Akár 20 Celsius fok is lehet Erdélyben november első napjaiban

2022. október 31. – 14:25

Másolás

Vágólapra másolva

Kitart az enyhe idő a következő két hétben is, csapadék csak kis mennyiségben várható, írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn közzétett, november 13-áig érvényes előrejelzése alapján az Agerpres.

Erdélyben november 2-áig 17-20 Celsius-fokos nappali csúcsértékekre lehet számítani, 3-án és 4-én azonban már csak 15-16 fokig melegszik a levegő. November 4-e után folytatódik az enyhe lehűlés, 10-éig 13-14 fok körül alakul a maximumok átlaga, azt követően pedig már csak 10-11 fok körül. A legenyhébb éjszakák október 31-én, illetve november 3-án lesznek, 8, valamint 9-10 fokos minimumokkal. November 3-a után 3-5 fokos minimumokat fognak regisztrálni, 9-étől 13-áig pedig 2 fok körüli lesz a minimumok átlaga. Csapadék kevésbé valószínű ebben a két hétben.

A Bánságban sokkal melegebb lesz a hét elején az ilyenkor megszokottnál, szerdáig akár 20-24 fokot is mérhetnek napközben. Ezt követően fokozatosan lehűl a levegő, november 5-én 15 Celsius-fok körüli nappali csúcsértékekre lehet számítani, a jelzett időszak végéig pedig kitartanak a 14-16 fokos csúcsértékek. Az éjszakák sem lesznek túl hidegek: november 3-áig 8-10, 4-én 6 fok körüliek lesznek a minimumok, a kéthetes időszak végéig pedig regionális átlagban 4-6 fokig hűl le a levegő hőmérséklete. November 13-án lesz a leghidegebb az éjszaka. Csapadékra nagyobb valószínűséggel november 5-e után lehet számítani.

A Körösvidéken is melegebb lesz a sokéves átlagnál az első napokban, a maximumok 18-22 fok körül alakulnak, a legmelegebb november 1-jén lesz. A 2-án bekövetkező lehűlés 16 fokos nappali csúcsokat eredményez, de ezt követően két napig ismét langyos nappalokra lehet számítani, 18-19 fokos csúcsértékekkel. 4-e után 14-16 fokig melegszik fel nappal a levegő. A jelzett időszak utolsó napjaiban hűvösebbre vált az idő, 12 fok körüli lesz a csúcsérték. Az éjszakai minimumok 6 és 10 fok körül alakulnak október 31-e és november 3-a között, illetve 5-én. November 6-a és 12-e között 4-6 fokig, 13-án pedig már 3 fokig hűl le a levegő éjszaka. Csapadék kevésbé valószínű ebben a két hétben.

A hegyvidéken az első három nap langyos lesz az idő, 14 és 17 fok közötti átlagos csúcsértékekkel. Ezt követően lehűlés következik: 7-én 8 fok, november 8-a és 13-a között 6-7 fok várható napközben. Az elkövetkező két hétben nem várhatók fagyos éjszakák, a minimumok átlaga előbb 6-8, majd 1-2 fok körüli lesz. Csapadék inkább november 5-én és 6-án valószínű.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!