Romániai vakációja utolsó napján a romák önjelölt királyától egy miniatűr rézüstöt kapott ajándékba III. Károly

2023. június 6. – 18:47

Romániai vakációja utolsó napján a romák önjelölt királyától egy miniatűr rézüstöt kapott ajándékba III. Károly
III. Károly Szászfehéregyházán, 2023. jún. 6-án – Fotó: Alex Nicodim / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Előbb kezet rázott Kálnoky Tiborral, majd kezet csókolt a feleségének, Annának, még utoljára elfogadott egy virágcsokrot az egyik „rajongótól”, végül pedig bepattant a rá várakozó fekete Mercedesébe, és ezzel el is indult III. Károly Szászfehéregyházáról Marosvásárhelyre, onnan pedig repülővel London felé, és véget ért az ötnapos romániai magánlátogatása.

Az uralkodó távozása után Kálnoky az újságíróknak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a jövőben még sokszor lesz alkalom arra, hogy Romániába látogasson III. Károly.

„Már 25 éve jár Romániába, és nagyon reméljük, hogy ez a jövőben is lehetséges lesz. Lehet, hogy nem minden évben tud majd jönni, de azt hiszem, lehetséges lesz, hogy jön” – idézi Kálnokyt az Agerpres.

A gróf úgy értékelte látogatást, hogy bár a házigazdák ösztönösen tisztelettudóbban viselkedtek vele, de „ez a királyra nem volt hatással”, és ugyanolyan otthonosan viselkedett, mint máskor. Kálnoky úgy tapasztalta, hogy III. Károlyt lenyűgözte a tömeg, amely mindenhol várta, ahol csak járt.

„Szerintem nagyon imponált neki, hogy nem volt semmi feszültség, noha sokan megjelentek, de úgy voltak vele, mintha családtagok lennének” – tette hozzá Kálnoky Tibor.

Károly király, többek között Kálnoky Tibor (jobbra) társaságában, Zalánpatakán, 2023. jún. 3-án – Fotó: Mihai Barbu / AFP
Károly király, többek között Kálnoky Tibor (jobbra) társaságában, Zalánpatakán, 2023. jún. 3-án – Fotó: Mihai Barbu / AFP

III. Károly magánlátogatásainak szervezője egyben megköszönte a kormányőrségnek, hogy diszkréten és udvariasan védték az uralkodót, illetve az újságíróknak az általuk tanúsított tiszteletért és szakmaiságért. „Őfelsége személyes találkozói a helyi lakossággal és a turistákkal rendkívül barátságosak és szívélyesek voltak. Szeretném biztosítani Önöket, hogy Őfelsége tartózkodása biztonságos és tökéletesen harmonikus volt” – mondta Kálnoky Tibor.

Az 1998 óta szinte évi rendszerességgel Romániába látogató Károly először érkezett királyként az országba, és személyében először járt brit uralkodó Romániában. III. Károly mostani programjának egyetlen „félhivatalos” eseménye a Cotroceni-palotában megrendezett fogadási ceremónia volt, ahol előbb Klaus Iohannis államfővel tárgyalt, majd az elnöki hivatalban összesereglett állami vezetőkkel, a civil társadalom képviselőivel és a külképviseleti vezetőivel találkozott, és mondott beszédet.

„Nem tudom szavakkal leírni, mennyire örülök, hogy ismét ellátogathattam Romániába” – mondta a brit uralkodó a látogatása alkalmából szervezett fogadáson, hangsúlyozva, hogy 25 évvel ezelőtt járt először „ebben a nagyszerű országban”.

„Románia megőrizte az erdeit, vidéki tájait és fenntartható mezőgazdasági modelljeit. Számos olyan faj található meg itt, amely Európa és a világ más részein már eltűnt, és ez még értékesebbé teszi az országot. Nagyon nagyra becsülöm romániai barátaimat is. Nagyon hálás vagyok azokért az emberekért, akik most itt ülnek a teremben, akik támogattak engem és a projektjeimet” – fogalmazott a brit uralkodó, aki azt is kiemelte, hogy rokoni szálak is fűzik az országhoz: apjának unokatestvére volt Mihály király, az országból 1947-ben elűzött utolsó román uralkodó. Király most azt nem említette, hogy az brit királyi családnak egyébként erdélyi magyar gyökerei is vannak.

A találkozón többek között az RMDSZ miniszterei is kezet ráztak vele, legalábbis Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter és Novák Eduárd sportminiszter posztolt erről a közösségi felületeiken.

