Eltörte a sakkozó robot az emberi ellenfele ujját meccs közben

2022. július 24. – 17:41

Másolás

Vágólapra másolva

Kellemetlen baleset történt a moszkvai nyílt sakkbajnokság, a Moscow Open egyik bemutató meccsén, ahol egy sakkozó robot játszott szimultánt egyszerre három fiatal sakkozó tehetséggel – írja a Telex.

Az egyik versenyző, egy 7 éves fiú, aki egyébként a korosztályában toplistás sakkozónak számít Oroszországban kisebb balesetet szenvedett: amikor az egyik bábuhoz nyúlt volna, hogy lépjen, a robot egyszerűen a fémkarjával megragadta a kezét, és hosszú másodpercekig szorította, míg az odarohanó nézők ki nem szabadították. Utólag kiderült, hogy a srác egyik ujja el is tört, de miután sínbe tették, vissza tudott térni, és folytatni a versenyt.

Bár könnyű lenne tudatosságot, és rosszindulatot belelátni a robot mozdulatába, a rendezők szerint annyi történt, hogy az emberi ellenfél hibázott, és nem tartotta be azt az időkorlátot, amíg a roboté a sakktábla feletti kontroll. Amikor benyúlt a tábla fölé egy bábuhoz, megzavarta a gép algoritmusát, ami vélhetőleg egy újabb bábunak nézte a gyerek kezét, és megfogta, hogy lépjen vele. A fiú szülei mindenesetre pert fontolgatnak a sakkszövetség és a verseny szervezői ellen.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!