Három kérdés

2024. február 16. – 20:15

Másolás

Vágólapra másolva

„Ahogy a szörnyek, a felelősök se szeretik, ha fény vetül rájuk” – mondta. A hatalom megmarja, aki veszélyezteti a szavazóbázisát, de ha lemérik, hogy mit akar a nép, megpróbálnak idomulni. „Ez az előnye, hogy nincsenek elveik” – mondta. Három kérdést kell feltenni, mondta Szabó Márton.

  1. Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek emberhez méltó körülmények közt nőhessen fel?
  2. Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek minőségi, az életre felkészítő oktatást kapjon?
  3. Mit fog tenni a kormány azért, hogy minden gyermek bizalommal fordulhasson valakihez, ha bántják?

„Ezt a három kérdést ne felejtsétek el” – mondta. Ezeket a kérdéseket feltöltötték a haromkerdes.hu oldalra is, hogy bárki elküldhesse a képviselőjének. Egy link is van az oldalon, ahol segítséget tudnak kérni az áldozatok „addig is, amíg az állam nem tudja ellátni a feladatait”. Ezekre a kérdésekre nem az egybegyűlteknek kell választ találniuk, hanem a választott képviselőknek, mondta.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!