Egyre valószínűbb, hogy akár városokban is találkozhatunk a visszatelepített hóddal, így Kolozsváron is

2022. május 13. – 17:08

frissítve

Egyre valószínűbb, hogy akár városokban is találkozhatunk a visszatelepített hóddal, így Kolozsváron is
Fotó: Jeremy Bezanger/Unsplash

Másolás

Vágólapra másolva

A cuki rágcsálók 170 éves hiányzás után veszik ismét birtokba Erdélyben a patakokat, folyókat. Örülhetünk nekik, hiszen „környezetmérnökként” helyre tudják hozni azt, amit az ember elrontott.

Nemrég Kolozsváron szóltak arról a hírek, hogy egy hód jelent meg a városban. Fotók keringtek a közösségi médiában, és volt, aki nagyon örült a korábban kipusztított faj megjelenésének. A hatóságok is a megfelelő módon reagáltak: a Szamosba terelték az eltévedt és a forgalmas úton csatangoló jószágot. A jelek szerint a közvélemény is támogató a hódokkal szemben: az emberek a csendőröket kritizálták, amiért egy olyan szakaszon hajtották be a vízbe az állatot, ahol a lebetonozott part magas, és esetleg megsérülhetett.

Hódok azonban, mint azt Fülöp Tihamér biológustól, emlőskutatótól megtudtuk, már több mint négy éve élnek (ismét) Kolozsvár környékén a Szamosban: 2017-ben is dokumentálták egy példány jelenlétét a Malomárokban.

Az eurázsiai hód (Castor fiber) egyébként őshonos a térségünkben, korábban igen elterjedt volt, de kiirtották. A szőrméjéért vadászták, illetve a fartőmirigye által termelt pézsmáért, melyet a gyógyászat és a szépségipar is használt. És bizonyára hozzájárult a kipusztulásához az is, hogy az elődeink nehezen bírták a hosszú vallási böjtöket. Az 1600-as években a katolikus egyház, engedve a hívek nyomásának, úgy döntött, hogy azokon a böjti napokon, amikor egyébként engedélyezett a halevés, fogyasztható a hód húsa is.

Bár nyilvánvaló, hogy a hód nem egy hal, hanem emlősállat, a rendszertani besorolástól nagyvonalúan eltekintettek, és inkább azt vették alapul, hogy a vízben él. Cserében azért, hogy mellőzték a józan észt, nagyokat lakmározhattak az amúgy növényevő hódok izmos farkából készített pörköltből.

Ezt a (viszonylag) nagytestű rágcsálót a '90-es években és a 2000-es évek elején telepítették vissza a térségünkbe. Romániában a Maros, az Olt és a Ialomița folyók közelében engedtek el példányokat, Fülöp Tihamér szerint azonban a „kolozsvári hódok” nagy valószínűséggel nem ezektől az egyedektől származnak. Sokkal inkább érkezhettek Magyarországról, ahol szintén folyt (vissza)telepítés. Könnyebb lehetett ugyanis a fajnak a Szamoson, illetve a folyó mentén terjedni, kolonizálni új területeket, mint átvergődni egy másik folyó, akár a Maros vízgyűjtőjéből.

A biológus szerint hasonló a helyzet a Körösök völgyében is, például a Berettyóban is észlelték már a hódok jelenlétét, amelyek szintén Magyarországról érkezhettek. A határon átnyúló terjeszkedés elméletét támasztja alá az is, hogy Szatmárnémetinél a Szamoson már évekkel korábban, 2012 környékén megjelentek a hódok. Azóta járnak csodájára a szatmáriak a ceruzaszerűen kihegyezett fáknak a folyóparton. Később megjelentek Désnél is a Szamosban, és természetesnek tekinthető, hogy eljutottak Kolozsvár környékére is.

„Gyakran járom a Szamos-partot, szeretem nézni a vizet, a madarakat. És élvezem, hogy egy ideje itt vannak a hódok, nagyon cukinak tartom, ahogy megrágcsálják a fatörzseket. Gyerekkoromban a rajzfilmekben láttam ilyesmit, nagy élmény volt, amikor az első, kihegyezett facsonkokat felfedeztem”

– mesélte nekünk egy szatmári természetbarát.

