Kós Károly munkásságát kutatja és népszerűsíti évtizedek óta az Ausztráliában született építész

2023. június 3. – 14:48

Kós Károly munkásságát kutatja és népszerűsíti évtizedek óta az Ausztráliában született építész
Anthony Gall átveszi az Ybl Miklós építészeti díjat, 2018-ban – Fotó: Ian Biggs Twitter-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Hogyan került egy kelta felmenőkkel rendelkező ausztrál építész Erdélybe, és hogyan kezdte el Kós Károly építészetét kutani? Hogy történt meg, hogy ez a történet annyira beszippantotta, hogy több Kós Károlyról szóló könyvet írt, és végül Budapestre költözött? Többek között ezekről, és persze magáról Kós Károlyról beszélgettünk Anthony Gall építésszel, akinek az életében fordulópontot jelentett a nagy transzilvanistával való találkozás. Beszélgetésünknek több apropója is volt, hisz Sepsiszentgyörgyön nemrég nyitották meg azt a Kós-kiállítást, amelynek Gall a kurátora volt, de felújították a Kós Károly által tervezett Székely Nemzeti Múzeumot is, amit még a műtárgyak nélkül járhatott be a közönség és a maguk „meztelenségében” láthatta Kós Károly tereit.

Először a Sepsi OSK focicsapat stadionjában megnyitott Kós-kiállításon hallottam a kicsit magyaros hangzású építész nevét (igazából kelta, csak nekünk tűnik magyarosnak, semmi köze az itteni Gálokhoz), és már akkor rendkívülinek gondoltam ezt az életutat. Aztán a sepsiszentgyörgyi múzeum vezetett sétáján figyeltem fel arra, hogy miközben Kelemen Kálmán, a Székely Nemzeti Múzeum a történelem-régészet részleg gyűjteménykezelője az épület szépségét ecsetelte, Anthony Gall egyik Kós-kötetét is népszerűsítette a látogatóknak. Azt is megtudtam akkor, hogy Sepsiszentgyörgyhöz kötődik a legtöbb Kós Károly által tervezett és végül felépített épület egész Kárpát-medencében. Tizenháromból tíz fel is épült, és ebbe beletartozik a Székely Nemzeti Múzeum és a parkban található két múzeumőri lakás is. Kelemen véleménye szerint Kós legfontosabb és talán legmaradandóbb építészeti érdeme az, hogy kialakított egy olyan építészeti nyelvet, mely képes volt az erdélyi építészeti formaságok sokféleségét (szász, székely, román) szintetizálni, egységesíteni, és ezáltal egy saját stílust, az úgynevezett transzilván stílust megalkotni. A Székely Nemzeti Múzeum 1911 és 1913 között felépített épülete foglalja össze talán a legjobban Kós Károly építészetének kvintesszenciáját. Anthony Gall azonban interjúnk során hangsúlyozta: Kósnál nem a stílus a lényeg, hanem az épület mögötti vízió és közösségmegtartó funkció, ahogy Kós Károly sem csupán építészete miatt vált kora egyik példaképévé.

A kutatóval online beszélgettünk: Anthony Gall életvitelszerűen Budapesten él, alapvetően ausztrálnak tartja magát, bár mindig is tudta, hogy felmenői Skóciából, Dániából érkeztek a déli féltekére. Még gyermekfejjel bejárta szüleivel Európát, és eljutott az őshazába is, akkor azonban nem sejtette, hogy végül Európában fog letelepedni, ráadásul egy olyan országban, amelyhez gyakorlatilag semmi köze nem volt. Végül az építészeti egyetemet Londonban végezte el, és onnan pályázott meg egy budapesti ösztöndíjat. Innen aztán nem volt visszatérés.

Úgy hallom, hogy nagyon jó barátságban van a Székely Nemzeti Múzeummal, az ön kitartó kutatómunkájának az egyik gyümölcse az a Kós Károly kiállítás is, amit Budapest Főváros Levéltára szervezett a Székely Nemzeti Múzeummal együtt, ami végül Kenyeres István jóvoltából a múzeum birtokába került, és nem rég újra láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség.

