Egy 18 éves srác képviseli idén Romániát az Euróvízión
A 18 éves Theodor Andrei nyerte az idei Eurovízió romániai válogatóját a D.G.T. (Off and on) című dalával, így ő képviselheti az országot a május 13-i liverpooli döntőn.
A TVR által szervezett szombat esti romániai döntőn összesen 12 dal versenyzett, hogy képviselhesse az országot. A győztest közönségszavazással választották ki. Theodor Andrei dala összesen 5230 szavazatot kapott, ezzel pedig magabiztosan nyerte a válogatót. A második helyen Andreea D Folclor Orchestra Pernița mea című szerzeménye végzett 4845 szavazattal, míg a harmadik Andrei Duțu Statues című száma lett 4302 szavazattal.
A Hotnews összefoglalója szerint fiatal kora ellenére Theodor Andrei már több mint 100 dalt komponált, és több zenei díjat is begyűjtött már.
„Az Eurovízió az én gyerekkori álmom. Amikor kicsi voltam a szüleimmel mindig megnéztük az Euróvízió döntőjét” – nyilatkozta a győztes az Adevărulnak azzal kapcsolatban, hogy miért szeretett volna részt venni a versenyen. Azt is elmondta, ha már részt vesz a liverpooli döntőn, akkor mindenképp szeretné megnyerni azt. „Sokan talán nem hiszik, hogy lehetséges megnyerni az Eurovíziót, de én bebizonyítom az ellenkezőjét” – mondta. Szerinte ez így még csak egy „félig valóra vált álom”, és csak akkor válik valóra egészében, ha haza is hozza a trófeát.
Az Eurovíziós Dalfesztivál 2023-as kiadását Ukrajna helyett Egyesült Királyságban rendezik meg. Az eseménynek a Liverpool Aréna ad otthont. A két elődöntőt és a döntőt is élőben közvetíti majd a TVR májusban.
Az Euróvíziós Dalfesztivált 1956 óta szervezik meg rendszeresen, Románia pedig 1993-ben vett részt először rajta. Az eddigi legjobb eredményei két harmadik hely, 2005-ben (Luminiţa Anghel & Sistem), illetve 2010-ben (Paula Seling şi Ovi), illetve egy negyedik hely 2006-ban (Mihai Trăistariu).
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!