Lizike, az influenszer, akit már nemcsak Erdélyben ismernek: „Jó nagy a csipogóm és őszinte vagyok. Valószínű ezt szeretik bennem”

Ki van a Lizike név mögött? Mit tudhatunk rólad?

György Hajnalkának hívnak, eredeti, echte csángó-székely keverék leány vagyok. Gyimesközéplokon születtem és ott is nőttem fel, 14 éves korom után elkerültünk öcsémmel Csíkszeredába tanulni. Jelenleg egy csíki látszerészetnél dolgozom, mint „r-1” munkatárs: ilyen eredj ide, eredj oda mindenesként. Ide-oda futok, adminisztratív munkát végzek.

A videó készítést kicsit másodállásnak is tekinthetjük?

Másodállásnak nem nevezném, mert nem fizetnek érte. Még. Az egész úgy kezdődött, hogy én kiírtam magamból a napi vicces történéseket a Facebookra. Már ekkor jó páran követni kezdtek ezen a platformon. Egy idő után rövid videókat is készítettem, úgymond egyperceseket, mert azt vettem észre, hogy az olvasásra hamar ráunnak az emberek, sajnos. Ekkor több olyan visszajelzést is kaptam, hogy a videókon keresztül viccesebb vagyok. Mondtam, hogy na jó, csináljunk videókat. Már nem tudom pontosan, de körülbelül 2-3 éve lehetett ez a kezdeti időszak. Később a koronavírus-járvány is nagyban hozzájárult a „karrierhez”: hazajöttem munkából és untam magam, nem találtam a helyem. Nem akartam a TV-t nyomkodni, viszont a telefonon egyre több videót kezdtem el nézni, és akkor ez így sokat tett a latba.

Több ismerősöm is mondta, hogy nem tudja eldönteni: Lizike hülyéskedik, vagy tényleg ilyen. Tehát ez egy paródia, vagy valóban te vagy ez a karakter, akit megtestesítesz?

Általában azt tematizálom, ha valami kiakaszt, vagy nagyon megtetszik: ha történik valami számomra vicces vagy felháborító dolog a hétköznapokban, akkor arra reagálok. Az is előfordul, hogy a TV-ből meghallok valami ökörséget, vagy az interneten terjedő videókban látok valami olyat, ami szerintem egyáltalán nem normális. Ilyenkor megpróbálok egyfajta görbe tükröt mutatni.

A kommentelők között folytatódtak a viccelődések, de volt, aki azt gondolta, hogy én tényleg ennyire hülye vagyok. Csakhogy ez finom cinizmus, irónia, szerencsére a többség érti. Nekem teljesen spontánul jön az, hogyha valami nem tetszik, bekapcsolom a kamerát, és elkezdem mondani a magamét. Semmi tervezés nincs, hanem őszintén beszélek, ahogy a csövön kifér. Sokszor annyira belelovalom magam, hogy nem is tudok leállni, csak azt látom, hogy már 3 percnél járok és akkor abba kell hagyjam, mert ha nem, unalmas lesz a videó. (...) De a viccet érteni kell na, hát nem vagyunk egyformák.

Lizike mindig viccel, vagy csak bizonyos esetekben tartasz görbe tükröt?

Ha például a hírekben hallok valamit, akkor komolyan fejtem ki a véleményem, de amikor leutánzok egy Instagram sztárt, azt nyilván ironikusan kell venni. Nagyon sok 40 kilós, kifestett nőt látok a közösségi oldalakra feltett videókban, akik a „tökéletességet” képviselik. Na, ez az egyik olyan témakör, amit kifigurázok.

Egyébként minden nap történik velem valami, ami számomra érdekes. S nekem nagyon nagy a csipogóm, néha persze kiszínezem, hozzáteszek, de önmagamat adom mindig, gondolom, ezt szeretik az emberek. Egy darabig nem is értettem, hogy mi ez a nagy lelkesedés, miért vannak úgy oda értem? De ahogy elkezdtem videókat gyártani, rengetegen kezdtek követni, egyszerűen imádták az emberek. Most már több közösségi platformon is fent vagyok, úgyhogy mindenféle módon működik a dolog.

