Megnéztük, valóban megélhet-e a feljelentéseiből Dan Tanasă

2023. március 23. – 08:08

Megnéztük, valóban megélhet-e a feljelentéseiből Dan Tanasă
Dan Tanasă – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

A székelyföldi önkormányzatok feljelentéséből valóságos sportot űző Dan Tanasăvel kapcsolatban a leggyakrabban használt kifejezés „a megélhetési feljelentő”, amiből arra is következtethetünk, hogy bizony az AUR politikusának jelentős bevételei származnak a feljelentésekből. Sőt, abból is erre lehetne következtetni, amit épp Tanasă jelentett be az egyik legutóbbi posztjában a honlapján, mégpedig, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 94 ezer lejt kell neki kifizessen, mert nem hajtotta végre a bíróság jogerős ítéletét. Megnéztük, hogy milyen bevételei származhatnak Dan Tanasănek a feljelentésekből és mennyi a valóságalapja a köré épülő megélhetési feljelentő mítoszának.

Dan Tanasă a 2000-es évek végén kezdte el feljelenteni a székelyföldi önkormányzatokat a hatóságoknál, ekkor még saját néven. 2014-ben hozta létre a Méltóságért Európában Polgári Egyesületet (ADEC), amellyel egy hivatalos szervezet mögé bújva folytatta a székelyföldi polgármesterek és tanácselnökök elleni feljelentéseit, és perli be őket főleg a székely zászló hivatalos épületekre történő kitűzése miatt, de a különböző köztéri feliratok elhelyezése is a kedvenc témái közé tartozik.

Korond polgármesterét, Katona Mihályt például 2015-ben azért jelentette fel, mert a hivatal homlokzatán az szerepelt, hogy Községháza, ami a bíróság szerint nem a Primăria magyar megfelelője, hiszen az románul Casa comunală lenne. Az is egy hosszan elhúzódó per volt, aminek a végén, 2019-ben jelentős büntetést kapott a polgármester. Egyébként saját önéletrajza szerint is perek százait indította el az ADEC alapító-elnökeként „a különböző jogszabályi rendelkezéseket be nem tartó közintézmények ellen”.

Az egyik kedvenc települése, aminek kiemelt figyelmet szentel, az Sepsiszentgyörgy, ahol perelt már a város zászlója miatt, perelt a Mikó Kollégium felirata miatt, a parkolóórák feliratai miatt, illetve egy Tamási emlékév alkalmából szervezett kiállítás miatt is. Meg persze a színház díszfelirata miatt, amibe most egyelőre véget ért a történet, de az épület felújítása után, amikor a tervek szerint az épület visszakapja eredeti városháza funkcióját, és ezzel együtt kizárólag a magyar feliratot, akár egy másik kezdődhet.

Nem tűnik jó jövedelemforrásnak a pereskedés

Antal Árpád polgármester már a színház díszfeliratának a lecserélésekor azt mondta, reméli, hogy az AUR-os politikus rosszul számolt. Az önkormányzat ugyanis a Legfelsőbb Bíróság egy jogszabály-értelmezése szerint úgy gondolja, hogy a kiszabott büntetéseket csak a végleges döntéstől kell számítani. Az önkormányzatnál pedig úgy kalkulálnak, hogy ebben az ügyben február végén született meg a végleges ítélet, amit aztán annak rendje és módja szerint végre is hajtottak. A hivatal érvelése szerint, a korábban, 2020-ben hozott jogerős ítéletet ők végrehajtották, hiszen kitettek egy szabályoknak megfelelő táblát, de a díszfeliraton nem változtattak. Ekkor indított egy újabb pert az egyesület, aminek februárban lett végleges ítélete. Dan Tanasă ezzel szemben a 2020-ban hozott végleges ítélettől számol, így jött ki neki az egyesületének járó 94 ezer lej.

Fontos megjegyezni, hogy a bukaresti bíróság által 2022 szeptemberében hozott elsőfokú ítéletben csak az államnak fizetendő büntetésre kötelezte a hivatalt. A késedelemért az országos bruttó átlagbér 20 százalékának megfelelő napi összeg befizetésére köteleznék az államkasszába. A februárban született végleges ítélet mondta csak ki, hogy késedelem esetén a pert kezdeményező egyesületnek is kell fizetni napi 100 lej kártérítést/késedelmi kamatot. Persze azt is a bíróság fogja majd megállapítani, hogy mennyi büntetést kell fizetni az államnak, illetve mennyi késedelmi kamatot az ADEC-nek.

Antal Árpád ugyanakkor kérdésünkre azt is elmondta, hogy eddig 16 esetben kötelezte a bíróság az önkormányzatot arra, hogy fizessen ki egy bizonyos összeget az egyesületnek: összesen 4475,70 lejt fizettek ki különböző jogcímen.

A kifizetett összegek 50 és 1120 lej között mozogtak eddig, tehát a 94 ezer lej, amit a politikus a blogbejegyzésében említ, igencsak tetemesnek tűnik. És úgy néz ki, hogy igencsak szüksége lenne az egyesületének egy ilyen jelentősebb összegre, mert nem túl rózsás a pénzügyi helyzete.

