Elért hozzánk is a nyár: jönnek a kánikula-hullámok és a zivatarok

2022. június 20. – 14:28

Másolás

Vágólapra másolva

A következő két hétben kánikula lesz, amelyet időnként nyári záporok váltanak fel – írja az Agerpres az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 20-ától július 3-áig érvényes előrejelzéséi alapján.

A Bánságban és a Körösök vidékén ezen a héten 30-33 Celsius-fok között tetőznek a nappali értékek, a legmelegebb a hétvégén, 25-e és 27-e között lesz. Szombaton a nappali csúcshőmérséklet ezen a vidéken a 34 fokot is elérheti. Az éjszakai átlagok 24-éig 14-17 fok között ingadoznak, 25-29-e között enyhén növekednek, majd kissé csökkennek. Csapadék 22-én, majd 25-28-a között valószínű.

Erdélyben a következő napokban 26 és 30 fok közötti maximumok várhatók, itt is szintén a hétvégére várható a legnagyobb meleg, ekkor 32 fok lesz a nappali csúcsértékek átlaga. Éjszakánként 13-14 fokra számíthatunk, 22-én viszont csípős lesz a hajnal, 8 fokra is lesüllyedhet a hőmérő higanyszála. Ezt követően ismét felmelegedés kezdődik. Esőre 23-án, majd 25-e és július 3-a között számíthatunk.

Máramarosban a kezdeti 32 fokos nappali maximumról 26-27 fokra mérséklődik a hőség, majd 24-26-án ismét 31-32 fokos maximumok várhatók. Az éjszakai értékek 14-16 fok körül alakulnak, 22-e hajnala itt is hűvös, 10 fokos lesz. Ezt követően ismét 15 fokra nőnek az éjszakai átlagok. Csapadék június 25-e és július 3-a között valószínű.

A hegyvidéken 18-22 fok közötti nappali, 10-12 fok közötti éjszakai hőmérsékleti átlagokra kell számítani, csak 22-én fognak 6 fokot mutatni a hőmérők napfelkelte előtt; utána ismét nőnek a hajnali értékek. Lokális záporokkal a következő két hétben végig számolni kell a hegyvidékeken, főleg a délutáni órákban.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!