Jön a negyven fokos hőség – így készülnek a hatóságok a kánikulára

2022. július 22. – 12:51

Jön a negyven fokos hőség – így készülnek a hatóságok a kánikulára
Fotó: a besztercei polgármesteri hivatal Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Országszerte elsősegélynyújtási és ivóvíz-ellátási pontkat állítottak fel a kánikula hatásainak enyhítésére – jelentette be pénteken Raed Arafat. A katasztrófavédelmi államtitkár a prefektusokkal és Nicolae Ciucă miniszterelnökkel tartott megbeszélésen ismertette a szélsőségesen meleg időjárás következményeinek kivédését célzó intézkedéseket.

Arafat közlése szerint csütörtökön 923 sátrat állítottak fel a nagyobb városokban, ahol elsősegélyt nyújtanak és ingyen ivóvizet biztosítanak az embereknek; eddig 226 személy szorult segítségre a kánikula miatt, hármat kórházba kellett szállítani. A katasztrófavédelmi felügyelőségek és helyi hatóságok öntözésre és állatok itatására alkalmas vizet szállítanak az aszály sújtotta településekre.

A megbeszélésen a miniszterelnök arra kérte a prefektusokat, hogy a helyi önkormányzatokkal együttműködve tájékoztassák a lakosságot a hőséggel járó veszélyekről, annál is inkább, mert javában folynak a mezőgazdasági munkálatok. A helyi hatóságoknak ugyanakkor megelőzési tervet kell kidolgozniuk a szélsőségesen meleg időjárás hatásainak enyhítésére, amelyet a katasztrófavédelmi főosztállyal is ismertetniük kell.

Nicolae Ciucă emlékeztette ugyanakkor a prefektusokat, hogy minden településen árnyékos fedezékeket kell létrehozni, ahol egészségügyi ellátást és ingyenes ivóvizet biztosítanak a kánikula idején. A miniszterelnök arra kérte a megyei kormányhivatalok vezetőit, ne becsüljék alá a helyzet súlyosságát. „A csekélységnek tűnő események súlyosra fordulhatnak” – idézte a kormányfőt az Agerpres.

Halálos áldozatai is voltak a tarlótüzeknek

Közben zajlik a lakosság tájékoztatása a tűzgyújtás és tarlóégetés veszélyeiről, a tűzoltók és önkéntesek járőrszolgálatot teljesítenek a falvakban, és hangosbemondón figyelmeztetik az embereket a szélsőséges időjárás veszélyeire. 54 ellenőrzést tartottak, tűzgyújtás miatt 238 bírságot róttak ki 74.800 lej értékben, 162 esetben figyelmeztetést adtak ki.

Raed Arafat közlése szerint csütörtökön az ország különböző részein 1207 hektárnyi terület égett le. Iaşi megyében 50 hektáron kiterjedő tűzhöz riasztották a tűzoltókat, az égő mezőn egy 74 éves férfi megégett holttestét találták meg. A tarlóégetés emberek megsérüléséhez, halálához vezethet – figyelmeztetett a katasztrófavédelem vezetője.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!