Ha a villámvakációnak vége, visszafekszel a földre a ringbe, és hallgatod tovább, ahogy számolnak rád

Milyen tünetek formájában jelentkezik nálad a kiégés?

Többféle koktél is volt. A hozzávalók többnyire ezek: kezelhetetlen munkaundor, problémafóbia, izolálódási vágy, nem akarsz embereket látni, egy nagyon speciális fizikai és intellektuális fáradtság, gyors fókuszvesztés, mintha nehéz olajjá válna a véred.

Ezek közül melyik a legsúlyosabb, ami a legnagyobb kihatással van az életedre?

Talán a problémafóbia. A kreatív szakmában dolgozom, itt magát a problémát megfogalmazni is erőfeszítést igényel. A munkám nagy része pont a probléma megértéséből áll. Ez mély elmerülést, türelmet, fókuszt igényel. Ha már attól nyomást érzel a mellkasodban, hogy be kell kapcsolnod a számítógéped, nem sok relevanciája lehet annak, amire jutsz. A gond leginkább az, hogy ez a problémafóbia megfertőzi a teljes életed. Emlékszem, pár éve a gyermekem születésnapja lett volna és meg kellett volna szerveznem valamit. Banális, félórás erőfeszítés lett volna. De olyan elegem volt a problémamegoldásból, hogy teljesen kiakadtam. Ki is nevettek otthon, hogy de hát ez tényleg nem nagy dolog, aztán én is nevettem magamon – ez mondjuk segített.

Sokszor volt már ilyen periódusod?

Úgy 3-4 évig évente egyszer-kétszer, jellemzően kb. 2-2 hétig volt nagyon erős. De ez aztán lassan besűrűsödött. Jelentősen nőtt a munkahelyi stressz is és ez okozta az egyre gyakoribb előfordulását a tüneteknek. Amikor a főnökömnek beszámoltam arról, hogy túl sok az ismeretlen, túl kevés idő van a tervezésre, ezért túl sokat improvizálunk és dolgozunk feleslegesen, azt a választ kaptam, ez az új normalitás, hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy folyamatos „háborús üzemmódban” dolgozunk.

Fordultál esetleg szakemberhez is a problémád miatt?

Nem, viszont alaposan utánaolvastam. Nálam az jött be, hogy úgy pihenek, hogy aktív maradok és mást csinálok, és nem azt, hogy belustulok, kikapcsolom az agyam és kifekszem a napra semmit tenni. Az is jót tesz, persze, ha pár napra elutazol mondjuk Szicíliába, látsz új dolgokat vagy próbálsz több időt tölteni a máskor sajnos félretett barátaiddal. De nálam ez nem jött be. Ha a vakációs dózis csak pár napos volt, egyáltalán nem segített a menekülés.

Mit gondolsz, miért nem?

Amikor ennek a villámvakációnak vége és visszatérsz dolgozni, olyan, mintha visszatértél volna a ringbe, ahol pár napja egy horoggal kiütöttek, és most szépen visszafekszel a földre és hallgatod tovább, ahogy számolnak rád. Ami jobban működött, az volt, hogy más ügyeken dolgoztam, amelyekben volt egy kis tanulás, kikapcsolódás és instant sikerélmény is. Vagyis másra, de továbbra is használtam az agyam.

Még van egy dolog, ami jót tesz. A különféle mindfulness praktikák. De szerintem egyébként is mindenkinek jót tesz, ha kicsit meditál akkor is, ha éppen nincs kiégve.

Hogyan viszonyultak a munkahelyeden ezekhez a helyzetekhez?

Először is ez nem egy olyan dolog, amivel dicsekszel. Próbálod leplezni. Én legalábbis ezt csináltam.

Észleltek belőle valamit?

A beosztottjaim biztosan. Mondták is. Segítettek is szerintem, úgy, hogy észre sem vettem. Tehermentesítettek, úgy értem.

Te hogy látod, a kreatív szakmákban mennyire általános jelenség a kiégés? Észlelted már te is egyik-másik kollégádon?

Általában az erősen teljesítményorientált területen, főleg a multinacionális ritmusban, főleg a felsővezető és a feletti pozícióban nagyon speciális alkatú kell legyél, hogy időről időre ne égj ki. A dolog fontos része, hogy ezek a rendszerek visznek magukkal: offline és online meetingek, telefonhívások, megválaszolatlan mailek, workshopok. Visz a sodrás, nem is igazán van időd vagy egzisztenciális lehetőséged, hogy reflektálj rá, jó-e ez így, kell-e ez nekem, hiszen körülötted mindenki ezt csinálja, és aki körülötted van, mindenki sikeresnek számít a korporatista mitológia szerint.

Lett volna lehetőséged munkahelyi pszichológushoz fordulni? Szóba került ez egyáltalán?

Lett volna, de nem bízom a HR-osztályokban.

Akkor hogy látod, hogyan segíthetne például a munkakultúra megváltoztatása ezen? Ha az emberek időről-időre mondjuk más típusú feladatokat kapnának, az szerinted hozhatna javulást?

Biztos segítene, de abban a fanatikus teljesítménylogikában, amelyben dolgozom, ahol az idő a legfontosabb pénztermelési erőforrás, teljesen lehetetlennek látom.

Egy időben trend volt a bullshit jobs fogalmáról (David Graeber antropológus könyve nyomán), vagyis az értelmetlennek látszó munkákról beszélni. Szerinted mennyire fontos eleme a kiégésnek, hogy az ember egyszer csak már nem látja értelmét a munkájának?

Több rétege van ennek. Ha egy nagyvállalat részese vagy, része vagy valami nagyobbnak, ami védelmet jelenthet a kiszámíthatatlansággal szemben. Ez a jó része. Aztán egy vállalat, ha profi, figyel arra, hogy legyen egy szervezeti kultúrája, ami egy narratívával indul. Ezt hívják belső kommunikációnak. Ahogy én látom, ez a narratíva lehet részben vagy teljesen bullshit, persze ismerek ellenpéldákat is. Ha bullshit, az érződik, de valahogy elhiszed, mert el akarod hinni, vagy úgy veszed, ez az a jövőkép, ami felé megyünk.

Én úgy modellezném, hogy a középvezetők és azon felül, egy nagy szervezetben először azt tanulják meg, hogyan hárítsák a felelősséget, hogyan dobják át a döglött macskát, hogyan csapjanak le azokra a feladatokra, amelyeket kapitalizálnak, és hogyan blokkolják azokat, amelyekkel gond van. Ebben a spirálban, amikor a munkád java része arról szól, hogy ne legyél elővehető olyan dolgokért, amelyek formálisan hibának számíthatnak, ahol az egyéni paranoia erénynek számít, nyilván a nagy része a munkádnak indokolt, de nem produktív. Van, akinek sikerélményre van szüksége. A kreatív szakmában dolgozók ilyenek. Ha hülyeséggel kell foglalkoznod, ha nem örülsz annak, hogy kipróbálhatod a tehetségedet, sokkal hamarabb kiégsz, ez egyértelmű.