Igen. Most néztem meg épp, hogy 30 éve járok arrafelé.

Elsőre talán szokatlan helyen, egy stadionban nyitották meg a Pécsről haza érkező kiállítást. Sokat emlegették önt is a megnyitón, és a helyszínnél talán már csak az volt érdekesebb, hogy a Kós kiállítást egy kelta gyökerekkel rendelkező ausztrálnak köszönhetjük. Mit gondol a helyszínválasztásról?

Előzetesen nem beszéltem erről a Misivel (Vargha Mihály múzeumigazgató – szerk. megj.), tulajdonképpen én is csak hírekből értesültem róla. A foci nem áll közel hozzám, de a Magyar Kerékpársport Szövetség egyik elnökségi tagja vagyok, tehát a sport azért jelen van az életemben. Kós kifejezetten nem volt sportember, neki az egyik sportja a kaszálás volt, a másik a lovaglás. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ez egy szellemes megközelítése a dolognak, mert Kós Károlynak is az egyik küzdelme az volt, hogy az épített környezet minőségét fenntartsa, meg az identitáshoz kapcsolódó dolgok iránt nyitottságot ébresszen az emberekben. Ennek elérése érdekében minden eszközt kimerített, legyen ez irodalom, színházi darab, mintatervek, bármi amit csak lehetett. A múzeumban ez a tárlat már amúgy is ki volt állítva, többen látták, emlékeim szerint a megnyitón az utcáig állt a sor a múzeum előtt. Különlegesen nagy népszerűsége van Károly bácsinak Sepsiszentgyörgyön. Tehát, ha egy ilyen helyen egy Kós-kiállítás minél több embert elér, és egyben szellemes is a megközelítés, én csak támogatni tudom.

Kós-kiállítás a Sepsi OSK stadionjában – Fotó: Sepsi OSK Facebook-oldala
Kós-kiállítás a Sepsi OSK stadionjában – Fotó: Sepsi OSK Facebook-oldala

Sokan, akik Antony Gall nevét hallják, vagy hogy folyékonyan beszél magyarul, azt gondolják önről, hogy ausztrál létére magyar emigráns felmenőkkel rendelkezik. Ön hogyan határozza meg az identitását?

Szentgyörgyön már meg is alapítottuk Misivel a székely-kelta társaságot! (Nevet) Nagyon sok generációs ausztrál vagyok. A felmenőim a XIX. században utaztak ki Ausztráliába, nem kizárólag, de elsősorban angol, ír, skót felmenőkkel rendelkezek. Azon belül talán az ír a legdominánsabb, ehhez kapcsolódott a katolikus vallásom is. Írnek és katolikusnak lenni gyermekkorom Ausztráliájában azt jelentette, hogy kisebbségi helyzetben vagy a gyarmatvilágon belül. Ebben nőttem fel, így amikor Erdélybe érkeztem, akkor nagyon jól értettem az erdélyi kisebbségeket, mert a beállítottságunkban sok közös vonás fedezhető fel.

Egy ausztrál ember hogyan kerül kapcsolatba Kós Károllyal?

Építészetet tanultam az egyetemen, és voltak olyan tanáraim, akik a XIX. századi, meg az akkori századfordulós angol, illetve a finn, skandináv építészeket szerették, nagyon sokszor elhangzottak az építészetnek a nevei, megmutatták a munkáikat. Ők nem tudtak semmit Kós Károlyról, de volt egy magyar származású oktatóm is, ő konkrétan nem feltétlenül szerette Kós építészetét, viszont voltak olyan tanáraim is, akik korábban Angliában tanítottak, és nagyon szerettek az Arts and Crafts Mozgalomhoz kötődő művészeti irányzatot (vezéralakja Willia Morris), valamint a finn építészetet. Kós Károly is ehhez a mozgalomhoz tartozik, példaképnek tekintette őket, és jó barátságban volt a finn építészekkel mint peldául Eliel Saarinennel. A tanáraim révén ismertem ezeknek a munkait, így mondhatjuk, fel tudtam ismerni Kós Károly munkájában a közös szálakat, mondhatni ismerősnek tűnt nekem.

