„Hülyének vagytok nézve!”

„Én intézetben nőttem fel, láttam a legaljasabb nevelői visszaéléseket” – mondta Osváth, felidézve, hogy amikor tudomást szerzett egy nevelő és egy diák kapcsolatáról, pszichiátriára zárták. Azóta tép fel benne sebeket, ha ilyen visszaélésekről hall. „A kegyelmi ügy csak a jéghegy csúcsa” – mondta, ő a rendszerszintű problémákról beszélt. Például arról, hogy évi 72 ezer forint ruhapénzből kell megoldania az öltözködést, de még az ágyneműt is. Beszélt az intézmények leharcolt állapotáról, aminek a javításához nem fogadhatnak el civil segítséget se. „Lehetetlen bútort vásárolni az intézményeknek. Ha kell egy mosógép, az fél év. Ha kell egy tűzhely, az három hónap”.

„Nincs pedagógus, szakképzett nevelő. Sok helyen már annak is örülnek, ha valaki bemegy dolgozni” – mondta. Elmesélte, hogy már idős, tízéves volt, amikor jöttek örökbe fogadó szülők, ezért ő már nem kellett. „Pedig én örültem volna, akár két anyukának is” – mondta, amivel hatalmas tapsot aratott. „Az intézet sohasem fogja tudni pótolni a családot, de az államnak az a feladata mindent meg kell tennie, hogy legalább ne legyen húsba maró a család hiánya. Segíteni abban, hogy nem téged választottak, hogy nem kellettél sem otthon, sem másnak” – mondta. A kormányt felszólította, hogy a valódi veszélyre koncentráljanak, ne a pedofilokat próbálják összemosni a homoszexuálisokkal. Inkább vizsgálják ki a hasonló eseteket. „Hülyének vagytok nézve: elhangozhat egy kormányinfón, hogy nem vizsgáltuk, de biztos, hogy ilyen nincs” – mondta.