Donald Trump

RSS

Donald Trump: Orbán Viktor Törökország erős kezű vezetője

Az éppen gőzerővel kampányoló amerikai exelnök előszeretettel élteti a magyar miniszterelnököt a beszédeiben.

Trump szerint a demokraták a születés utáni abortuszt erőltetik, de a South Park ebből már 20 éve...

Természetesen nem igaz, hogy a demokraták újszülötteket gyilkolnának, de ez Trumpot és követőit nem hatja meg, rendszeresen felhozzák.

Egy New York-i bíró szerint Donald Trump éveken át becsapta a bankokat és a biztosítókat

A volt amerikai elnök és fiai jelentősen túlbecsülték a cégbirodalmuk vagyonát, hogy kedvezőbb hitelekhez jussanak.

Trump börtönbe záratná politikai ellenfeleit, mert „ők is ezt teszik vele”

Az ellene felhozott 91 büntetőeljárás Trump szerint csak a demokraták támadása, visszaadná nekik.

Még a rabosító fotójából is jó bizniszt csinált Donald Trump

Összesen 7,1 millió dollárral gazdagodott Trump választási kampányának büdzséje.

Donald Trump feladta magát a georgiai börtönben, rabosítási fotó is készült róla

Trump kevesebb mint fél óra után szabadlábon távozhatott a hírhedt Fulton megyei börtönből egy 200 ezer dolláros óvadék ellenében.

Távollétében is Trump nyerte a republikánusok első tévévitáját

Kisebb meglepetésre nem a Trump első számú kihívójának számító Ron DeSantis, hanem egy 38 éves vállalkozó lopta el a show-t. Az exelnök a vita helyett Tucker Carlsonnal interjúzott, de ezzel a...

22 év börtönt kapott a nő, aki megpróbálta megmérgezni Donald Trumpot

Ricines levelet küldött neki, de az nem jutott el a volt elnökhöz.

Negyedjére is vádat emeltek Donald Trump ellen

Most a georgiai választási eredmény manipulálásáért kell felelnie a volt elnöknek és tizennyolc társának.

Trump ellen harmadszorra is vádat emeltek, ártatlannak vallotta magát

A 2020-as elnökválasztásba való beavatkozással vádolják a volt amerikai elnököt, aki a tárgyalás után politikai meghurcoltatásról beszélt, és elszomorította a washingtoni mocsok és romlás.

Kövess minket Facebookon is!