Később megpályáztam egy ösztöndíjat Magyarországra, '89-ben érkeztem, és tulajdonképpen ott találkoztam először Kós Károly házaival. Magyarországon és Erdélyben is sok szép ház van, de Kós kiemelt figyelmet érdemel, ezt így érezték azok a tanáraim is, akik róla szóló könyvet adtak a kezembe, és kivittek a helyszínekre. A forradalom után, a a feleségemmel nászútra Erdélybe mentünk, és ott is találkoztunk Kós munkájával: a csíksomlyói KALOT-házzal, a kegytemplommal szemben. Végül a sok dolog, amit láttam, összeállt a fejemben, kialakult a nagykép.

Sorsszerű volt, hogy végül Budapesten kössön ki?

Akkoriban még azért elég éles volt a vasfüggöny, meg az információáramlás nem úgy működött, mint ma. Úgy éreztem, népszerűsíteni kellene azt, ami itt van, tudatni kellene külföldön is, hogy van egy ilyen érdekes építész, mint Kós Károly. Úgy mentem vissza Ausztráliába '90-ben, hogy a hátralévő két év alatt a szakdolgozatomat már tudtam, hogy Kós Károlyról akarom írni. Itt az volt az elsődleges cél, hogy felmutassam Károly bácsi munkásságát. Ez kicsit túl jól sikerült… (Nevet) Kóson keresztül ugyanis közel kerültem a magyar kultúrához, és akkor talán még nem értettem annyira, de ez azt is jelentette, hogy az erdélyi kultúrához is.

Tulajdonképpen egy sikeres és egy nagyon egyszerű gondolat volt, hogy dolgozom, tanulok, közelebb kerülök Kóshoz, másrészt egy kicsit szolgálok is, mert azért mégis kéne bővíteni a külföldiek tudását ezen a téren. Utána rájöttem, hogy hát igen, Károly bácsi élt még néhány évet az első világháború után, dolgozott is, és így volt egy hatalmas listám, amit meg akartam nézni. Ekkor indult el az igazi kapcsolat Erdéllyel, mert elkezdtem bejárni ezeket a helyeket, hogy mi, hol, milyen állapotban, és lefényképeztem az épületeket. Ez úgy nézett ki, hogyha a listára fel volt írva Kisbacon, akkor kimentem oda, megnéztük, mi van ott, és ha ott azt mondták, van egy hasonló ház a környéken, akkor oda is elmentem. Kézről kézre adtak az emberek Erdélyben. Ezt csináltam éveken keresztül, így kerültem kapcsolatba Misivel, meg másokkal is, például Ütő Gusztávval, akikkel aztán kijártunk a Szent Anna-tóhoz és művészeti fesztiválokra is eljutottunk együtt. Az egyik ideiglenes szállásom épp Szentgyörgy környékén volt. Benczédi Sándorék befogadtak, és sokat segítettek ezekben a témákban; Kolozsvár környékén is volt egy ilyen támogatóm, B. Murádin Katalin személyében, aki eligazított, szállást adott és információt.

Anthony Gall (balra) dedikálja könyvét a Székely Nemzeti Múzeumban – Fotó: Székely Nemzeti Múzeum
Anthony Gall (balra) dedikálja könyvét a Székely Nemzeti Múzeumban – Fotó: Székely Nemzeti Múzeum

Mondta, hogy külföldön is népszerűsíteni kellett Kós Károly munkáit, de egyébként mennyire ismerik nyugaton vagy Ausztráliában?

