Újabb rekorddöntésre készül a Balatonon Avram Iancu hosszútávúszó

A Balatonon döntené meg a nyíltvízi hosszútávúszás Európa-csúcsát Avram Iancu: a sportoló legkevesebb 43 óra 16 percig akar úszni szerdán Közép-Európa legnagyobb tavában.

A petrozsényi könyvtáros kedden utazik Magyarországra, és szerdán reggel 9-kor vág neki a rekorddöntési kísérletnek. Az Agerpres hírügynökségnek hétfőn elmondta, hogy a nyíltvízi hosszútávúszás jelenlegi európai csúcsa 43 óra és 15 perc, és a brit Kevin Murphy nevéhez fűződik, aki éppen a Balatonon érte el ezt a teljesítményt. „Én megpróbálok majd ennél az időnél egy perccel többet úszni” – jelentette ki.

Avram Iancu emlékeztetett arra, hogy a Balaton átúszása nem könnyű feladat, elsősorban a gyakori hullámok miatt. De a legnagyobb kihívást számára az alváshiány fogja jelenteni – tette hozzá.

A sportoló már tavaly júliusban is megpróbálkozott a Balatonon a nyíltvízi hosszútávúszás Európa-csúcsának megdöntésével, de akkor annyira viharos volt a tó, hogy végül lemondott a tervéről.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!