Madárfütty albumot adott ki a Román Madártani Egyesület

2022. április 5. – 13:40

Másolás

Vágólapra másolva

A romániai madarak napja alkalmából 36 hazai madár füttyét bemutató albumot adott ki a Román Madártani Egyesület (SOR), az Universal Music Románia kiadóval közösen.

A természet hangjai. Életed hangjai című album a YouTube-on hallgatható meg, és olyan, főleg énekes madarak hangját rögzítették, mint a fekete rigó, széncinege, kék cinege, őszapó, házi veréb, mezei veréb, siketfajd, erdei pinty, zöldike, tengelic, csíz, fenyőrigó, csuszka, balkáni fakopáncs, ökörszem, meggyvágó, süvöltő és más fajok.

Az albumban szereplő felvételek egy-egy hétköznapokból ihletődött neveket is kaptak, a széncinege dala például Útban a kávézóba lett, míg a balkáni fakopáncs füttye A szomszéd fúrógépe fantázianevet kapta.

Romániában április elsején van a madarak napja, amit először még a két világháború közötti időszakban ünnepeltek, elsősorban az iskolákban. A Román Madártani Egyesület 1994-ben vezette vissza az eseménynaptárába ezt a napot, azóta ismét rendszeresen ünneplik. A SOR szerint a madarak a minket körülvevő világ fontos részei, illetve identitásunk meghatározói.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!