Ez egy érdekes dolog, mert nyugaton, az angolszász világban általában már ismerik szakmai körökben. Akkoriban még nem volt ez jellemző. Ami viszont a vasfüggöny mögött történt, az eléggé homályos volt, és a könyvek, amik leírták volna, hogy mi micsoda, és hogy volt, azok nagyjából Bécsnél megálltak, vagy a magyar nyelv miatt nem voltak érthetőek. Csak említések szintjén hallhattak arról, hogy Prágában volt valami kis modern téma, vagy Oroszországban volt a konstruktivizmus, de annál részletesebben nem foglalkoztak vele. Pedig még az I. világháború előtt az Osztrák-Magyar Monarchia idején itt egy hatalmas nagy tömb volt, Európa nagyjából bejárható volt útlevél nélkül is, és a művészek kapcsolatban álltak egymással, és az eszmék cserélődtek, a művészeti irányzatok közeledtek egymáshoz. Valahogy ez elmaradt, ahogy nyílt a világ ránk köszöntött. A kilencvenes években már azt lehetett látni, hogy ez kvázi egy új területként jelent meg, és főleg Amerikában kezdték kibővíteni a könyveket, és megjelentek olyan kiadványok, ahol már leírják ezeket a komponenseket. 2005-ben a Los Angeles megyei múzeumban (LACMA) hatalmas nagy kiállítás volt. Párhuzamosan: finn, angol, amerikai, különböző országok képviselői között Magyarország munkái is ki voltak állítva, és ott voltak Kós Károly építészeti munkái is, de bútorok is. És annak a szép nagy katalógusába így bekerültek Kós Károly dolgai is. Ugyanígy, abban az időben Angliában a Victoria and Albert Museumban is volt egy széleskörű kiállítás, ahol megjelent Kós.

Most már kevésbé ismeretlen, azóta több dolog letisztult Nyugaton Kós kapcsán. Ehhez hozzájárult az a sok évi kirándulás, meg az önszorgalomból összeállított kétnyelvű könyv is, amit csináltam, ami rengeteg könyvtárba meg helyre jutott el angol nyelven is, mert akkoriban még a mesterséges intelligencia sem segítette a könyvolvasókat a magyar nyelv megfejtésében. Tehát ami magyarul volt, azt nem tudták elolvasni. Ilyen értelemben nem volt túl jó a magyarországi kommunikáció.

Bejárta Magyarországot és Erdélyt miatta, több könyvet is írt Kós Károlyról az idők során, de Magyarországra is költözött. Mondhatni az életét gyökerestől felforgatta a vele való találkozása. Személy szerint miért tartja ennyire fontosnak Kós munkásságát? Mi az, amivel Kós Károly ennyire megfogta önt?

Én Kós Károlyhoz hasonlóan fiatal koromban választottam egy új otthont magamnak, és az egyik fő kapcsolódási pontom ehhez az új otthonhoz az a világ volt, amit Kóson keresztül megismertem belőle, hiszen így jártam be az országot. Így találkoztam rengeteg emberrel. Így fogalmaztam meg magamban az ide költözésnek az ötletét is, természetesen leendő feleségemmel való találkozásom is segített ebben. Rengeteg dologról úgy tudtam meg valamit, hogy Kós után kutattam, tehát nyilvánvalóan kialakult egyfajta személyes kötődés Kóshoz.

Nekem építészként ez a legérdekesebb, hogy Kós kapcsán önmagában nemcsak a szépségről beszélhetünk, mert Károly bácsinak az is fontos volt, hogy szép legyen, de ezen túl, azt szerette volna, ha van valami értelme, valami haszna közösségre nézve. Az építésznek sokszor proaktív szerepe van abban, hogy megálmodja a víziót, megfogalmazza a jövőképet. Ilyen tekintetben lehet egy kevésbé szép, de nagyon jó helyen és jó feladatot ellátó épületet tervezni, mert amibe belehelyezkedik, és amiért készült, az nagyon-nagyon fontos lesz, és talán emiatt nagyon fontos nekem Károly bácsi.

