Az oktatási miniszter több tornaórát szeretne az iskolákban

Az oktatási miniszter, Sorin Cîmpeanu támogatja, hogy több testnevelés órája legyen a diákoknak az iskolában. A miniszter a TVR Info hétfői műsorában beszélt erről, számol be az Edupedu.

A múlt héten úszásban két világbajnoki címet szerző David Popovici egy korábbi kijelentésével kapcsolatban kérdezett rá a műsorvezető Cîmpeanunál az iskolai tanórák helyzetére. Az úszó azt nyilatkozta, nagyon szeretné, ha többet sportolnának a fiatalok, illetve nem csak a fiatalok.

A miniszter állítása szerint 2023 szeptemberétől felülvizsgált kerettanterv szerint indul az iskolai tanév. A középiskolák teljesen újat kapnak, míg az elemisták és az V-VIII. osztályosokét jelentősen felülvizsgálják. A miniszter szerint ő támogatja, hogy több testnevelésórája legyen a tanulóknak.

Cîmpeanu állítása szerint erről korábban már Popovici-csal is beszélt erről a minisztériumban, amikor őt ott fogadta. Az úszó azt kérte tőlük, hogy más tárgyakkal párhuzamosan támogassák a testnevelést, és nem a többi tantárgy rovására.

A miniszternek nem ez az első iskolai toraórákkal kapcsolatos nyilatkozata. A múlt héten arról beszélt, hogy Popovici teljesítmény „kötelezi” a hatóságokat, hogy konkrét programokkal támogassák az iskolai sportot és a romániai sportolókat.

Az Edupedu szerint a középiskolásoknak jelenleg heti egy tornaórájuk van, az V-VIII. osztályosoknak, illetve az elemistáknak pedig kettő van hetente.

A 17 éves román úszó a bukaresti George Coșbuc Kéttannyelvű Főgimnázium tanulója, szeptemberben kezdi a XII. osztályt.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!