A csíkszeredai Erőss Zsolt után Horia Colibăşanu temesvári hegymászó is meghódította a Kancsendzöngát

2022. május 8. – 20:31

A csíkszeredai Erőss Zsolt után Horia Colibăşanu temesvári hegymászó is meghódította a Kancsendzöngát

Másolás

Vágólapra másolva

Horia Colibăşanu temesvári hegymászónak szombaton sikerült megmásznia a 8586 méter magas Kancsendzöngát, ezzel ő az első román alpinista, aki felért a világ harmadik legmagasabb csúcsára – írta a sportoló közleményére hivatkozva az Agerpres. Ezt a csúcsot korábban sikerült meghódítania egy magyarországi expedíció tagjaként a csíkszeredai Erőss Zsoltnak is.

Horia Colibăşanu oxigén és serpák segítsége nélkül jutott fel a világ harmadik legmagasabb, Himalája-hegységben található csúcsára. Az Agerpres szerint román hegymászó műholdas telefonján számolt be sikeréről, miután már megkezdte az ereszkedést a 4-es tábor felé, ahol két expedíciós társa, a román Marius Gane és a szlovák Hámor Péter várta. Ők a csúcs előtt 200 méterrel lemondtak a csúcstámadásról.

A mászás négy napig tartott, amelyet három hét akklimatizálódás és az útvonal felszerelése előzött meg. A Kancsendzönga volt az egyetlen 8000 méter feletti hegy, amelyet eddig még nem másztak meg román alpinisták. Horia Colibăşanu 10 évvel ezelőtt próbálkozott először a Kancsendzönga megmászásával, akkor mintegy 8400 méterig jutott fel.

Egy másik romániai, de nem román, hanem magyar alpinistának azonban kilenc évvel ezelőtt sikerült meghódítania a Kancsendzöngát. A csíkszeredai Erőss Zsoltnak ez volt az utolsó expedíciója. 2013. május 21-én a Kancsendzönga megmászása után a visszaúton eltűnt, holttestét egy évvel később azonosították.

Erőss Zsolt társával, Kiss Péterrel együtt ért el a világ harmadik legmagasabb csúcsát, azonban a feljutás túl sok időt (közel 24 órát) és energiát vett igénybe, és a két hegymászó nem tudott visszaereszkedni a 4. táborba. A csúcs közelében, komoly védőfelszerelés nélkül eltöltött két nap után – az expedíció vezetője és több más hegymászó egybehangzó állítása szerint – már bizonyosnak volt tekinthető, hogy a két hegymászó nincs életben.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!