Románia is felkerült a labdarúgók nemzetközi szakszervezete feketelistájára

2022. július 6. – 17:52

Másolás

Vágólapra másolva

A hivatásos labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) azt tanácsolja a játékosoknak, hogy ne igazoljanak hét országba, a többi között Romániába és Törökországba, írja az MTI.

A FIFPro honlapján kedden megjelent közlemény szerint Algéria, Kína, Líbia, Szaúd-Arábia, Románia, Törökország, továbbá a görög másodosztály szerepel a feketelistán, mivel ezekben a bajnokságokban rendszeresen és széles körben megsértik a futballistákkal kötött szerződéseket.

Romániában és Törökországban régóta fennálló és visszatérő probléma, hogy több klub szerződésszegést követ el, és gyakran elmaradnak a fizetések. A játékosok csupán a „véget nem érő” hatósági eljárásokban bízhatnak, ám a példák többsége azt mutatja, hogy csak alig, vagy egyáltalán nem kapnak kártérítést.

A görög másodosztályban a klubok gyakran halmoznak fel jelentős mértékű adósságot, majd megszűnnek. Az elmúlt két évben a legtöbben Görögországból fordultak a nemzetközi szövetség (FIFA) játékosvédelmi alapjához a kifizetetlen bérük miatt.

Algériában, Kínában és Szaúd-Arábiában is visszatérő probléma a fizetések elmaradása.

Líbiával kapcsolatban a FIFPrót egyre jobban aggasztja az országban rekedt külföldi játékosok növekvő száma, mert az őket alkalmazó klubok nem hajlandók benyújtani a távozásukhoz szükséges dokumentumokat.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!