Még sosem ettünk vízszereléshez használt kenderkóc ízesítésű valamit. Eddig. Pufuleceket teszteltünk

2022. augusztus 04. – 11:39

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A napokban a Transtelex (szinte) testületileg a dél-magyarországi Ördögkatlan fesztiválon vesz részt, ahol egy Erdély-kvízzel fogjuk tesztelni a fesztiválozók tudását. A jeles alkalomból némi kóstolóval is készülünk, ami lényegében azt jelenti, hogy a szilágysági szilvapálinka mellett gyerekkorunk kedvenc pufulecét is megkóstoltatjuk a telexes kollégákkal, illetve a fesztiválozó közönséggel. Elérkezettnek éreztük hát az időt egy újabb pufulecteszthez, hogy megtudjuk, melyiket érdemesebb inkább elvinni magunkkal.

Egy másik időszámításban a kollégák egy része már kóstolgatott pufit, és meg is volt a markáns véleménye arról, hogy melyik a legjobb, de azóta számos új termék jelent meg a piacon, például már Pombär pufuleț is van. Erre mi is csak akkor döbbentünk rá, amikor elindultunk a beszerző körútra, és hirtelen közel 10 különböző termék volt a kosarunkban. Másrészt a korábban egyszerűen Kislányosként kódolt pufi is nevet kapott valamikor az elmúlt másfél évtized alatt, és most már NiCOOLe néven forgalmazzák (ami Nicule-ként vagy Nicole-ként is értelmezhető, döntsön mindenki kedve szerint). Szóval sanszos volt, hogy sikerült elrontani a régi jó dolgokat.

A korábbi negatív tapasztalatok kizárására és az ízlelőbimbók felszabadítása érdekében most is „vakon” kapták a kollégák a pufit, tehát nem tudhatták, hogy mit kóstolnak, egyszerűen csak leírták a véleményüket, illetve 1-10-es skálán pontozták. Mindegyiket legalább ketten kóstolták, de a dobogósokat igazából mindenki visszaigazolta.

Martino – glazúrozott – 1,99 lej

Fotó: Transtelex
Fotó: Transtelex

Azért kíváncsiak lennék arra, mi volt annak a fejében, aki kitalálta, hogy cukros bevonatot kapjon egy pufulec. Ennél váratlanabb első falattal viszont biztosan rég nem találkoztunk, de miért? Hogyan? És pláne, minek van? A kollégákat sem nyűgözte le túlságosan. Pontszám: 4

„Az ízélmény viszont a külsőjénél is förtelmesebb, meghintették valamilyen édeskés fehér porral. Az első három darab után nem bírnék többet enni belőle, hiszen nálam a sós íz alap.”

„Akinek van türelme, lefújhatja a port róla, és akkor megtalálja az autentikus román nobullshit pufulecet: kellemesen sós, roppanós, elrágva mégis puhán simul.”

niCOOLe (korábban Kislányos) – böjtös – 2 lej

Fotó: Transtelex
Fotó: Transtelex

A sokat emlegetett korábbi győztes, amit a kollégáink egy része most is kapásból a legjobbnak gondol, nem vallott szégyent, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a tesztelés közben újra kellett tölteni a tálkát. Fontos megjegyezni, hogy ez a böjtös verzió, de azt pontosan mi sem tudjuk, hogy a többi miért nem böjtös. Ebben az esetben viszont külön kiemelik. Pontszám: 9

„Elsőként ezt kóstoltam, csak ezért nem adtam tízest, mert ki tudja, lehet finomabbal is fogok találkozni, és akkor már nem lesz ahova felsrófolni az osztályzatot. Laza az állaga, hamar elolvad, enyhén sós, nincs egyébbel ízesítve. Kimondottan ízletes. Nem tikkanós, fullasztós, és szomjas sem maradsz utána. A kukacok apróbbak a szokásosnál, hamar fogy.”

niCOOLe – 100%-ban természetes – 1,5 lej

Az olajízű pufulec, ami könnyen összetéveszthető a fentebb említett böjtös termékkel – Fotó: Transtelex
Az olajízű pufulec, ami könnyen összetéveszthető a fentebb említett böjtös termékkel – Fotó: Transtelex

