Még mindig Romániában történik a legtöbb halálos közúti baleset az EU-ban

2022. március 29. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

Az EU szintjén Romániában a legkevésbé biztonságosak az utak, 2021-ben 93 haláleset jutott 1 millió főre, míg a lista másik végén álló Svédországban ez az arány 18 haláleset/millió fő. Az uniós átlag 44 haláleset/millió fő volt ebben az évben – derült ki az Európai Bizottság hétfőn közölt adatsorából – írta meg az Agerpres.

Képernyőmentés az Európai Bizottság oldaláról. Az elhalálozási arány és annak változása a különböző években, országokra lebontva. Képernyőmentés az Európai Bizottság oldaláról. Az elhalálozási arány és annak változása a különböző években, országokra lebontva.
Képernyőmentés az Európai Bizottság oldaláról. Az elhalálozási arány és annak változása a különböző években, országokra lebontva.

EU-szinten mintegy 19.800 személy halt meg 2021-ben közúti balesetben, 5 százalékkal többen, mint az előző évben, de 13 százalékkal kevesebben, mint a világjárvány előtt, azaz 2019-ben.

A pandémia előtti adatokhoz viszonyitva átlagban 13 százalékkal mérséklődött tavaly a halálesetek száma, a legjelentősebb – több mint 20 százalékos – csökkenés Dániában, Belgiumban, Portugáliában, Lengyelországban és Litvániában volt tapasztalható. Ezzel szemben Lettország, Szlovénia és Finnország az elmúlt két évben növekedést jelentett ilyen téren.

A kimutatások szerint a legtöbb halálos áldozat férfi volt (négyből három – 77 százalék), ugyanakkor az áldozatok több mint egynegyede – 28 százalék – az idős korosztályhoz tartozott. Az EU-ban közúti balesetben elhunytak 12 százaléka 18 és 24 év közötti volt, miközben ez a korcsoport az EU lakosságának csupán 7 százalékát teszi ki. A statisztikák szerint tehát nagyobb a valószínűsége annak, hogy fiatalok válnak halálos kimenetelű közúti balesetek részeseivé.

Nyitókép: Nicolae Badea / Agerpres

Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!

2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!