Idén nem igazán jöttek el az ellentüntetők Orbán Viktor beszédére

Tavalyhoz képest idén elmaradtak az ellentüntetők Orbán Viktor tusványosi beszédéről. Ez annak is köszönhető, hogy, mint azt a helyszínt biztosítóktól megtudtuk, szigorúbb a biztonsági ellenőrzés idén. Elméletileg át sem tudnának jutni a lehetséges ellentüntetők az ellenőrzőpontokon – ebből összesen négy van.

Korábban a Transtelex írt arról, hogy tiltakozó akciót szerveznek erdélyi magyar fiatalok a 33. Tusványos szombati napjára, hogy a kultúra átpolitizálása ellen tüntessenek.

Tavaly ilyenkor román nacionalista ellentüntetők érkeztek Orbán Viktor beszédére transzparensekkel és román zászlókkal. A tüntetők jóval a beszéd előtt itt voltak, zászlókkal várták már az érkező Orbán konvoját is. Az ellentüntetők az egész beszéd alatt jelen voltak, kisebb dulakodás is kialakult – az Orbán beszédről hazafelé tartók pedig székely himnuszt énekeltek nekik válaszul.

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!