egy kis labdával, amit időnként elgurít a táncolók felé – mindig akad valaki, aki mosolyogva visszagurítja neki.
Nem vagyunk bolondok, nem véletlenül hozzuk ide a gyerekeinket
Irma ötéves, Palkó hét, Lujza tíz, Móric pedig tizenhárom éves. A szüleik, Marci és Zsófi azt mondják, nekik gyakorlatilag ez a fesztivál a nyaralás. „Irmának ez már a negyedik fesztiválja” – mondja Marci. „Nekem a tizedik” – vágja rá Móric büszkén.
Marci és Zsófi hatéves koruk óta ismerik egymást, tizenhét évesen jöttek össze, kisebb szünetekkel azóta együtt vannak. „Itt jöttünk össze utoljára” – meséli Marci. 2007-ben jöttek először a fesztiválra, háromszor voltak itt gyerekek nélkül. Móric születésének az évében nem jöttek, 2012 óta viszont már minden évben. Azért Móric se maradt fesztivál nélkül babakorában, hathetes volt, amikor a kisebb Sun fesztiválon dekort építettek a szülei. „Palika is egyéves volt, amikor először jött ide velünk. Emlékszem, reggel hatkor kelt, befektettem a babakocsiba, ráadtam a fülvédőt, és sétáltunk egy hatalmas kört a fesztiválon, néztük a birkákat (a fesztiválnak otthont adó Dádpusztán élnek birkák, régebben össze lehetett futni velük a fesztivál ideje alatt is – a szerk.), ahogy vonulnak a domboldalon. Így indultak a reggeleink” – idézi fel Marci.
„Szépen lassan minden fejlődik, gyerekszemszögből szerintem ez egy nagyon élhető fesztivál, nem véletlenül hozzuk őket ide. Nem vagyunk bolondok, mondjuk a Szigetre, a Balaton Soundra, vagy a Voltra eszünkbe se jutna elvinni őket” – magyarázza.
„Ozorán vannak az éjszakai arcok és vannak a nappali arcok. Azok, akik szürkületben jönnek elő csuklyákban mint a denevérek, és reggelig táncolnak a nagyszínpadnál, azokkal nappal nem nagyon találkozol. Napközben a kicsikkel is el lehet lenni egy-két órát a nagyszínpad melletti körhintáknál” – mondja Marci.
„Móricon már tökre látszódik az a nyitottság, amit itt kap azzal, hogy rengetegféle emberrel találkozik. De mindegyik gyerek más miatt szeret jönni, a Lujzi például állandóan az Artibarnban kézműveskedik” – mondja Zsófi. „Minden évben meglepnek valamivel, mindig van valami újdonság. Idén például az új játszótér és a cirkusz új helye. Ez egy tök jó irány, látszódik, hogy koncentrálnak a gyerekekre” – veszi vissza a szót Marci.
„Millió program van itt, állandóan kitalálnak nekik valami újat, nem véletlenül hozzuk ide a gyerekeinket. Nem arról szól ez az egész, mint általában a fesztiválok” – kezdi Marci. „Mondjuk ezt nem is tudhatjuk, ezer éve nem voltunk másik fesztiválon” – teszi hozzá Zsófi. „Nem is akarok. Rohadt nagy mázli, hogy 150 kilométerre a házadtól itt van a világ egyik legnagyobb ilyen típusú fesztiválja” – vágja rá Marci.
Évekig lakóautóval jártak a fesztiválra, de az utóbbi időben már sátraznak. „A lakóautó egyébként, főleg kisebbekkel, sokkal kényelmesebb, de korlátozott, hogy hol tudsz vele megállni, sátorral sokkal jobb helyeket lehet találni. Tizennégy év után azért már elég jól lehet tudni, hogy hol érdemes letáborozni gyerekkel” – mondják. Több ismerős családdal járnak együtt, a zajtól messze, az úgynevezett Silent Campben szokták felépíteni a sátortáborukat. Zsófi szerint az elmúlt években hatalmasat fejlődött a vizesblokk is, ami nagy könnyebbséget jelent. „A gyerekek például soha nem panaszkodtak, hogy hideg vízzel kell tusolni” – mondja. „Mondjuk olyan sokat nem is tusolnak” – teszi hozzá nevetve Marci.
