Az ukrajnai háború egyéves évfordulóján a Brassó feliratot, illetve a kormánypalotát is kék-sárgában világítják meg
Az Ukrajnával vállalt szolidaritás jeleként péntek este az ukrán zászló színeivel világítják ki a kormánypalotát. Ugyanakkor kék-sárga színekben fognak világítani a Cenken látható Brașov felirat betűi is.
„Ukrán szomszédaink egy éve élik át a katonai agresszió rémálmát, amelyet Oroszország indokolatlanul robbantott ki, és amely nemcsak egy szuverén állam területi integritását, hanem az egész bolygó békéjét veszélyezteti. Semmi nem jelenthet mentséget több százezer emberélet kioltására, köztük civilekére, és a hatalmas pusztításra, amely több millió ember életét forgatta fel, akiknek menekülniük kellett a háború elől. A bűnösöket a törvény és a történelem előtt felelősségre kell vonni. Ez a háború egy szuverén nemzet sorsának kizökkentésére tett kísérlet, és példátlan fenyegetés a demokráciára nézve” – idézi az Agerpres Nicolae Ciucă miniszterelnököt.
A G4Media beszámolója szerint nem csak a Brassó felirat fog majd kék-sárga feliratot kapni, hanem városháza épületét is sz ukrán zászló színeivel világítják péntek este. Nem ez az első alkalom, hogy színes megvilágítást kap a Brașov felirat a betűi, például tavaly augusztus 20-án magyar színekben világították meg a feliratot.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!