Erdélyből is megfigyelhető lesz a részleges napfogyatkozás

2022. október 14. – 14:43

frissítve

Erdélyből is megfigyelhető lesz a részleges napfogyatkozás
Részleges napfogyatkozás Stockholmban 2021. június 10-én – Fotó: Claudio Bresciani/TT News Agency via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Október 25-én részleges napfogyatkozás lesz, a Hold eltakarja a Nap közel 38 százalékát. A jelenség Erdélyből is követhető lesz, de ne próbáljuk meg megfelelő szemvédő eszköz nélkül!

A napfogyatkozás durván két és fél óráig tart majd, Kolozsváron például 12 óra 21 perckor kezdődik, 14 óra 42 perckor lesz vége, és 13 óra 32 perckor éri el a csúcspontját. A timeanddate.com interaktív térképén egyébként helyszínek szerint lekérhető az égi jelenség pontos időpontja.

Az Amiral Vasile Urseanu bukaresti csillagvizsgáló közleménye szerint Európa nagy részén, a Közel-Keleten, Nyugat-Ázsia egy részén, Észak-Afrikában és Grönlandon is látható lesz, amint a Hold sziluettje „beleharap” a Napba.

Napfogyatkozáskor a Hold a Földről nézve a Nap elé úszik, és a Hold árnyéka a Földre vetül. Mivel a Hold és a Föld keringési síkja 5,5 fokot zár be egymással, újhold idején a Hold általában nem a Föld és a Nap egyenesén, hanem attól feljebb vagy lejjebb tartózkodik. A napfogyatkozás így ritka és különleges esemény, közölte korábban a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel.

A jelenség szabad szemmel is látható lesz. Ebben az esetben a távcsőboltokban kapható, a napfogyatkozás megfigyeléséhez alkalmas szemüvegek és vizuális napszűrő fóliákat szükséges beszerezni, mert ezek nyújtanak biztonságos védelmet, csakúgy, mint a hegesztőüvegek DIN 14-es fokozattól.

A csillagászok figyelmeztetnek arra, hogy a jelenség megfigyelésére csak szaküzletekben napmegfigyelésre alkalmazható eszközök használhatóak. Mint kiemelik, a legkisebb nagyítású távcsővel is tilos a Napba nézni, mert oly mértékű energia fókuszálódhat a retinánkra, hogy az akár a másodperc tört része alatt azonnali vaksághoz is vezethet. Távcsövekhez napszűrő fólia használatát ajánlják.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!