Péntek déltől a Szilágyságban is 24 órában sugároz a Kolozsvári Rádió
Pénteken déli 12 órától a Szilágyságban is 24 órában sugároz a Kolozsvári Rádió – tájékoztatnak a Facebook oldalukon. A Kolozsvári Rádió szilágysági frekvenciája az FM 89,6.
„A rádió 24 órás műsorszórásra való 2016-os áttérését követően Szilágy megyében csupán középhullámon, napi 4 órában voltunk foghatóak. A mostani lépés által a régióban élő, illetve az itt átutazó magyarok hozzáférnek az egész napos műsorhoz. A döntés által a Kolozsvári Rádió potenciális hallgatóinak köre több mint 10 ezerrel nő” – olvasható a tájékoztatásukban.
A Kolozsvári Rádió 24 órás adás – a szilágysági mellett – jelenleg Kolozsváron és környékén az FM 98,8-as frekvencián, illetve Bánffyhunyad és környékén az FM 97,3-as hullámhosszon fogható. Középhullámon (AM 909, AM1593 és AM 1404) hétfőtől szombatig 8-10 óra között és 16-18 óra között, valamint vasárnap 14-18 óra között sugároznak magyar adást. Ilyenkor Bihar, Szatmár, Beszterce-Naszód, Máramaros, Kolozs, Szilágy, részben Fehér és Szeben megyében fogható az adásuk.
A Kolozsvári Rádió az állami Román Rádiótársasághoz (SRR) tartozó regionális közszolgálati rádióadó. A rádió 1954. március 15-én 16 órától sugározta első műsorát, egy-egy órát román és magyar nyelven. Akkor még nem létezett külön magyar szerkesztőség. 1985-ben a Román Rádiótársaság minden területi stúdiójának adását beszüntették, köztük a Kolozsvári Rádióét is. A forradalom után, 1989 decemberétől ismét működik a rádió. 2016 november elseje óta van 24 órás magyar adása. Online itt hallgatható.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!