Influenszerként tekintesz magadra?

Eleinte nem tartottam magam semmi ilyesminek. Aztán többször behívtak különböző televíziós adásokba Magyarországon, és ott mondták, hogy ennyi követővel én már influenszernek számítok. Nem nagyon szeretjük ezt a kifejezést használni, de igen, most már állíthatjuk, hogy influenszer vagyok, ha már így mondták.

Úgy láttam, hogy Mona Lisa a védjegyed. Miért pont rá esett a választásod? Ennek van valamilyen jelentősége?

Valóban, egy védjegy lett. Eleinte eszembe sem jutott az ilyesmi, de mondta valaki, hogy használjak inkább fedőnevet a saját nevem helyett. S akkor rámentem a netre, elsőként pedig a Mona Lisa jött velem szembe. Na jó – mondom, akkor legyen Mona Lisa, ebből született meg Lizike.

Most már senki nem szólít Hajnalkának, úgy jártam, mint Mr. Bean. El is felejtettem, hogy én Hajnalka vagyok. De én ezért nem haragszom, sőt, nagyon jó, hogy engem ennyien szeretnek, mert ezzel csak adják alám a lovat.

Segít neked valaki abban, hogy növeld a követőtáborod? Van ebben céltudatosság?

Ha hiszed, ha nem, semmi céltudatosság nincs. Minden spontán. Az is igaz, ahogy egyre több ember kezdett követni, többen szólítottak meg, hogy kicsit azért cenzúrázzam magam – csakhogy az már nem én lennék. Olyan megjegyzések is voltak, hogy nem tudok magyarul, és „menjek haza Romániába és ott osszam az észt”. Dehát ez az internet, közösségi oldalakról van szó és nem egy országról. Azon felül nem politizálok se jobbra, se balra, se előre se hátra, mert én nem ezt szeretném csinálni, hanem azt, amiben jó vagyok: a csipogásban, és a véleményem kimondásában. Sokan próbáltak politikai műsorokba is hívni, erre-arra, mondtam aztán, hogy én ezzel nem foglalkozom.

Például egy social media szakértőre gondoltam, segíti valaki ilyen szempontból a munkádat?

Nem segített senki. A visszajelzések alapján igyekszem például arra figyelni, hogy ne beszéljek csúnyán, vagy ne használjak homofób jelzőket. Persze mindig akad valaki, akinek valami nem tetszik.

Ezt meg kell szokni, ez úgymond a sztársággal jár. Ehhez kapcsolódik, hogy legalább 40 videót törölnöm kellett, mert annyira elszabadult a pokol a hozzászólások szintjén, hogy már nem tudtam kezelni.

Vannak sajnos, akik nagyon alpári módon kommentelnek, az ilyenektől általában megmentenek a követőim, de ha nagyon parasztok és nincs mit velük kezdeni, akkor tiltom őket.

Honnan vannak a követőid? Inkább erdélyiek vagy magyarországiak?

Az első időszakban még csak innen Erdélyből voltak, de gondolom az átosztások révén egyre több külföldihez is elértem. Most már olyan visszajelzéseket kapok, hogy Kárpátaljáról, Magyarországról, Angliából, Szlovákiából, Münchenből is követnek. Többen közülük külföldön dolgozó erdélyi magyarok, ők kimondottan sokat írnak, hogy küldjek pillanatképeket a városról, mert honvágyuk van. Ezért van az, hogy egy-egy videóban kimegyek a piacra, vagy megmutatom a parkot. Rengeteg ilyen kérés van egyébként, ezeket igyekszem is teljesíteni, ami belefér.

Épp az egyik piacos videódban tűnt fel, hogy sokan integetnek neked, mosolyognak, szeretnek…

Én extrovertált, szereplős személy vagyok, nincs semmiféle komplexusom emiatt. Így voltam nevelve, a szülőktől jó példát kaptam. Nincs semmilyen kisebbségi érzésem akkor, ha kimegyek a piacra, vagy a „nagy bótba”. Ilyenkor látom, hogy néznek, de én nem törődök, csak a magam világával. Körülbelül egy éve van az, hogyha az utcán járok, többször lerohannak a rajongók és kérnek egy szelfit. Észrevettem, hogy egy-egy személy félénken közelít, a szeme sarkából úgy sandít, kerülget, mint a tyúk a forró kását, de ilyenkor mondom: gyere na nyugodtan, csináljuk meg a képet. Az elején kicsit kínos volt ez, de már megszoktam. Most már az a fura, ha nem kérnek képet. Szeretem őket, aranyosak, főleg a diákok. Nagyon sok fiatal követ, de nem csak ők, mindenféle korosztályból.