Ők is, sok fesztiválozó családhoz hasonlóan, azt mondják, megéri nagyobb társasággal jönni, mert így bármikor ki tudják egymást segíteni. „Múltkor például a két nagyobb gyerekünk már nagyon indult volna, de a kisebbek még nem. Akkor a barátaink fogták, és elvitték őket, mi meg nyugodtan tudtunk készülődni a két kicsivel” – hozza fel példaként Marci. De esténként is meg tudják beszélni, kik szeretnének elmenni bulizni, és kik maradnak a táborban a gyerekekkel.
Bár rengeteg alapanyaggal felszerelkezve érkeznek, ők néha a büfékben is vesznek ebédet – a gyerekek úgyis kikönyörgik. Többnyire azért a táborhelyükön főznek. Rutinos kempingezőkként nekik gázzal működő minihűtőjük is van, Marci szerint komoly cserealap a táborban a hat darab jégkocka, amit éjszaka kitermel vele.
Hogy mit tanácsolna azoknak a szülőknek, akik fontolgatják, hogy gyerekkel próbálják ki a fesztivált? „Először is, nagyon kell szeretni ezt a fajta zenét, vagy legalábbis el kell fogadni, mert itt azért az is túl tud csordulni vele, aki szereti. Másodszor, szerintem kell egy pici igénytelenség is hozzá. Annak például, aki akkor is letörli nedves törlőkendővel a gyereke kezét, ha hozzáér a fűhöz, egyáltalán nem javaslom, hogy eljöjjön ide, mert egy nyomor lesz neki, és nem fogja magát jól érezni” – magyarázza Marci. „De egyébként nem is baj, ha nem jön több gyerek, van itt már elég” – teszi hozzá nevetve.
„Évek óta van bennünk egy kis kérdőjel, hogy jöjjünk-e, vagy ne, de amikor a gyerekek tüntetnek a nappaliban, hogy Ozora, Ozora, akkor úgyis eljövünk”.
A gyerekek csak péntekig vannak velük, akkor a nagyszülők értük jönnek, hogy Marciék kettesben is bulizhassanak kicsit. De utána sem mennek egyből haza Szentendrére, egy hétig a nyaralójukba elvonulva küzdik le a „poszt-Ozora stresszt” – ahogy ők fogalmaznak. „Itt alig van térerő, senki nem tud elérni, nincsenek reklámok, nem virít mindenhol a szponzorok neve. Nehéz visszatérni utána a normális kerékvágásba” – mondja Marci.
„Na, addig jó ez a hely, amíg nem süt a nap” – jegyzi meg, miközben mindannyian egyre gyakrabban törölgetjük a homlokunkat. A Dome előtti új játszótéren üldögélünk csütörtökön dél körül. Zsófiék szeretnek ide járni a gyerekkel, mert a Dome-ban mindig nyugis zene szól, amit a gyerekekkel is lehet hosszabb ideig hallgatni. Reggel beborult az ég, délelőtt kellemesen el lehetett itt lenni. Mostanra viszont kisütött a nap, és itt egyelőre semmilyen árnyék nincs. Zsófiék is összeszedelőzködnek, Irma beül a lefüggönyözött kiskocsiba, és a család elindul árnyékot keresni.
„Minden, ami itt van, az hosszú távra készül, és évről évre fejlődik, nem egynyári dolog. De ez a terület már önmagában lenyűgöző, már csak ezért is megéri ide eljönni a családdal felfedezni” – mondja Emcsi. „Ez egy izgalmas közösség: az emberek mosolyognak, figyelnek egymásra, és tudnak kapcsolódni, de békében is hagyni egymást. Ha valakihez odamegy egy gyerek, akkor hozzászólnak és kedvesen válaszolnak neki, ha segítséget kér, akkor segítenek. És ennek nincs izzadságszaga”.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!