Turisztikai díjat kap Temesvár

2023. március 9. – 08:44

Másolás

Vágólapra másolva

A romániai Temesvár kapja idén a Turisztikai Újságírók és Írók Nemzetközi Szövetségének (FIJET) Aranyalma-díját – írja a szervezet szerdai bejelentése nyomán az MTI. A nemzetközi szervezet közleménye szerint a kitüntetést március 24-én adják át Temesváron.

A díjat 1971 óta évente átadják, egy-egy szervezet, település vagy személy kapja a turizmus fejlesztéséért, népszerűsítésért kifejtett tevékenysége elismeréseként. A díjazottról egy újságírókból álló zsűri dönt.

Plamen Starev bolgár újságíró, az Aranyalma testület elnöke szerint az Aranyalma-díjjal Temesvár folyamatos fejlődését ismerik el. Tételesen azt, hogy miközben a bánsági település fejlődik, szépül, az elmúlt évszázadok „aromáját” is megőrzi, és olyan település marad, „ahol a történelem nemcsak érdekes olvasmány, hanem a szemünk előtt van” – idézte a közlemény az elnököt.

Simion Giurcă, a várost népszerűsítő egyesület ügyvezető elnöke arról beszélt: az üzleti turizmus mellett kikapcsolódási célpontként is szeretnék népszerűsíteni Temesvárt. Azt szeretnék, ha a belföldi turisták is felfedeznék a bánsági várost, amely román ugyan, de „kicsit más”, mivel „multikulturalizmusra épült”, más-más helyről érkező, más-más nemzetiségű emberek építették – mondta.

A FIJET az egyik legrégebbi nemzetközi újságírószövetség, 1954-ben alapították francia és belga újságírók Párizsban, több mint harminc tagszervezete van. Tagjai tavaly a szerbiai, vajdasági Újvidéket tüntették ki Aranyalma-díjjal, 2019-ben Nagyvárad kapta az elismerést. A díjazottak teljes listája itt érhető el.

Temesvár idén az Európa Kulturális Fővárosa címet is betölti, az ünnepi rendezvénysorozatot február 17-én nyitották meg.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!