Fotó: Babos Krisztina
Fotó: Babos Krisztina

Fülöp Tihamér szerint az állatok jelenléte vélhetőleg azért nem tűnt fel eddig a kolozsváriaknak, mert a hódok éjjel aktívak, illetve a város területén csak nagyon kevés példányt képes eltartani a folyó, hiszen a partok nagyrészt le vannak betonozva, fák és bokrok pedig alig vannak a parton. A hódok egyébként a partokba vájt üregekben élnek és növényeket fogyasztanak, pl. ágakat rágcsálnak, vagy lágyszárúakat legelésznek. A biológus szerint talán egyetlen család élhet a város területén, mert legfeljebb egy famíliát lehet képes eltartani ez az élőhely. Ellentétben pl. Szatmárnémetivel, ahol a Szamos még a várost átszelő szakaszán is nagyon természetesen néz ki: nincs lebetonozva a partja és az ártéri növényzet is megvan kétoldalt egy-egy sávon, így sokkal kedvezőbb életteret nyújt a hódok számára.

A Kolozsváron látott példányokra visszatérve a szakember elmondta: valószínűnek tartja, hogy új életterek keresésére indult, fiatal példányról vagy példányokról lehet szó, akik a város fölötti vagy alatti szakaszon élő családból származnak. A hódok amúgy nagyobb családokat alkotnak, és többnyire három generáció él együtt: a szülőpár, valamint két-két kölyök a legutolsó, valamint az előző évi alomból. Tehát körülbelül hat főből áll egy hódcsalád, de ez nincs kőbe vésve, lehetnek kevesebben, de akár többen is, ez a terület eltartóképességétől függ. Amikor annyira felszaporodnak, hogy már nem elegendő az élelem, és szűkké válik az élettér, a fiatalok útnak indulnak, hogy új területeket keressenek.

Fülöp Tihamér szerint nagy a valószínűsége annak, hogy ezentúl időnként megjelenhetnek hódok akár Kolozsvár utcáin is. A Transtelex kérdésére, hogy mit tegyünk, ha találkozunk velük, azt mondta: békén kell hagynunk őket. Esetleg segíthetünk nekik, hogy visszataláljanak a vízbe, mert a folyókban a helyük. Emberre nem támadnak, piszkálni pedig nem kell őket.

Hozzátette: egyetlen, hóddal való konfliktusból származó halálesetet tart nyilván világszinten a tudomány, de az egy Darwin-díjra érdemes eset. Nemrég történt egy észak-európai országban, ahol egy magányosan, rövidnadrágban kiránduló turista addig-addig próbált egészen közelről filmezni egy hódot, amíg az állatnak elege lett, és odakapott a lábához. A harapás pedig annyira szerencsétlenül sikerült, hogy megsértett egy ütőeret, és mivel a kiránduló egyedül volt, távol a településektől, mire a mentőcsapat megérkezett, elvérzett. Tehát ha valaki kellőképpen vigyázatlan és peches, ennyi erővel akár egy mókus is okozhat neki szerencsétlen kimenetelű sérülést.

Kérdésünkre a szakember azt is elmondta: a nagyobb folyókon, ahol elég mély a víz, a hódok nem építenek várakat, így nem kell attól tartanunk, hogy a szatmárnémeti Újfőteret vagy a kolozsvári Sétateret elárasztják.

Kisebb patakokon, lápokban viszont hajlamosak építkezni, hogy a számukra optimális szintre növeljék a vízmélységet. Az Olt mentén például nem számít már ritka eseménynek, hogy a gazdák azzal szembesülnek, hogy a kaszálójuk víz alá került. És bár a tulajdonosok ilyenkor bosszankodnak (és nyilván jó lenne, ha kártérítést kapnának az államtól), örülnünk kell, hogy ez a faj visszatért és ismét jól érzi magát a vizeinkben. Nagyon jó hatással tudnak lenni ugyanis a természeti környezetünkre: ahol megjelennek, növekszik a biodiverzitás, és „környezetmérnökként” funkcionálva visszavizesítenek olyan területeket, melyeket korábban lecsapoltak, ami – a gazdák bosszúságát leszámítva – egy örvendetes dolognak számít, hiszen segít a természet egyensúlyának visszaállításában.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!