A másik dolog Kós Károly szemlélete: egy javító szándékú, társadalmi alapú magatartás volt. Kós élete különösen az első világháború után küzdelmek színterévé vált, mert egyszerre szeretett volna az egyszerű ember életén és környezetén javítani, és megőrizni azt önmaga szépségében és hagyományaival. Példát próbált mutatni az embereknek, hogy lehet modernizálni, saját maga javította a földeket és próbálta megmutatni a környezetének, hogy hogy kell korszerű módon gazdálkodni. Ekkoriban kalákában építettek iskolákat, mezőgazdasági iskolákat, és próbáltak tanítani embereket, ezek a szervezkedései nagyon fontosak. De ugyanúgy szélmalomharcot vívott azért is, hogy a művészeti életbe, az általa megtervezett épületeket a népi kultúrában, és nem abból kiszakadva hozza létre. Kóst tehát elsősorban nem stilisztikai szempontból kell értékelni, annál sokkal többről van szó, nemcsak a házakról, hanem a közösségi szerepéről, hisz Kós társadalmi mozgalmár is volt, aki a maga módján és lehetőségeihez mérten mindent megtett a hazájáért.

Sok megpróbáltatás érte Kóst a „küzdelme” során. Mennyire volt fáradhatatlan az ő munkássága?

Érdekes módon, a két háború között már tulajdonképpen állami támogatások nélkül kellett kikísérletezni ezeket a dolgokat, és ebben a zárt világba, amibe különösen a II. világháború után kerül, látszik, hogy nem adta föl. Tudta, hogy az iskoláknak és az oktatásnak, az egyháznak és a vallásnak, de a város és a környék intézményeire ebben az időben még nagyobb feladat hárul, mert saját feladataikon túl más, a közösség megtartó szerepet is be kellett építeniük az eszköztáraikba. Kós ezeket az épületeket úgy alkotta meg, hogy el tudják látni a rájuk háruló plusz feladatokat is.

Ha azt nézzük, hogy a Városmajor utcai iskolában (ami manapság a Kós Károly nevét viseli – szerk. megj.) egy általános iskolát egybekötött tanári lakásokkal és óvodát tervezett, ami beépült a városba. Az épület kialakítása az oktatási reformhoz és az oktatás kibővítéséhez is kötődött. Kós már eleve úgy képzelte el, hogy mindenkinek lehetősége kell legyen tanulni és továbbtanulni is. De legalább az általános iskolai szint biztosítva legyen. Erdélyben ezért épített ebben az időszakban olyan sok kis falusi iskolát.

Kós Károly Általános Iskola, Budapest XIII. kerületében – Fotó: koskarolyaiskola.hu
Kós Károly Általános Iskola, Budapest XIII. kerületében – Fotó: koskarolyaiskola.hu

Szentgyörgyön 13 épületet tervezett, ebből 10 fel is épült, köztük a Székely Nemzeti Múzeum is. Budapesten is több alkotása van, köztük a fővárosi állatkert is, aminek a rekonstrukciójában részt vett. Ön szerint melyik az az épület, ami leginkább kiemelkedő Kós munkái közül?

A Sepsiszentgyörgyön most kiállított Kós Károly munkásságát bemutató tárlat annak az apropóján jött létre, hogy 2012-ben volt 100 éves a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Székely Nemzeti Múzeum 1913-ra készült el, 1910-ben pedig elkészült a Kós sztánai Varjúvára is. Ez a három fajta épület és helyszín szerintem elég jelentős volt Kós életében.

