Több mint 170 személyt kellett evakuálni a metróaluljáróból Bukarestben

2022. május 24. – 15:13

Több mint 170 személyt kellett evakuálni a metróaluljáróból Bukarestben
Kikísérik a metróban ragadt embereket – Fotó: a fővárosi ISU Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Pánikhangulat tört ki kedd reggel a metróaluljáróban, miután egy szerelvény elakadt és hatalmas füst lepte el az alagutat – tudósít a Digi24.

A hírek szerint a fővárosi Római téren található aluljáróból, illetve a közeli Egyetem és Győzelem téren összesen 172 embert kellett evakuálniuk a tűzoltóknak, közülük 25-en szorultak orvosi ellátásra, két személyt kórházba is szállítottak.

Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főosztály (DSU) vezetője a sajtónak elmondta, hogy az alagútban tűz ütött ki, ezért teljesen le kellett kapcsolni az áramot, az érintett szakaszon a közbeavatkozás alatt lezárták a metrók közlekedését. Hozzátette, hogy az evakuálás előtt egyes személyek esetében a SMURD személyzete is közbe kellett avatkozzon, voltak, akik sok füstöt szívtak be, mások pánikrohamot kaptak.

„Szerencsére mindenkit sikerült kimenekíteni és nincsenek áldozatok” – közölte az államtitkár.

A metrót működtető Metrorex arról számolt be, hogy a 8 óra 42 perckor a Római térről Berceni irányába haladó szerelvény hirtelen leállt és füstölni kezdett. A metrót kezelő mechanikus megpróbálta újraindítani a metrót, azonban ez nem sikerült, ekkor értesítették a hatóságokat, akik azonnal a helyszínre érkeztek és érvénybe lépett a piros jelzésű forgatókönyv.

A Metrorex felhívja a figyelmet, hogy az adott szakaszon a metrószerelvények csak felváltva fognak közlekedni, máshol viszont a menetrend szerint zajlik a tömegközlekedés. A meghibásodott szerelvényt kivonták a forgalomból, és műszaki ellenőrzésnek vetik alá.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!