Ha a korábbi tapasztalatok alapján valami igazán fincsire számítottunk, ehhez képest a Kislányos 100%-ban természetes (jelentsen ez bármit is!) változata igazi csalódás, markáns égetett olaj mellékízzel, amiből ha sokat eszünk, garantáltan felfordul a gyomrunk. Pontszám: 4

„Bárcsak ne kóstoltam volna meg! Markánsan odakozmált puliszkaízű, ráadásul túl sós és recseg-ropog az ember foga között. Még a szemgolyóm is zörgött rágás közben.”

Gusto – 1,2 lej

Fotó: Transtelex
Fotó: Transtelex

Az egyik legelterjedtebb romániai pufulec, ezt szinte mindenhol lehet kapni, Kolozsváron legalábbis biztosan. Nem ígér nagy dolgokat, és nem akar többnek mutatkozni, mint ami tulajdonképpen, bár abban a kérdésben nem sikerült dűlőre jutni, hogy akkor most ragacsos vagy nem? Pontszám: 7

„Addig bírnám enni, amíg ki nem pukkadok, egyiket a másik után. Amúgyis nagy pufulec fan vagyok, ebből 2-3 csomaggal is vennék egyszerre. Érződik a sós íz rajta, de egy árnyalattal lehetne még fokozni.”

„Első ráharapásra szinte csikorognak a fogak között, a kellemetlen hang miatt elmegy az ember kedve a nassolástól. Ehető, de nem kedvenc, ez egy kevésbé sikeres kategória.”

Buggy – családi kiszerelés – 3,9 lej

Fotó: Transtelex
Fotó: Transtelex

Olcsó és sok van benne, ezek az erényei, de egyben a hátrányai is, mert igazából egy ízetlen tucattermék lesz, amiből még a sót is kispórolták. A tesztelők véleménye elég egyértelmű, és nem túl kedvező. Pontszám: 4

„Száraz, és az íze sem túl jó. Kissé fűrészporra emlékeztet, nem elég sós, épp csak meg lehet enni, ha nagyon éhes vagy.”

„Ez a pufulec maga a máléízű őszinteség. Nem rossz, de ettem már jobbat is. Egyediséget kölcsönöz neki az egéralom szagára emlékeztető utóíz.”

Gusturi Românești (A Mega Image üzletlánc saját márkás terméke) – 0,9 lej

Fotó: Transtelex
Fotó: Transtelex

Mind közül ez volt a legolcsóbb, ami nem feltétlenül jelent problémát, sőt egyesek szerint pont előnyére válik. Pontszám: 8

„A pufulecek alapszabálya, hogy minél olcsóbb és egyszerűbb, annál finomabb. Sosem értettem, miért kell túlbonyolítani. Ezt nagyon jól tudják ennek a típusnak a gyártói. Semmi felesleges ízesítő, csak só. Abból viszont visszafogták magukat.”

Snack Day (A LIDL üzletlánc saját márkás terméke) – 1,29

Fotó: Transtelex
Fotó: Transtelex

Van, ahonnan nem lehet kihagyni a sót, bármennyire is egészségtelen, mert anélkül íztelen és ehetetlen. Ebben az esetben mégis megpróbálták, meg is lett az eredménye. Ráadásul volt, aki egy pici olajos beütést is felfedezett. Pontszám: 4,5

„Az az érzésem, hogy puffasztottrizs-korongot eszek. Ha puffasztottrizs-korongot szeretnék enni, akkor azt ennék, de nem ennék, mert nem szeretem.”

„Nagyon műanyag kinézete van ennek az extrudált kukoricapehelynek, olyan fényesen csillog, mintha celofánba vonták volna külön-külön mindegyik kukacot. Elég tömör, szinte rágni kell. Egyetlen előnye, hogy olcsó. Ha valaki nagyon éhes, és csak 1,29 lej csörög a zsebében és sótlan pufit szeretne rágni nagy mennyiségben, akkor ezt válassza.”