Az állatkert sem csak épületekből áll, egyfajta kísérlet volt arra, hogyan lehet természetközeli élményben része az embereknek egy hatalmas nagy város szívében. Ez egy kis utópisztikus megközelítése a világnak. A sepsiszentgyörgyi múzeum épülete az I. világháború miatt is érdekes. Ezekben az időkben Kós olyan házakat tervezett, mint a Wekerle telep is, amelyek igazából egy korszerű lakóparkok is lehetnének. Ez egy városi épület, és annak az elképzelése, hogy milyen lehet egy új, nulláról épített városközpont, ami élhető. Az állatkert is a maga műfajában egy elég újszerű dolog, de a Székely Nemzeti Múzeum mai napig nem csak egy múzeum: egy kultúrotthon, egy olyan művelődési központ, egy szíve a városnak, és az összes ilyen épülettípus, előtte nem nagyon voltak ilyenek. Nem véletlen, hogy Kós ilyen típusú munkákban vett rész, ezek az épülettípusok kötődtek az akkori társadalmi reformokhoz. Amit Kós Károly tervezett azt a jövő nemzedékének és egy jövőbeli világnak csinálta, és ennek mintájául a középkori építészetet és a falvak világát vette alapul. Ebben újító szerepe volt Kósnak. A Varjúvár is végül ezekhez kapcsolódott, és azt is megfogalmazta általa, hogy nem Budapesten van az ő élete, más elképzelései voltak.

Emiatt én azt gondolom, hogy életművének legfontosabbja a Székely Nemzeti Múzeum. Stílusát tekintve már több terv született rá korábban, ami hasonlított, például a Marosvásárhelyi közüzemek két lakóháza nagyon hasonlít, de a Székely Nemzeti Múzeumnál tökéletesítette.

És az is érdekes, hogy Kós jó barát volt Csutak Vilmossal, meg a László Ferenccel is. Miután megvan a múzeum épülete, utána Csutak Vilmossal elkezdik az iskolaépületeket megtervezni és építtetni, tehát a leánygimnázium, az általános iskolák, az óvoda bővítések, az összes ilyent ezután kezdték el tervezni a 20-as években. Azaz ilyen értelemben azok az épületek, amik Szentgyörgyön készültek el és a környezetében, azok egy több évtizedes szoros együttműködést és fejlődéshez járulnak hozzá. A város és a lakói ezért is élhetnek összhangban a várossal.

Fotó: Székely Nemzeti Múzeum
Fotó: Székely Nemzeti Múzeum

Kialakult Kós által egyfajta erdélyi építészeti stílus, ami Szentgyörgyön vert leginkább gyökeret?

Többféleképpen lehet felfogni. Tehát van egy olyan fajta dolog, hogy az identitás. Kitűnik az írásaiból is, hogy rájött arra, hogy kisebbségiként nagyon-nagyon fontos, hogy a közösség sajátjának érezze az épületeket. Azaz nem csak a környezetnek, hanem az identitásnak is meg kell felelnie az alkotásainak. Ha megnézzük, akkor látható, hogy Kós Károly – az első világháború után – nagyon közel állt a földművelő népekhez kalotaszegen, politikai értelemben fölkarolta a kalotaszegieket, de nagyon sok munkát készített a románoknak is. Azt gondolom, hogy például a '20-as években nem föltétlenül érezte magától távolinak a kalotaszegi románokat sem, az erdélyi szászokról nem is beszélve, de a székelyeket különösen szerette, vagyis a térbeli népek kölcsönhatásai és együttesét hozta előtérbe. Ahogy ment előre az idő a '30-as években, amikor megváltozott a helyzet, megváltozott az építészete is egy kicsit. Mindig harcolt a műemlékekért, volt benne egyfajta ragaszkodás főleg az első világháború után, hogy csak azért, mert valami tízszer nagyobb, cifrább, de teljesen más, ne bontsuk le a régit. A harca viszont egyre erőteljesebbé vált, mert ha azt érezhette, ha azt sem tudjuk megtartani, ami a környezetünkben van, akkor vele mi is elveszünk.

Furfangos módon, a második világháború után, amikor tulajdonképpen a kollektivitással kellett foglalkoznia, és Kós a kolozsvári mezőgazdasági főiskolán tanított, akkor is azon fáradozott, hogy az új településeknek a falvak világa adja az alapját. Másképpen nevezte, korszerű gazdaház vagy kollektív üzemi központ, de végig küzdött azzal, hogy az alapkészség, a falusi házak karaktere, az anyagok, és a házak egymáshoz való viszonya őrizze meg azokat a fajta társadalmi, közösségi kontextusokat, amit valamilyen szinten hagyományosnak nevezünk.

