Az erdélyi kastélyok is fontos szerepet kaptak a zabolai Mikes-birtok karácsonyváró eseményén
2022. december 12. – 17:38

Két év kimaradás után szombaton ismét megszervezték az egész napos karácsonyváró programsorozatot a zabolai Mikes-birtokon.
A birtok egykori istállójában és a felújított rendezvényteremben hangulatos zene, karácsonyi illatok és a kandallókban ropogó tűz várta a résztvevőket, akik már az első órákban szép számban érkeztek, derül ki a szervezők, a Kastély Erdélyben és a Zabola Estate csapatának közleményéből.
A délután 5 óráig tartó eseményen a kicsik és a nagyok sem unatkoztak, a kézműves foglalkozások népszerűnek bizonyultak. A gyerekek mézeskalácsot és karácsonyi díszeket készítettek, amiket haza is vihettek. A legkisebbek a Djeco kreatív játékok műhelyében múlatták az időt, a felnőttek a Bloom Belle alkotóműhelyében készítettek meseszereplők ihlette koszorúkat és ünnepi díszeket.
Kézművesek és helyi termelők karácsonyi portékákat kínáltak, a büfében pedig finomságokat lehetett kóstolni. Szép számban adtak fel saját kezűleg készített képeslapokat az angyalpostán, az arcfestés és a Retrobooth fotódoboz idén is a legkeresettebb programok között szerepelt.

Sokan sétáltak a Mikes-birtok angolkertjében, a többszáz éves fák között, ahol hintózni is lehetett.
A gyerekek Demeter Éva két interaktív papírszínház-előadását, a Körforgás és a Soknevű macska karácsonya című meséket nézték, majd több család is versenybe szállt az izgalmas kincskereső játékban, ahol a szülőknek és gyerekeknek közösen kellett különböző helyszíneket, eldugott tárgyakat megtalálniuk a kastélykertben, majd megoldaniuk a feladványokat.
A helyszínhez méltóan, az erdélyi kastélyok is fontos szerepet kaptak az eseményen: az EduKastély játékai az épületek történetébe, a nemesi és polgári mindennapokba nyújtottak betekintést, a nagyobb gyerekek és felnőttek pedig a History is Our Story interaktív webdokumentumfilmmel fedezhették fel három kastély történetét.
A közösen töltött napot a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Iskola zenetagos diákjainak hangversenye és tábortűz zárta.
„A karácsonyváró esemény minden évben idilli és melegséges, idén viszont azt reméljük, hogy az ünnepi hangulat megteremtése mellett, a közös találkozás élményével sikerült kiszakadniuk a hétköznapokból, lelassulniuk és hangolódniuk mindazoknak, akik ellátogattak a Mikes-birtokra. Kívánjuk, hogy ezzel az érzéssel a szívükben készüljenek a karácsonyi ünnepekre!” – mondta Balázsi-Pál Ágnes, a Kastély Erdélyben programot kezdeményező és lebonyolító PONT Csoport ügyvezető igazgatója.
Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!
2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.
Támogatom!