Több erdélyi város is csatlakozik szombaton a Föld órájához
Több erdélyi városban, illetve Bukarestben is megtartják a Föld óráját szombaton. A WWF Románia tájékoztatása szerint az esemény 17. kiadását szombaton 20:30-tól tartják. A tájékoztatás szerint idén 195 ország több mint 8000 városa vesz részt az akcióban, amelynek célja, hogy az emberek, vállalatok, kormányok és közösségek konkrét lépéseket tegyenek a biológiai sokféleség csökkenésének megállításáért.
Bukarest
A képviselőház közlése szerint szombaton 20:30 és 21:30 között lekapcsolják a parlament épületének belső és külső világítását. A pénteken közzétett tájékoztatás szerint a WWF partnereként vesznek részt „a legnagyobb önkéntes környezetvédelmi akció”, az Earth Hour, azaz a Föld órája elnevezésű kezdeményezésben.
Kolozsvár
A Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint két belvárosi középület külső díszkivilágítását kapcsolják le az akció alkalmából: a Béke téri Diákművelődési ház (Studház), illetve a városháza épülete borul sötétbe egy órára. Frissítés: A Kolozs Megyei Tanács közleménye szerint ők is csatlakoznak a Föld órájához, és lekapcsolják a tanács Honvéd/Dorobanților utcai székházuk díszkivilágítását, valamint az alárendeltségükbe tartozó intézmények (Erdélyi Néprajzi Múzeum, Művészeti Múzeum, Octavian Goga Megyei Könyvtár, a Kolozs Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, a Kolozs Megyei Lakossági Nyilvántartó Hivatal, a Cluj Arena, valamint a Tetarom S.A.) épületeinek a díszkivilágítását is.
Brassó
Egész látványosnak ígérkezik Brassó sötétbe borulása. Az önkormányzat tájékoztatása szerint ugyanis a történelmi belváros teljes közvilágítását kikapcsolják az alkalomból, így például a híres Kapu utca, a Tanács tér és a Fekete templom körüli tér is elsötétül számos más utca mellett.
Nagyvárad és Nagybánya
A Cantus Mundi országos zenei program a Föld órájára 34 megye 64 településén szervezett szimultán énekléseket. Bihar megyében négy helyszínen lesz kóruséneklés, Nagyváradon a December 1 parkban, illetve városközpontban lépnek fel, Váraszentmártonon az Ismeretlen Hős emlékművénél, míg Élesden az egyik helyi iskola udvarán lesz éneklés.
A legnépesebb énekkar Nagybányán alakul meg az alkalomból: több mint ötven kórus ezer tagja fog együtt énekelni szombaton este fél kilenc és fél tíz között.
Nagyszeben
Az önkormányzat Facebook oldala szerint a Nagypiac tér közvilágítását kapcsolják majd le az esemény alkalmából. A tájékoztatásban nem mulasztják el megemlíteni, hogy a városháza erőfeszítéseinek és beruházásainak köszönhetően a város közvilágításának 70 százaléka már így is energiatakarékos, és folytatódnak a fejlesztések.
Beszterce
A Kolozsvári Rádió összegzése szerint a városháza és a Liviu Rebreanu sétálóutca borul sötétbe az alkalomból. A sétálóutcában a cserkészek kis műsorral is készülnek.
Sepsiszentgyörgy
A székelyföldi város önkormányzata idén is csatlakozik a globális mozgalomhoz, és ebből az alkalomból lekapcsolják a közvilágítást a város főtérén és a polgármesteri hivatal székhelyén.
Csíkszereda
Frissítés: Péntek délutáni bejelentése szerint Csíkszereda önkormányzata is csatlakozik a kezdeményezéshez. A tájékoztatásuk szerint Csíkszereda (szinte) teljes területén lekapcsolják a közvilágtást egy órára. A városhoz tartozó Csiba, Zsögödfürdő és Hargitafürdő települések jelentenek csak kivételt.
A Föld óráját először 2007. március 31-én rendezték meg az ausztráliai Sydneyben, ahol 2 millió ember és 2100 vállalkozás kapcsolta le egy órára a villanyt, hogy kifejezze a globális felmelegedés miatti aggodalmát. 2008-ban a Föld órája globális mozgalommá vált, és a világ több mint 30 országában 100 millió embert mozgósított. 2009-ben és 2010-ben a kampányhoz már több mint 4000 város és közel egymilliárd ember csatlakozott.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!