Ugye, most is sokat beszélnek a faluban arról, hogy a pajtákat, meg a csűröket hogyan lehet használni, meg mit lehet csinálni velük, mert már másképp kell kihasználni, mint régen, ha nem akarjuk, hogy az enyészeté legyen. Valahol ennek is meg kell keresni a módját. Meg kell próbálni megőrizni ezeket, és új funkciót találni nekik. Én például nagyon sok olyan épületet tervezek, amit újrahasznosítanak, például üzemi épületeket meg tönkrement épületeket alakítanak át, mert ez maradt ránk, bizonyos értelemben ez a hagyatékunk. Nem vagyok biztos benne, hogy Kós Károly ma nem azzal foglalkozna, hogy az épületeket rehabilitálja, és itt gyárrehabilitációra is bátran gondolni lehet, mert ez is a kultúránk részévé vált. Az ilyen típusú dolgok biztos, hogy fontosak lennének neki is.

Kós Károly Erdélyt is úgy képzelte el, hogy szászok, románok, magyarok, székelyek, és mindenki más együtt dolgozik, él Erdélyben Erdélyért. Ez a kép azért szemben áll azzal, ami ma zajlik a Budapest-Erdély tengelyen, vagy akár a Bukarest-Erdély vonalon is, és amit talán kulturális kisajátításnak is nevezhetnénk. Kós jó ismerőjeként, hogyan látja ezt kérdést, akár Budapestről nézve?

Nem kell messzire menni, Kós Károlyt kell olvasni, azt hiszem, a falusi építészetéről szóló kis füzet végén idéztem is, hogy Kós Károly mit gondolt arról, milyen az, amikor a budapestiek megjelennek Székelyföldön, és házakat terveznek, amikor betonból kiöntik a népi faragásokat Kós azt mondja, hogy akármilyen dekoráció, akármilyen külsőségeket ráöntünk a lényegre, attól még soha nem lesz az. A másik dolog az, hogy sokan sokfélét gondolnak Kósról. Született egy csomó tévhit és téves információ róla. Kós mindig Erdélyországban gondolkodott, egy olyan régióban, ami önálló. Biztos, hogy Magyarországot egyfajta anyaországnak látta, de sosem gondolta azt, hogy Erdélynek az alárendeltjének kellene lennie, hanem az Erdélyben élő népek, kultúra egy kiegészítő része Magyarországnak.

Céljait tekintve is széles körben gondolkodott, az egyszerű emberek és a értelmiségiek életét egyaránt javítani szerette volna munkásságával, tehát egyfajta demokráciában is hitt. Ha megnézzük kikkel volt jóban az arisztokráciából, Kemény János és Bánffy Miklós nevével találkozunk.

Anthony Gall Ausztrália észak-keleti részén született, diplomáját a Queenslandi Egyetemen szerezte, 1989-ban a Képzőművészeti Főiskola posztgraduális öszöndíjasa volt, 1993-ban telepedett le Magyarországon. Nevéhez olyan épületek fűződnek, mint a veszprémi Hangvilla, a Hotel Clark, az erdőbényei Béres Borászat, a Mozgásjavító Intézet, a Gyilkos-tói Szent Kristóf Kápolna vagy a Fővárosi Állat- és Növénykert Elefántházának műemléki rekonstrukciója. Munkáját számos díjjal elismerték, többek között Europa Nostra, Kós Károly- és Pro Architectura díjjal, 2018-ban Ybl-díjjal tüntették ki Kós Károly örökségének méltó közvetítéséért, a szecessziós és népi építészet szakértőjeként végzett munkájáért, valamint kutatói, építésztervezői és oktatói tevékenysége elismeréséért.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!