Csakabaj podcast: Az orvosoknak hiteles tartalmakat kell gyártaniuk az internetre

Miért érdemes meghallgatni egy orvossal készült beszélgetést? Azért, mert az egészségügy nemcsak a kórházak falai között létezik, hanem mindannyiunk életének része. Azért, mert a szakemberek hangja egyre ritkábban hallható, miközben a zaj – áltudományos elméletekkel, félinformációkkal és pánikkeltéssel – egyre erősebb. És azért is, mert egy olyan világban, ahol az orvosokat gyakran a végletek közé próbálják beszorítani – vagy kiégésig dolgoznak, vagy üzleti szemléletű pénzvadászokként próbálják beállítani őket –, fontos megérteni, hogyan látják ők maguk a saját hivatásukat.

A beszélgetés során világossá vált, hogy Dr. Koncsag-Szász Előd nemcsak gyógyít, hanem gondolkodik is az orvosi hivatásról. Arról, hogy egy jó orvosnak ma már nem elég kiváló szakembernek lennie – kommunikálnia is kell, jelen kell lennie a közéletben, és adott esetben a közösségi médiában is, mert ha ezt nem teszi meg, mások fogják megtenni helyette, és azok nem biztos, hogy a valódi tudományt képviselik.

Ezen kívül személyesen is fontosnak tartottam ezt a beszélgetést. Egészségügyi témákról rengeteget hallunk, de ritkán kapunk igazán őszinte, rendszerszintű válaszokat. Hogyan lehet egy orvos egyszerre a betegekre koncentráló gyógyító, folyamatosan naprakész szakember és közben ember is, aki nem ég ki a folyamatos túlterheltségtől? Hogyan lehet egyensúlyt teremteni az orvos és a beteg, a tudomány és a közvélekedés, a nyilvánosság és a szakmaiság között?

A gyermekgyógyászat és a magánpraxis kérdése

A magánpraxis kérdése megkerülhetetlen, különösen egy olyan egészségügyi rendszerben, ahol az állami ellátás nem tud mindenkit időben kiszolgálni. Dr. Koncsag-Szász Előd döntése, hogy szünetelteti délutáni magánrendelését, nem arról szól, hogy elutasítaná ezt a modellt – sokkal inkább arról, hogy egy orvos számára a határok meghúzása létfontosságú.

Meddig lehet heti 60-70 órát dolgozni anélkül, hogy a minőség romlana? Hogyan lehet egy ekkora felelősséggel járó szakmát úgy végezni, hogy a betegellátás ne menjen a saját mentális és fizikai egészség rovására? „Az egyik kulcsszavam az egyensúly” – mondja a doktor úr, és ebben minden benne van.

A gyógyítás nem csak a rendelőben zajlik. Egy jó orvos nemcsak diagnosztizál és kezel, hanem folyamatosan tanul, elemzi a legújabb kutatásokat, konzultál a kollégáival. „A szakmánk egyik legszebb része az, amikor leülünk, olvasunk, és rácsodálkozunk arra, hogy mások hogyan csinálják” – vallja Koncsag doktor. Ez az a háttérmunka, amit a betegek nem látnak, pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy orvos mindig a legjobb tudása szerint döntsön.

A magánpraxis tehát nem fekete vagy fehér. Az orvosok sokszor kényszerhelyzetben vállalják, hogy a délutánjaikat is rendelésekkel töltik, mert a betegek száma folyamatosan nő, és a problémák csak halmozódnak. De egy bizonyos ponton el kell dönteni: mi fér még bele anélkül, hogy az ember elveszítené az egyensúlyt? Mert ha ez borul, az előbb-utóbb mindenre hatással lesz – az orvosra, a betegekre és magára az egészségügyi rendszerre is.

A családorvosok szerepe: az első védvonal, amit túl gyakran kihagyunk

Manapság sokan hajlamosak kihagyni a családorvosokat az ellátás folyamatából, mintha csak egy felesleges lépcsőfok lennének az igazi „szakértőhöz” vezető úton. Pedig épp ellenkezőleg: a háziorvosok az egészségügyi rendszer egyik alappillérei. Ők azok, akik ismerik a pácienseik kórtörténetét, tudják, milyen betegségeken estek át, hogyan reagáltak bizonyos kezelésekre, és milyen egészségügyi kockázatokkal kell számolniuk hosszú távon.

„Ezt az intézményt és a családorvosok szerepét nem lehet pótolni egy-egy alkalmi látogatással egy szakorvosnál” – mondja Dr. Koncsag-Szász Előd, és ebben nincs túlzás. A háziorvosok nem állnak senki fölött vagy alatt a rendszerben, nem egy átmeneti állomást jelentenek a „valódi” gyógyítás felé, hanem az első védvonalat, amely segíthet megelőzni a súlyosabb problémákat.

