Tíz romániai sofőrből egy elismeri, hogy vezetett már alkohol befolyása alatt egy felmérés szerint
A romániai sofőrök tíz százaléka elismeri, hogy vezetett már alkohol befolyása alatt, de mindössze egy százalékuk állítja azt, hogy többször is kormányhoz ült már szeszesital fogyasztása után – derül Cult Market Research felmérésének pénteken közzétett adataiból, amelyeket az Agerpres ismertet.
A közlekedési rendőrséggel partnerségben készült közvélemény-kutatás szerint tízből három autós azt válaszolta, hogy azért bátorkodott enyhén ittasan útnak indulni, mert csak rövid távolságot kellett megtennie; 26 százalék azért ült alkoholfogyasztás után kormányhoz, mert úgy érezte, hogy a szeszesital nem befolyásolta a gépkocsivezetői képességeit, 25 százaléknak sürgős elintéznivalója volt, 11 százalék pedig meg volt győződve arról, hogy úgysem intik le a rendőrök.
A felmérés szerint ugyanakkor a megkérdezett sofőrök 70 százaléka elismeri, hogy a közúti biztonságot legnagyobb mértékben negatívan befolyásoló szabálysértés az ittas vezetés.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás