Szex közben titokban vette le az óvszerét, emiatt ítéltek el egy férfit Hollandiában
A partnere tudta nélkül vette le az óvszerét, ezért három hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és 1075 dollár kártérítés kifizetésére köteleztek kedden egy 28 éves férfit Hollandiában. A stealthing, azaz az óvszer partner beleegyezése nélküli levétele miatt először ítélnek el valakit az országban – közölte többek között a CBSNews.
A lap értesülései szerint a férfit első körben nemi erőszakkal vádolták, azonban felmentették ezalól, mert az aktus mindkét fél beleegyezésével történt.
„Cselekedeteivel viszont arra kényszerítette az áldozatot, hogy védekezés nélküli szexet viseljen el. Ezzel korlátozta partnerének személyes szabadságát és visszaélt a belé vetett bizalommal” – indokolt a bíróság. Az ülésen azt is közölték, hogy a vádlott többek között azt írta partnerének az aktus után, hogy „rendben leszel”.
A stealthinget Hollandián kívül az Egyesült Királyságban, Kanadában, Németországban, Új-Zélandban, Svájcban, illetve Kalifornia államban tekintik a nemi erőszak egyik formájának.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!