Új lakó készül Kolozsvárra költözni: egy szimpatikus hód

2022. május 5. – 09:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Új „mérnök” jelent meg a Rózsák parkjának környékén és a Dónát negyednél a Kis-Szamos partján, aki épp „felülvizsgálja a terepet, beleértve a folyó medrének átalakítási munkálatait is” – közölte a Facebookon Hartel Tibor ökológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatója.

A képeket egy nap különbséggel készítették, de a kutató úgy véli, hogy ugyanarról a hódról van szó.

Hartel a bejegyzésében leírja: fantasztikus hír, hogy a hód Kolozsváron akar letelepedni, ámbár ez új kihívásokat jelenthet a város számára is. Példaként megemlíti, hogy a németországi Potsdam városában, ahol több hód család is él, a fák törzsét fémmel vonták be, hogy azok ne döntsék ki.

„Azok a hódok ráadásul nem a szemét mellett úszkálnak, mint nálunk” – tette hozzá.

A Stiri de Cluj helyi portál egyébként már április elején közölte, hogy hódot fényképeztek a város területén, akkor a Vágóhíd tér környékén, szintén a Kis-Szamos partján.

Az eurázsiai hód (Castor fiber) őshonos Európában, a XIX. század közepéig a mai Románia területén is jelen volt, túlvadászat miatt azonban teljesen kipusztult: prémjéért és pézsmájáért vadászták. A rég eltűnt fajt végül 1998 és 2001 között telepítették vissza, közel 200 hódot hoztak Németországból, melyeket a Maros, az Olt és a Ialomița folyók mentén engedtek szabadon. A hódok sikeresen megtelepedtek a vízfolyásokon, a jelek szerint pedig tovább is terjeszkednek.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!