Mégis, mi történik a gyakorlatban? Egyre több ember, különösen a kisgyermekes szülők, a legelső tüneteknél egyből specialistához akarnak rohanni. Minél gyorsabban, minél rövidebb várakozással, minél egyértelműbb válaszokat akarnak – azonnal. Ez érthető, hiszen amikor egy gyermek beteg, a szülő természetes ösztöne, hogy a lehető legjobb ellátást keresse. De közben sokszor éppen azt a szakembert hagyják ki a képletből, aki a legjobban ismeri a család egészségügyi hátterét, és aki már az első vizsgálatnál segíthet eldönteni, hogy egyáltalán szükség van-e specialistára.

A háziorvos szerepe nem csupán a receptfelírás vagy az igazolások kiállítása – hanem egy olyan személyes, hosszú távú orvosi kapcsolat fenntartása, amely segíthet megelőzni a felesleges aggodalmakat, fölösleges vizsgálatokat, és időben kiszűrni azokat az eseteket, ahol valóban szükség van további beavatkozásra. A kérdés nem az, hogy kell-e szakorvos, hanem az, hogy mindig indokolt-e kihagyni az első és legfontosabb állomást: a családorvost.

Mit szeretnének tudni a szülők egy orvosi vizsgálaton? – Tévhitek és valóság a gyermekgyógyászatban

Amikor egy gyermek beteg, a szülők természetesen azonnali válaszokat akarnak. Mi a baja? Hogyan és miért történt? Mit lehet most azonnal tenni, hogy soha többé ne ismétlődjön meg? Van-e olyan gyógymód, amely azonnali és végleges megoldást ad? Lehet-e antibiotikum nélkül gyógyítani, és ha mégis kell, biztosan kell?

A gyermekgyógyászat egyik sajátossága, hogy nemcsak a kis páciensekkel kell foglalkozni, hanem a szülőkkel is, akik – teljesen érthető módon – minden információt azonnal szeretnének kézhez kapni. És ha az orvos válasza nem elég konkrét vagy nem elég gyors, sokan máris keresik a másik utat: az internetet, más szülők tanácsait, vagy épp egy másik orvos véleményét.

A probléma ott kezdődik, amikor a gyors válaszok nem feltétlenül a legjobb válaszok. Az immunrendszer például nem turbózható fel tetszés szerint, hiába árasztják el a piacot csodavitaminokkal és immunerősítőkkel. „Az immunrendszer egy mérleg kell legyen. Ha túl gyenge, betegségek alakulnak ki, ha túl erős, autoimmun betegségeket eredményezhet” – mondja Dr. Koncsag-Szász Előd. Az immunitás nem olyasmi, amit kívülről gyorsan és drasztikusan be lehet állítani, hanem egy hosszú távú folyamat, amelyet elsősorban az határoz meg, hogy egy gyermek milyen környezettel találkozik az első néhány évében. Az óvodáskor például kifejezetten kulcsfontosságú: ekkor ismeri meg a szervezet a környezetében lévő vírusokat, baktériumokat, és ez a természetes „tréning” szükséges ahhoz, hogy később ritkábban betegedjen meg.

Felvetődik a kérdés: miért van ma több allergia, érzékenység, immunbetegség, mint régen? A válasz nem egyértelmű, de vannak elméletek. „Az egyik legnépszerűbb a higiéniaelmélet, amely szerint a túlzott sterilitás okozhat egyfajta immunrendszeri zavart” – mondja a doktor úr. A levegő, az étel, a mikroműanyagok is szerepet játszhatnak ebben, de a teljes igazságot még nem tudjuk.

És mi a helyzet a lázcsillapítással? Egy téma, amely rengeteg szülőt érint, és ahol az orvosok véleménye gyakran ütközik a berögzült reflexekkel. „A lázcsillapítás egy jó kalapács, csak nem kellene minden szeghez hozzáütni, amit meglátunk” – fogalmaz a doktor úr. A láz nem ellenség, hanem a szervezet természetes védekező mechanizmusa. Egy egészséges gyermek esetében nem mindig kell azonnal csillapítani – ha a közérzete jó, eszik, alszik, játszik, akkor nincs ok beavatkozni. Természetesen vannak kivételek, de az agresszív lázcsillapítás sok esetben többet árt, mint használ.

Az antibiotikumok kérdése még ennél is érzékenyebb. Romániában az egyik legmagasabb az antibiotikumhasználat Európában, gyakran teljesen feleslegesen írják fel őket, ami hosszú távon rezisztenciát eredményezhet. A doktor úr szerint az esetek többségében a szervezetnek magától is van ereje megküzdeni a betegséggel, és az antibiotikumokat csak akkor kell bevetni, ha valóban szükségesek. De hogyan lehet ezt a döntést jól meghozni? Nyilvánvalóan nem a szülők dolga eldönteni, hogy kell-e antibiotikum vagy sem – ez az orvos felelőssége, aki szakmai protokollok alapján hozza meg ezt a döntést.

A nagy antibiotikumellenes mozgalmak viszont más irányba mozdultak el. Egy szülő természetesen eldöntheti, hogy beadja-e a gyógyszert, de ha valaki laikusként az interneten kampányol ellene, az már komoly károkat okozhat. „Egy orvos a pecsétjével és aláírásával vállalja a felelősséget a döntéseiért, míg egy hangos véleményvezér az interneten egyszerűen eltűnik, miután kiszórta az észt a nagyvilágnak” – fogalmaz keményen a doktor úr. Az orvosi döntések nem személyes véleményeken vagy trendeken alapulnak, hanem szakmai irányelveken, amelyeket évek kutatásai támasztanak alá.

