Májustól két fehér bengáli tigris is látogatható lesz a marosvásárhelyi állatkertben

Két fehér bengáli tigris, Indira és Adelina költözött be a marosvásárhelyi állatkertbe – adta hírül Soós Zoltán polgármester a Facebookon.

A tigriseket május elsejétől nézhetik meg az állatkert látogatói, addig a bevett eljárás szerint karanténban kell tartani őket, amíg megszokják az új környezetüket.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint a tigriseken kívül még hat pelikán és két Ara papagáj is érkezett.

Szánthó János, a marosvásárhelyi állatkert igazgatója a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, nagyon reméli, hogy a tigriskölykök május 1-jéig megszokják az új kifutójukat, hiszen hivatalosan ekkor kezdődik a 2022-es látogatási szezon. Itt hangsúlyozta, hogy nem fogják őket sürgetni, hagyni fogják, hogy maguktól menjenek ki az emberek elé.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!