Heves esőzésekre, szélre és az ezzel együtt járó árvizekre figyelmezettnek a hatóságok

2022. május 28. – 14:47

Másolás

Vágólapra másolva

Heves esőzésekre és viharos szélre figyelmeztet a hétvégén az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Az esőzések és felhőszakadások nyomán pedig árvizek is előfordulhatnak.

Az ANM hétfő reggelig érvényes első (sárga) és másodfokú (narancs) figyelmeztetése szinte az egész országra kiterjed.

A másodfokú figyelmeztetés szombat déltől hétfő délelőtt 10 óráig van érvényben Olteniában, Muntenia nyugati és északnyugati részében és helyenként a Déli-Kárpátokban. Itt heves esőzésekre lehet számítani, akár 50-70 liter csapadék is lehullhat négyzetméterenként. Az említett térségekben szélviharokra is lehet számítani, a légmozgások sebessége elérheti a 75-90 km/h-át. Jégeső és gyakori villámlás is előfordulhat.

Forrás: ANM
Forrás: ANM

Ugyanebben az időszakban az ország déli, délkeleti és középső részében szintén fokozott légköri instabilitásra vonatkozó elsőfokú riasztás van érvényben. Vasárnap déltől hétfő délelőtt 10 óráig pedig az északi országrészre, pontosabban Máramaros, Beszterce-Naszód megyére, illetve Suceava és Neamţ megye hegyvidékére is kiterjed a riasztás.

Az említett területeken sűrű villámlásokra, felhőszakadásokra, viharos szélre, helyenként jégesőre lehet számítani. A légmozgások sebessége elérheti az 55-75 km/h-át, elszigetelten pedig meghaladhatja a 80 km/h-át, a leeső csapadék mennyisége pedig meghaladhatja a 20-30, elszigetelten a 40 litert is négyzetméterenként.

Forrás: INHGA
Forrás: INHGA

Az ANM előrejelzése nyomán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) is figyelmeztetést adott ki, az említett területeken számos patak léphet ki medréből, és alakulhatnak ki árvizek. A figyelmeztetés szerint a Visó, az Iza, a Szamos, a Sebes-Körös, a Fehér-Körös, a Fekete-Körös, a Maros, a Bega, a Temes, a Berzova, a Karas, a Néra, a Cserna, a Drincea, a Desnăţui, a Zsil, az Olt, az Argeş és a Ialomiţa folyók vízgyűjtő területét érinti.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!