Éjszaka is látogatható lesz szombaton a felújított besztercei evangélikus templom

2023. május 13. – 10:11

Éjszaka is látogatható lesz szombaton a felújított besztercei evangélikus templom
Besztercei evangélikus templom – Fotó: Ioan Turc polgármester Facebook oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Éjszaka is látogatható lesz szombaton a négy évig tartó felújítás után aznap újra megnyíló besztercei evangélikus templom, az erdélyi szász épített örökség kiemelkedő alkotása – írja az MTI.

Az észak-erdélyi város főterén álló, 14. században épült műemlék épületet a múzeumok éjszakája rendezvénysorozat alkalmából nyitják meg éjszakára is a látogatók előtt, miután szombaton délelőtt újraszentelik.

A TimpOnline helyi hírportál beszámolója szerint az éjszakai látogatókat középkori viseletbe öltözött lovagok és úrhölgyek fogadják középkori zenével és táncokkal, akik a templomhoz kapcsolódó legendákat is életre keltik. Utána a templom egy részét elpusztító 2008-as tűzvészről készített dokumentumfilmet is levetítik. A polgármester, Ioan Turc Facebookon közzétett bejegyzése szerint éjfélig lesz látogatható.

A 2008. június 11-i tűzvészben megsemmisült a plébániatemplom tornya és a hajó tetőzetének egy része, a lángokban az 1430-ban öntött harangok is elolvadtak, és a többszáz éves toronyóra is elégett. A három harangot 2009-ben pótolták a kivándorolt szászok adományaiból, és a toronyórát is kicserélték.

A templom felújítása 2018 októberében kezdődött a Regionális Operatív Program keretében nyert európai uniós támogatásból, de nem sikerült a hároméves határidőn belül befejezni a munkát, és a finanszírozást is ki kellett egészíteni – írja az Agerpres.

Az épület külső és belső felújítása mellett az értékes bútorzat és az orgona is megújult, a templom tornyába liftet szereltek, tetejéről egyedi kilátás nyílik a városra.

A templom megnyitását és újraszentelését háromnapos programsorozattal ünneplik az egykori szász városban. Pénteken a restaurálási folyamatról tartottak konferenciát és este operagálát rendeznek a város főterén, szombaton a szász népviselet felvonulását tartják besztercei, ausztriai és németországi fúvószenekarok kíséretében, majd átadják a felújított templom kulcsát.

Az újraszentelési ünnepségre a térségből Németországba kivándorolt szászok is hazatérnek, és az eseményen a városban élő többi etnikum és felekezet is képviselteti magát.

A besztercei Szent Miklós evangélikus templom első említése a 14. századból való, ez az észak-erdélyi szászok legjelentősebb temploma.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!