Nagyon közel engeded magadhoz a nézőket: ismerjük az autódat, a lakásod, mindig elmondod, hol vagy. Ez is ösztönös?

Én ha egyszer felkapom a vizet, akkor mondok. Ezért van, hogy sokszor a szobában, vagy az autóban készítem a videókat, mert ha akkor nyomban nem mondom ki magamból, amit gondolok, akkor már utólag nem tudom azt olyan jóízűen átadni. Ha elkezdeném tervezni, szerkeszteni, akkor annak annyi lenne. Egyszer próbáltam erőltetni egy témát, de annak nem is volt sikere. A nézők érzik, hogy nem az igazi.

Tehát ez a sikered titka? Hogy hiányzik az embereknek a rögtönzött őszinteség?

Ezt én nem tudom megmagyarázni. Sok esetben épp azok a videók lesznek a legnépszerűbbek, amik nekem nem is tetszenek annyira. Gondolom azért szeretik a videóimat, mert nincs benne semmi mű.

Úgy adom elé, amilyen vagyok, ahogy felénk mondják: nem urizálok. Ez a székely nyelvjárás is csak így jön. Mondjuk nem is tudnám kitörni a nyelvem, szerintem, nem is akarom.

Az Instagramon a „La baguette – lö pityókás kenyér” videódnak van a legtöbb megtekintése. Szerinted miért?

Hú, már szinte zavaró, hogy egymillió feletti megtekintése van. Az nagyon sok. Érdekes, a Facebookon már a 3 perces reggeli a legnépszerűbb, amikor kenem a zsíros kenyeret. Na de például az a francia csajszi is tiszta véletlenül jött velem szembe a hírfolyamban, és utólag derült ki, hogy egy román manöken, aki Párizsban él. Ő is hozzászólt a videóhoz, valaki biztosan átküldte neki. Kacagta, nem volt probléma vele.

Egyébként ez a videó is úgy született, hogy amint megláttam a Facebookon, szóltam a kolléganőmnek, hogy vegyen le. Abban a pillanatban mentem, elvettem a három rend ruhát, és megvettem a kolbászt meg a kenyeret. Persze egy-egy videót vagy 10-szer is fel kellett vegyünk, mert a kolléganőm ki volt nyúlva a röhögéstől.

Fogalmazhatunk úgy, hogy a székely néplelket testesíted meg?

Igen, teljes mértékben egyetértek. Azért is voltak ezek a kifigurázások a zsíros kenyérrel meg a kürtőssel, mert arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy Székelyföldnek is megvannak a maga értékei, úgy, ahogy a franciáknak is. Itt is lehet dicsekedni és bőcsködni. Én székely-csángó leány vagyok és erre büszke is vagyok.

Ugyanakkor ez a „székely életérzés” többoldalú is lehet. Ilyen szempontból pedig jókora felelősség a közvélemény alakítása, hiszen előfordult, hogy akár egy egész közösség számára is sértő voltál. Az is lehet, hogy olyan tabutémák is becsúszhatnak, amelyekből sokak szerint nem kellene viccet csinálni. Mit gondolsz erről?

Értem a felvetést. Épp ezért is említettem korábban, hogy igyekszem tanulni és fejlődni a visszajelzések alapján. Az elején hűbelebalázs módjára mondtam a magamét, de nem gondoltam arra, hogy ezzel megsérthetek valakit. Csakhogy bennem nem volt rossz szándék. Mi nem „liberális környezetben” nevelkedtünk fel, ezért fordultak elő ezek a dolgok. Nekem sok meleg barátom és barátnőm van, de őszintén, meg sem fordult a fejemben, hogy bántó lehetek, mindaddig, amíg privátban nem szólt közülük valaki, hogy az egyik videóm ilyen szempontból eléggé problémás volt. Én az elején nem realizáltam, hogy ennyi követő után mik azok a kényes pontok, amikre külön figyelni kellene.