Buggy – meglepetéssel fiúknak (kék kiszerelésben) – 3,4 lej

Fotó: Transtelex
Fotó: Transtelex

Ezzel már rátértünk az extrább kiadásokra. Egyelőre még nem ízzel akarnak lenyűgözni, hanem apró ajándékokkal, ebben az esetben kifejezetten fiúknak, ami most egy duplán csomagolt rózsaszín napszemüveg formájában manifesztálódott. Mindig gyanús, ha ajándékokkal akarnak lepufizni, mert lehet, hogy csak a hiányosságokat akarják vele palástolni. Ehhez képest jól teljesített a gyártó, sőt jobban, mint a családi kiszerelésében. A kettő csomagolás között látványban is éles különbség volt. Pontszám: 6

„Az első falat a szájpadlásomra ragadt. Fúj. A következő darabot már a fogam közül kell kiszippantanom. Nagy hiba. Ráadásul még az íze is halvány.”

Star – sajtos – 3,19

Az ízesítés épp a lényegétől fosztja meg a pufulecet, hogy egyszerű és nem nagyon markáns, ezért két kézzel lehet befelé falni. Minden, ami ezt hátráltatja, mert rágós, vagy mert émelygést okoz, ha sokat eszünk belőle, ellene van. Ez még ebben az esetben is igaz, pedig nem a legrosszabb kategória. Pontszám: 5,5

„A fűszerezés elég intenzív és nem is olyan rossz – bár rövid idő alatt telítődtem vele, és nem jön, hogy többet egyek belőle. A formája tökéletes, de belül elég száraz.”

„Sok vizet kíván. Nem a nyerő kategória.”

Pombär – sajtos – 2,59

Mi sem bizonyítja ékesebben, hogy a pufulec Romániai kultikus nassija, hogy a külföldi márkák/brandek is elkezdik gyártani, ha beteszik ide a lábuk. Több-kevesebb sikerrel. Pontszám: 6,5

„Kicsit olyan ez, mintha kiszárított túrós puliszkát ropogtatnánk. Színre sötétebb, mint a natúr változatok, de ha a forma furcsaságán túltettük magunkat, akkor egészen kellemes meglepetésben van részünk. Ha ‘ki akarunk rúgni a hámból’, akkor megéri a pénzét.”

A három sajtos ízesítésű pufulec – Fotó: Transtelex
A három sajtos ízesítésű pufulec – Fotó: Transtelex

Cheetos – sajtos – 5,39

A Pombär mellett a Cheetos is beszállt a pufulec-bizniszbe, és soha nem éreztük ennyire igaznak a szlogenjüket, mint a neonnarancs pufijüket rágcsálva. Megáll az eszed, ha eszed. Pontszám: 4

„Egy egész kémialabor robbant fel a számban. Most már csak attól tartok, hogy világítani fogok a sötétben.”

„Elsőre tényleg túl van tolva az ízorgia, viszont ahogy egyre többet kóstolok belőle, annál jobban megkedvelem. Simán el tudom képzelni nyomtatónak a sörözés mellé, hiszen az állaga jó, nem ragad, hanem egyből lecsusszan. Abba már inkább nem gondolok bele, hogy milyen ízfokozók kerülnek a gyomromba.”

Honest Fields – füstölt tengerisós pufi – 3,19

Fotó: Transtelex
Fotó: Transtelex

Organikus, vegán, GMO-, pálmaolaj- és cukormentes, alacsony cukortartalommal. Az összes olyan hívószót ráírták, ami szimpatikus lehet a környezettudatos fogyasztónak. Kár, hogy az ízre és állagra már nem fordítottak ekkora figyelmet, mert egy esetben sem volt ennyire egyértelmű az utolsó hely. Pontszám: 1,5

„Erősen elgondolkodtam azon, hogy megkóstoljam vagy sem, mert úgy néznek ki, mint egy tál emberi kisujj. Az íze is különleges, mert még sosem ettem vízszereléshez használt kenderkóc ízesítésű semmit.”