Petre Daea mezőgazdasági miniszter elaludt az Antena3 televízió péntek esti, élőben sugárzott műsorában, írja több román portál is egy TikTok-videóra hivatkozva.
A miniszter telefonon jelentkezett be a csatorna Decisiv című műsorába, hogy az élelmiszerárakról beszélje, de miközben a három műsorvezető egyike épp felvezette a bejelentkezését a miniszter elbóbiskolt. A TitTokon terjedő videón tisztán hallatszik, ahogyan (valaki) horkol, miközben Mădălina Mihalache, az egyik műsorvezető feltesz neki egy kérdést, majd várja a válaszát, de mindhiába. Mihalache ugyan komoly maradt, de két műsorvezető társa, Cătălina Porumbel és Gina Vacariu alig bírta elfojtani a nevetését.
Frissítés: A Libertatea megkereste a minisztert, aki szerint az Antena3 televízió „a horkolásból akar nézettséget csinálni”. A 73 éves Daea azt állította, hogy éjszaka sem tud rendesen aludni, nemhogy napközben. Elmondása szerint felhívták, és felvette a telefont. „Fogalmam sincs, el sem tudom képzelni, mi történt ott. A kocsiban ültem, a hátsó ülésen, Neamțból jöttem. Abban a pillanatban, hogy felhívtak a telefonon, válaszoltam, és már adásba kerültem. Egyszerűen csak így. (…) Tőlük horkolhatott valaki, onnan, a kapcsolóból, nem is tudom megmondani” – magyarázta a miniszter. „Éjszaka sem alszom, hogyan horkolhatnék a nappal?” – tette hozzá.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!