Ugyanez igaz arra is, amikor az autóval hátra kellett tolassak, mert a székely sofőr nem volt képes elengedni és nem tágított. Ott akkor nagyon fel voltam idegesedve, nem kontrolláltam magam, s elmondtam, hogy nem szeretem a „birkafejű, bütü, nagyfejű székelyeket”, ami nagy felháborodást keltett. Le kellett töröljem a videót. Én szeretem a székelyeket, de hát ilyenek vagyunk. Ez ilyen vad vidék, hideg vidék...

Említetted, hogy a hírekre is reagálsz: mi alapján döntöd el, hogy mit ragadsz ki?

Amikor elkap egy olyan információ, ami szerintem nem helyénvaló, vagy ha valami nagyon vicceset látok. Mondok is pár példát: múltkor a TV-ben osztották, hogy a férfiak azért nem kezdeményeznek manapság, mert félnek a nőktől. Vagy az is eléggé érdekes, amikor 20 éves fiatal lányok párkapcsolati tanácsadást tartanak.

Megfigyeltem, hogy az energiaválság kapcsán nagyon sokat beszélsz a németországi szigorításokról, vagy többször tematizálod a háborút is. Ilyenkor mi a mérce? Mi a normális és mi a nem normális a te szemszögedből?

Múltkor arról beszéltek a „szakértők”, hogy a spórlás szempontjából az lenne a helyes, hogy ne mossuk a ruhát, hanem inkább szellőztessük. Ilyenkor ezen én gyorsan ki tudok akadni, és akkor általában mondom, ami kifér a csövön, persze ilyenkor „kibővítem” a mondókám, amolyan Lizike módján. De mindezek nem előre kigondolt észrevételek. Utólag gyakran jönnek a hozzászólások arról, hogy „nem jól dalolászok”, vagy hogy „fotelhuszár vagyok”.

De igen, mindenhol baj van. Nem gondolom azt, hogy Magyarországon kolbászból van a kerítés. Valószínű azért veszem elő inkább a németországi témákat, mert épp azok jönnek velem szembe. De ha Magyarországról lenne szó, akkor azt hoztam volna fel. Romániai híreket már ritkábban nézek, de néha követem azt is.

Románul már nehéz pont így csipogni, az én szóbőségemmel, de több román követő is kért, hogy nekik is mondjak valamit. Mondtam nekik, hogy nagyon szívesen, majd kitalálok valamit. Legyen nekik is jó kedvük, ne csak azoknak, akik értenek magyarul. Én román iskolába jártam és a románokat is pont úgy szeretem, mint a magyarokat.

Még milyen terveid vannak?

Valaki kérdezte, hogy mikor fulladok ki. Hát mondom, én semmikor, vagy kitudja, valamikor talán eljön ez is, de egyelőre nem úgy látom. Érdekli az embereket a humorom, szeretnek nevetni.

Nekem is vannak mindenféle problémáim, mindannak ellenére, hogy mindig „eljátszom” a jófejet. De én úgy fogom fel, hogy mindenféle gondot, mindenféle nehéz helyzetet a gondviselés – vagy ki, amiben hisz – az megoldja. Én azt a módszert használom, hogy kinevetem a bánatot. Akármilyen gondom van, kacagok. Nem gondolom túl, nem agyalom túl, mert úgyis megoldódik minden.

A követőim gyakran írnak arról, hogy felvidítom őket. Épp ezért követelik tőlem, hogy naponta osszak meg valamilyen tartalmat. Azért az elég húzós lenne… Nem mindig van inspiráció.

Gondolkodtál azon, hogy olyan súlyosabb témákat is feldolgozz, mint mondjuk az alkoholizmus?

Tudatosan nem tervezek semmit, viszont ha szembe jön velem valami ehhez köthető, akkor igen. Meglátjuk. De jól mondod, kellene bővíteni a repertoárt.