Bayer Zsolt: Mi a szart akar egy rakat buzi a gyerekeinktől, miért üvöltik azt, a kurva anyjukat, hogy a gyerekeitekért jöttünk?

2023. július 21. – 16:12

Bayer Zsolt: Mi a szart akar egy rakat buzi a gyerekeinktől, miért üvöltik azt, a kurva anyjukat, hogy a gyerekeitekért jöttünk?
Andócsi János; Bayer Zsolt; György Attila Tusványoson – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Bayer Zsolt szerint nem szabad a magyaroknak kilépni először az unióból, ami amúgy 5-8 éven belül nem lesz, széthullik, mert nincs semmi, ami azt összetartsa, nincs szellemi alapja, filozófiai kötőszövete, gazdaságilag pedig szétrohadófélben van – erről beszélt a kormánypárti publicista és Fidesz-párttag pénteken Tusványoson, a közírók és publicisták kerekasztalán.

Nem kisebb közönsége volt, mint a nemrég börtönből kegyelemmel szabadult Budaházy György, és a tévézéshez frissen visszatért Pálffy István.

Bayer szerint a nyugaton élők többsége józan gondolkodású, csak sokkal jobban meg van félemlítve, mint azt mi el tudnánk képzelni, de talán a jövő évi EP-választáson győzhet újra a normalitás.

A filmrendező Pesty László abban egyetért Bayerrel, hogy az EU össze fog dőlni, de abban már nem, hogy ki kéne belőle lépni. Szerinte Magyarországnak már csak azért is bent kéne maradnia, mert

„belülről meghekkelni a rendszert sokkal könnyebb, mint kívülről”.

Ezután hosszasan, és néha kissé érthetetlenül értekezett arról, hogy ahogy a vízilovak, úgy csukja be Brüsszel a szemét, és „effektíve ártatlanul kerülnek börtönbe emberek, Brüsszel pedig nem csinál semmit”.

Kristály Lehel, a Bihari Napló főszerkesztője, Szőke László, a Székely Citrom főszerkesztője, Pesty László rendező, Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Andócsi János, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége alelnöke, Bayer Zsolt, a Hír Tv műsorvezetője, György Attila író (moderátor) – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kristály Lehel, a Bihari Napló főszerkesztője, Szőke László, a Székely Citrom főszerkesztője, Pesty László rendező, Borbély Zsolt Attila politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Andócsi János, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége alelnöke, Bayer Zsolt, a Hír Tv műsorvezetője, György Attila író (moderátor) – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A melegekkel, transzokkal nincs amúgy baja (meg azzal az „53 identitással sem, amit összeszámoltunk, kilincstől és fogastól kezdve”), de most szerinte nem szexuális kérdés az LMBTQ-kérdés, hanem hatalmi. Mert mögöttük „borzalmas méretű pénz, politikai hatalom van, ami fegyverrendszert ad a kezükbe, és jönnek, mint a gőzhenger. A túlhatalmat kérem ki magamnak, ezért teszek meg a szerény eszközeimmel mindent az LMBTQ-val szemben. Ja, a melegeket mai napig megvédem, ha rossz szó éri őket. Ha bárki elkezdene buzizni, keményen rászólnék” – fogalmazott Pesty.

Ezen a ponton a moderátor, György Attila író lezárta a beszélgetés hivatalos részét, azt mondta, nem akar három napot itt ülni, így aki akar még beszélgetni, az vegyen egy sört, és megteheti a résztvevőkkel, akik a következők voltak:

  • Bayer Zsolt, Hír Tv-s műsorvezető, fideszes publicista
  • Borbély Zsolt Attila, közíró, politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke
  • Szőke László, a Székely Citrom főszerkesztője
  • Andócsi János, Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke
  • Pesty László, filmrendező, producer
  • Kristály Lehet, a Bihari Napló főszerkesztője, korábban pedig Tusványos sajtófőnöke volt.

A hirtelen lezárás viszont annyira nem tetszett azoknak, akik eddig szóhoz sem jutottak, ezért Kristály Lehel például arról kezdett beszélni, hogy

„erős Közép-Európában hiszek, ahol Orbán Viktornak vezető szerepe lesz, és remélem, olyan Európában fogunk élni az unió széthullása után, ami méltó partnere lesz Oroszországnak”.

Később ehhez még azt is hozzátette, hogy nem érti, miért ne lehetne szimpatizálni Putyinnal, „aki az egyik harckocsiezredét Erdélyről nevezte el?”

Budaházy György a közönség soraiban – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Budaházy György a közönség soraiban – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Bayer sem akarta még abbahagyni, ezért tovább beszélt az LMBTQ-témáról: „Mi a szart akar egy rakat buzi a gyerekeinktől, miért üvöltik azt, a kurva anyjukat, hogy a gyerekeitekért jöttünk, mit akarnak ezzel elérni? Minden normális homoszexuálist én előszeretettel fogok melegnek nevezni, ha ez a mániája, de aki a gyerekeinkért jön, azt le fogom buzizni”. Erre rákapcsolódva Pesty László azt mondta, „az én kiskorú gyerekem előtt férfi és nő se keféljen”, ne csak a melegek.



A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!