Több mint 500 kiskorút fordítottak vissza a határtól a vakáció kezdete óta

A nyári szünidő kezdetétől eltelt időszakban több mint 500 kiskorút fordítottak vissza a határtól a Román Határrendészet munkatársai, mert a szüleik, illetve a felnőtt kísérőik nem mutatták fel a gyerekek külföldi utazásához szükséges iratokat – figyelmeztetett vasárnap az intézmény.

A közlemény emlékeztetett arra, hogy a kiskorúak csak érvényes útlevéllel vagy (a 14 évesnél idősebbek esetében) személyazonossági igazolvánnyal, és kizárólag felnőtt kísérővel, illetve szüleik beleegyezésével hagyhatják el Románia területét.

Ha a gyermek az apjával és az anyjával együtt utazik, a határátlépéshez értelemszerűen nincs szükség a szülői beleegyezésre. Ám ha csak egyikük kíséri el az útra, akkor a határnál fel kell mutatni a másik szülő írásos beleegyezését, ha pedig a másik szülő már nem él, akkor a halotti bizonyítványát. Ez a szabály érvényes elvált szülők esetében is, ha együtt gyakorolják a szülői jogokat.

Ha a gyermek nem a szüleivel, hanem egy másik felnőttel utazik, utóbbinak a határon fel kell mutatnia a szülők vagy a szülői jogot gyakorló személy írásos beleegyezését, illetve egy erkölcsi bizonyítványt is.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!