Mindezek a témák megmutatják, hogy az egészségügy nem fekete-fehér. A gyors válaszok, az azonnali megoldások iránti igény teljesen érthető, de nem mindig helyes. A gyermekgyógyászatban a legnagyobb kihívás talán éppen az, hogy az orvosnak nemcsak a kis pácienseket kell kezelnie, hanem a szülők információéhségét és aggodalmát is. Az egyensúly itt is kulcsszó: a pánik és a túlzott nyugalom között, a beavatkozás és a természetes gyógyulás között, az orvosi tudás és a laikus vélemények között.

Aki mélyebben szeretne elmerülni ezekben a kérdésekben, annak érdemes elolvasnia Dr. Koncsag-Szász Előd Kivezetés a gyermekgyógyászatból című cikkét a gyermek.ro oldalon, amely részletesebben is foglalkozik a gyermekorvoslás leggyakoribb dilemmáival.

Amiről még szó esett a podcastban

A beszélgetés végére számos olyan téma is terítékre került, amelyek a mindennapokban talán apróságnak tűnnek, de mégis sokakat foglalkoztatnak.

Például tényleg a hideg levegő miatt fázunk meg? A válasz nem ilyen egyszerű. Bár a fázás önmagában nem okoz betegséget, a vírusok és baktériumok könnyebben megtapadnak a legyengült szervezeten. Tehát nem a hidegtől leszünk betegek, hanem attól, hogy a testünk védekezőképessége csökken, így könnyebben kapunk el fertőzéseket.

És mi a helyzet a cukorral? Sokan esküsznek rá, hogy a gyerekek attól pörögnek fel, pedig valójában a hatás inkább pszichológiai – ha egy gyerek buliban eszik édességet, eleve izgatottabb lesz, és ezt sokszor a cukor hatásának tulajdonítjuk. A mértékletesség azonban itt is kulcsfontosságú, ahogy a tejfogyasztásnál is: különösen a kicsiknél érdemes odafigyelni, hogy ne legyen túlzott a bevitel, mert hosszú távon akár vashiányhoz is vezethet.

A szülők egyik gyakori dilemmája a kisfiúk fitymájának kezelése, valamint az, hogy a kislányokat mikortól érdemes nőgyógyászhoz vinni. Ezek a témák sok család számára tabunak számítanak, miközben fontos lenne róluk időben tájékozódni, hogy elkerülhetők legyenek a későbbi problémák.

A beszélgetés két talán legmegosztóbb kérdése az oltások és a mesterséges intelligencia szerepe volt. A világjárvány óta az oltások kérdése különösen érzékeny téma lett, és sokan kezdenek megfeledkezni arról, hogy egyes betegségek csak azért nincsenek jelen, mert a védőoltások távol tartják őket. Az átoltottság csökkenésével viszont könnyen visszatérhetnek olyan járványok, amelyeket már rég legyőzöttnek hittünk.

A mesterséges intelligencia pedig új dimenziókat nyit az orvoslásban. Segíthet ritka betegségek diagnosztizálásában, figyelmeztethet speciális kockázatokra, és akár virtuális asszisztensként is támogatni tudja az orvosokat. De egy dolgot nem szabad elfelejteni: „Az MI és a Google nem használható diagnózisra. Gyakran félrevezető vagy ijesztő képet adhat, viszont kiváló eszköz arra, hogy ha már tudjuk a diagnózist, akkor mélyebben megértsük azt” – hangsúlyozza a doktor úr. Az információ tehát adott, de tudni kell, hogyan használjuk helyesen.

Mi marad meg ebből a beszélgetésből?

Több mint húsz téma, számtalan gondolatébresztő kérdés, és egy fontos tanulság: egyre nagyobb szükség van arra, hogy párbeszéd induljon a tudomány, a hétköznapi emberek és a társadalom különböző rétegei között. Egyre többen próbálják megkérdőjelezni azokat a szabályokat és rendszereket, amelyeket a múlt században lefektettek, miközben egyre nehezebb eldönteni, hogy kinek és minek érdemes hinni. A valódi tudás, a hiteles információ és a szakmai tapasztalat nem mindig a leghangosabb – ezért is lenne fontos, hogy azok, akik valóban értenek egy-egy területhez, ne maradjanak csendben.

Beszélgetni kell. Otthon, barátokkal, munkahelyen – és nyilvánosan is. Mert ha nem szólal meg minden fél, akkor végül azok „nyernek”, akik a leghangosabbak, akik azt a látszatot keltik, hogy többen vannak, vagy akik kellő kitartással ismételgetik ugyanazt, míg végül igazságnak tűnik.

A Csakabaj podcast célja éppen ez: megmutatni a különböző nézőpontokat, teret adni a fontos beszélgetéseknek, és felhangosítani azokat a hangokat, amelyek valóban számítanak. Mert az egyensúly – ahogyan dr. Koncsag-Szász Előd is mondta – minden területen kulcsfontosságú.