„Őfelsége III. Károly király követendő példát mutat a környezet és az egyedülálló romániai biodiverzitás, valamint a kulturális örökség védelmét illetően, amelyre oly büszkék vagyunk. Nagy megtiszteltetés, hogy az erdélyi, romániai falvaink és az érintetlen erdőink támogatója és nagykövete Őfelsége III. Károly király” – írta a találkozóról Tánczos Barna, és egyben a figyelmébe ajánlotta az Erdélyt keresztben átszelő Via Transilvanica túraútvonalat.

A „félhivatalos” bukaresti programja után péntek este megérkezett székelyföldi birtokára, Zalánpatakra, ahol azt csinálta, amit általában szokott, túrázott és a természetet járta. Bár a korábbi években tapasztaltnál valószínűleg sokkal nagyobb volt az érdeklődés iránta, egész Romániából, sőt még külföldről is sereglettek oda a kíváncsiskodók és a rajongók, hogy megpillanthassák a brit uralkodót.

Károly számára egy pikniket is szerveztek a helybéliek, amelyen maguk is részt vettek. A hagyományos székely falatok mellett volt muzsika is, magyar népdalokkal szórakoztatták a felséget, aki érdeklődve hallgatta az „Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék…” kezdetű dalt.

A piknikre igyekvő és a pikniken résztvevő helyiek – Fotó: Mihai Barbu / AFP A piknikre igyekvő és a pikniken résztvevő helyiek – Fotó: Mihai Barbu / AFP
A piknikre igyekvő és a pikniken résztvevő helyiek – Fotó: Mihai Barbu / AFP

Károly egészen kedd reggelig maradt Zalánpatakon. Látogatása utolsó mozzanataként utazott a Brassó megyei Szászfehéregyházra, ahol az Agerpres tudósítása szerint az alapítványa tulajdonában lévő nevezetes kék ház udvarán adott fogadást, majd ellátogatott a falu erődtemplomába, ahol helyi kézművesekkel beszélgetett.

Caroline Fernolend, a Mihai Eminescu Trust (Károly alapítványa, amely hagyományos épületek helyreállításával foglalkozik Erdélyben) elnöke az AFP hírügynökségnek még korábban elmondta, hogy kedden mintegy 200 helybélivel fog találkozni az uralkodó a település erődtemplomában sorra kerülő rendezvényen. „Egyedülálló pillanat lesz, hogy egy királyt fogadhatunk a közösségünkben” – jelentette ki Fernolend, és hálás, hogy Károly megtiszteli a „hosszú évek alatt” végzett munkát.

Caroline Fernolend szerint nincs szükség a falu különlegesebb kicsinosítására a király látogatására való tekintettel. „Nem fogunk semmit sem átalakítani, a szépség már megvan” – mondta, hozzátéve, hogy Szászfehéregyháza értéke az „emberekben és a meglévő örökségben” rejlik.

Még egy utolsó virágcsokor III. Károlynak és a romák önjelölt királya Szászfehéregyházán – Fotó: Alex Nicodim / Inquam Photos Még egy utolsó virágcsokor III. Károlynak és a romák önjelölt királya Szászfehéregyházán – Fotó: Alex Nicodim / Inquam Photos
Még egy utolsó virágcsokor III. Károlynak és a romák önjelölt királya Szászfehéregyházán – Fotó: Alex Nicodim / Inquam Photos

A szászfehéregyházi találkozóra a romák önjelölt királya, Dorin Cioabă is meghívást kapott, aki szívesen nyilatkozott is a médiának.

„Nagy megtiszteltetés számomra, és már rég szeretnénk (találkozni a királlyal – a szerk.), mert számunkra a királyi család volt a példa, amikor a bulibașă (nagyjából cigányvajda) címről a királyi címre váltottunk. Az angliai királyi házat vettük mintának. Az angol királynő és most Károly király, hogy úgy mondjam, a mi vezetőnk, mert az általuk vezetett országokban sok roma közösség él – Skóciában, Írországban, Ausztráliában, Kanadában” – magyarázta Dorin Cioabă, aki azt is elmondta, megígérte a feleségének, hogy „a király szomszédjai lesznek”, ezért ott fognak házat keresni és vásárolni. Az Agerpres összefoglalója szerint Dorin Cioabă és felesége ajándékot adott át III. Károlynak: egy miniatűr rézüstöt, amely a romákat reprezentálja.

„Meghívott minket a házába, az otthonába, nem jöhettünk üres kézzel” – mondta, és arról is beszámolt, megkérni III. Károlyt arra, hogy foglalkozzon a romák problémáival, „mert az Európai Unió egy ideje felhagyott minket, mert volt a szíriai probléma, most meg ez az ukrajnai probléma, és a romák maradtak”.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!