Az egyesület különböző nyilvántartásokban elérhető (itt és itt) legutóbbi, 2021-es mérlege szerint 14244 lej bevétele volt, de a kiadásai elérték a 24470 lejt, tehát igencsak veszteséges. 2021-ig a működésével nagyjából 50 ezer lej körüli adósságot halmozott fel. Az tehát nem igazán merülhet fel, hogy ő konkrétan az egyesülete bevételeiből élne meg, pláne most, amikor szüksége sincs rá, hiszen képviselőként dolgozik.

Több esetben ítélhet meg a bíróság egy bizonyos pénzösszeget a pert indító egyesületnek

Természetesen kötelezheti az önkormányzatokat az egyesület perköltségeinek a megtérítésére. Morar Edit, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat jogászának tapasztalata szerint, aki az önkormányzat ellen indított perek sorozatát követte végig, az ADEC a kezdetek óta kéri ezeket. Itt a bélyegilletéken és az ügyvédek honoráriumán kívül például az útiköltségek kifizetésére is tehet le kérést a felperes, ha be tudja bizonyítani, hogy a peres ügy miatt volt rá szükség. A jogász szerint Dan Tanasă egyesülete esetében főleg a bélyegilleték kifizetése jelentette a perköltségeket.

Ugyanakkor a perköltségek megtérítése mellett kártérítést / késedelmi kamatot is kérvényezhet az egyesület a bíróságtól. Ilyen kártérítést ítélt meg az egyesületnek most a színház díszfelirata kapcsán a bíróság. Morar tapasztalata szerint, míg korábban jellemzően csak a perköltség kifizetését kérte tőlük, mostanság már rendre igényel kártérítést is.

Az önkormányzatoknak sokkal nagyobb kiadás a pereskedés

A közel ötezer lejes összeg – amit eddig Sepsiszentgyörgy kifizetett – nem kevés, de elenyésző azokhoz a kiadásokhoz képest, amit a pereskedés jelent az önkormányzatoknak. Antal Árpád polgármester szerint másfél embernek jelent folyamatosan munkát a hivatalnál, hogy kövesse az ügyeket, minden egyes esetben megtalálni a jogi alapokat ahhoz, hogy az önkormányzat védekezni tudjon a támadásokkal szemben. Ez nem kevés munkát jelent, Morar szerint Sepsiszentgyörgynek jelenleg nyolc olyan ügye van folyamatban, amit Dan Tanasă egyesülete indított az önkormányzat ellen.

„Túlterheli a tevékenységünket. Nálunk amellett, hogy rengeteg olyan per van, ami egy polgármesteri hivatalnál a tipikus foglalkozásokból adódik, nekünk vannak ezek a perek is, amelyek nagyon megnehezítik a tevékenységünket. Más városokban ilyen perek nincsenek” – magyarázta Morar, akinek az elmondása szerint úgy érzi, az sem elég, ha minden szabályt betartanak.

Példaként a város zászlójának az elfogadását hozta fel, amikor minden törvényes előírást betartottak. A heraldikai bizottság értékelését is megkapták. Ennek ellenére a brassói bíróság szerint mégis diszkriminatív jellegű. „Hiába állítottuk, hogy egy zászlónak nem kell arra utalnia, hogy a városban magyarok, románok vagy szerbek is élnek” – érvelt.

Az emlegetett óriási összegek csak arra jók, hogy táplálják a politikus körüli mítoszt?

Ott van a korábban már említett korondi eset, amikor a sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy számítások szerint az önkormányzatnak 80 ezer lej késedelmi kamatot kell kifizetnie az ADEC-nek. Ez a 80 ezer lej azonban egyelőre nem látszik az egyesület bevételei között. A legnagyobb összeg, amit megjelenik az elérhető nyilvántartásokban, 17 205 lej volt még 2019-ben. Persze lehet, ahogy azóta már másképp döntött a bíróság, hiszen 2021-ben már arról írt az UH.ro, hogy Tanasă egyesületét 10005 lej kifizetésére kötelezte Katona Mihálynak a Székelyudvarhelyi Bíróság. A perek pontos állását valószínűleg csak az érintettek képesek már követni, vagy még ők sem.

A köré épülő mítosz pedig csak arra jó, hogy segítse Tanasăt a politikai céljai elérésben. Az egyebek mellett kommunikációs végzettségű politikus (a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen szerzett mesteri képesítést kommunikációtudományokból, dolgozatának a témája eszerint: Románia és a románok a romániai magyar nyelvű sajtóban) már 2016-ban is próbálkozott bejutni a parlamentbe, akkor még a PSD színeiben. Ami nem jött össze neki először, 2020-ban az AUR-ral már sikerült, azóta is a párt képviselője és ha az AUR tatja a népszerűségét, akkor a jövőben is az maradhat.

És mit mond Dan Tanasă?

Természetesen megkérdeztük a politikust is a megítélt késedelmi kártérítések mértékéről és az ebből származó bevételekről, de ő csak három nevető szmájlival válaszolt.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!