A tinédzser fiúkra volt a legrosszabb hatással a pandémiás időszak

A tinédzser fiúkra volt a legrosszabb hatással a pandémiás időszak, és mentálisan nekik sikerült legnehezebb visszarázódni a normális hétköznapokba, írja a Guardian egy friss kutatás alapján. Korábbi kutatások még arra engedtek következtetni, hogy a lányoknak nehezebb volt ez az időszak, de a mostani, minden eddiginél átfogóbb akadémiai vizsgálat más eredményre jutott.

Összesen kétszáz gyereket vizsgáltak 11 és 14 év között, és külön megnézték a lezárások előtti, illetve utáni időszakot, és 15 hónappal később újra megvizsgálták őket. A korábbi és friss adatok alapján kiderült, hogy a fiúknál és a lányoknál is azonnal érzékelhető volt a mentális állapot romlása a lezárások miatt, de a fiúknál azt is észrevették, hogy a helyzet a kamaszodással sem lett sokkal jobb, pedig az lenne a természetes.

A kutatásban résztvevők szerint ugyan a lányok sokkal érzékenyebbek a mentális problémákra, cserébe a lezárások idején ugyanazokat a sormintákat mutatták a vizsgálatok, mint más esetekben. Vagyis amíg lányoknál nem okozott nagyobb bajt a Covid-lezárás, a fiúknál egyértelműen súlyosbította a helyzetet.

A helyzetet nem segített, hogy rengeteg gyereket hagytak magukra a szüleik otthon egyedül, mint eddig bármikor, ráadásul azok, akik általánosból mentek középiskolába a Covid alatt még beilleszkedési problémákkal is küzdöttek amellett, hogy nehezebben találtak új barátokat. Hasonló helyzet állt elő az egyetemeken is egyébként, ahol a frissen felvett diákok között az online oktatás miatt nem tudott szorosabb viszony kialakulni.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!