Keresik azt az öt férfit, akik 23 tonna vasúti sínt loptak el Hunyad megyében
Összesen 390 méternyi, 23 tonnát meghaladó vasúti sín tűnt el a merisori és a banicai állomások között. Az épp felújítás alatt álló szakaszon az ellopott sínek használaton kívül álltak, végül egy cég székhelyén találtak meg ezeket – tájékoztatott a Hunyad Megyei Rendőr-felügyelőség (IPJ) hétfőn.
A rendőrség a nyomok alapján azonosította a feltételezett elkövetőket: öt, 29 és 43 év közötti férfiről van szó, akik ellen korábban is indítottak már hivatalból eljárást, feltételezett bűncselekmények elkövetése miatt.
A rendőrök emellett Petrozsény közelében is rátaláltak két elhagyatott járműre, amelyek közelében levágott sínekre bukkantak, a nyomozás alapján azonban kiderült, hogy ezek a darabok a Hátszeg és Hátszegváralja közötti, évek óta nem használt szakaszról származnak.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!