Taroltak a román férfi óriástoronyugrók az Eb-n, az arany és az ezüst is övék

2022. augusztus 21. – 13:03

frissítve

Taroltak a román férfi óriástoronyugrók az Eb-n, az arany és az ezüst is övék
Fotó: Alberto Pizzoli / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Arany-, illetve ezüstérmet nyert Constantin Popovici és Cătălin Preda óriás-toronyugrásban (27 m) a szombaton lezárult római vizes Eb-n.

Az európai bajnoki címet megszerző Constantin Popovici 455.70 pontot kapott a 27 méteres magasságból végrehajtott ugrásaira, Cătălin Preda pedig, aki az első három kör után vezette a mezőnyt, végül 436.20 ponttal második lett.

A pódium harmadik helyét az olasz Alessandro De Rose foglalta el, aki 416,45 pontot szerzett. A szakág élő legendájának számító, 38 éves, kétszeres világbajnok francia Gary Hunt ezúttal negyedik lett.

Popovici győzelmével történelmet írt, ugyanis ő lett az óriás-toronyugrás első Európa-bajnoka. Az óriás-toronyugrás most először szerepelt a vizes Eb programjában.

Popovici és Preda jó szereplése nem meglepetés, évek óta ott vannak az óriástoronyugrók Red Bull által szervezett világkupa-sorozatának az élmezőnyében, tavaly már mindketten dobogóra állhatak az összesítésben. Az idei sorozatot az eddigi eredmények alapján (négy forduló járt le és még ennyi van hátra) Preda vezeti, Popovici pedig az ötödik helyen áll.

A sportág 2013-ban került be a vizes világbajnokságok programjába, és eddig négy helyszínen hirdettek bajnokot: 2013-ban Barcelonában, 2015-ben Kazanyban, 2017-ben Budapesten és 2019-ben Kvangdzsuban. Az idei vizes világbajnokságon nem szerveztek óriás-toronyugrást. Először 2019-es viadalon indult román sportoló a világbajnokságokon, Preda akkor a 14. helyen végzett. Constantin Popovici még nem vett részt a FINA által szervezett óriás-toronyugrás világbajnokságán.

A FINA most már világkupát is rendez a versenyzőknek, de korábban sokáig csak a Red Bull által rendezett kupasorozaton indulhattak a sportolók. Tavaly a FINA által szervezett világkupán is dobogós volt mindkét román ugró, Preda a második lett, míg Popovici a harmadik.