Hiába terjed a TikTokon, egyelőre nem lehet bankkártyával adakozni a Szent Mihály-templomban
Egy felkapott TikTok-videó nyomán elterjedt a kolozsvári román sajtóban a hír, hogy a digitalizáció újabb szintet ért el a városban, már bankkártyás adománygyűjtő dobozt is kihelyeztek a Szent Mihály-templomban.
A digitális persely kihelyezésével kapcsolatban megkerestük a Szent Mihály Plébániát, ahol Böjte Csongor segédlelkész elmondta, nem a plébánia helyezte ki az adománygyűjtőt, csak annyi közük van hozzá, hogy ők szolgáltatják az elektromos áramot. Elmondása szerint a Kolozsvári Operának volt egy ingyenes jótékonysági koncertje szombaton, ők hozták a saját adománygyűjtő rendszerüket – úgy került ki a templomban a videón látható bankkártyás adománygyűjtő is.
Böjte azzal kapcsolatban nem tudott tájékoztatást adni, hogy a plébánia is tervezi egy hasonló lehetőség bevezetését. Annyit mondott, hogy tudomása szerint nem lenne nagy újdonság, Magyarországon a világjárvány időszakában már több helyen is bevezették a bankkártyás adakozás lehetőségét. A Szent Mihály Plébánia esetében is van lehetőség online adományozni, a honlapjukon keresztül.
A TikTok videó elég nagyot ment a romániai interneten, 193 ezer megtekintésnél, 6757 lájknál illetve 256 hozzászólásnál tart. Azok között egyébként többen is jelezték, hogy miről volt szó valójában, és hogy a kolozsvári román opera egy kisfiú számára szervezett jótékonysági koncertet a templomban. Más csak annyit fűzött hozzá, hogy ez egy egyszerű alkalmazkodás, volt, aki csak annyit írt, hogy nincs min csodálkozni, hiszen sok az IT-s a városban, ők már nem hordanak készpénzt maguknál.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!