Orbán: A következő években mélyülni fog a szakadék az EU többi része és Magyarország között

2023. január 30. – 13:11

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb beszámoló jelent meg Orbán Viktor és a Mathias Corvinus Collegium médiakonferenciáján részt vevő külföldi újságírók múlt csütörtöki beszélgetéséről – ezúttal a német pleiteticker.de oldalon.

A cikket Boris Kálnoky, az MCC Média Iskolájának igazgatója osztotta meg a Twitteren. Kálnoky szintén részt vett a beszélgetésen, azt írta „ez egy jó összefoglaló”.

Orbán Viktor múlt héten csütörtök este találkozott 15 külföldi újságíróval a Karmelita kolostorban. A sajtóban először az American Conservative felelős szerkesztője, Rod Dreher beszámolója jelent meg, ami kisebb botrányt kavart azzal, hogy szerepelt benne egy idézet Orbán Viktortól, amit később átírt a szerző. Dreher később azt nyilatkozta, Orbán Viktor csak viccelt, amikor a „határozott nem” választ adta arra a kérésre, hogy maradna-e az Európai Unióban. A cikk végső verziójában egy másik, kevésbé élesen megfogalmazott idézet szerepelt tőle (miszerint „személy szerint fájdalmas számára”, hogy Magyarország az EU-ban van, de ez nem választás kérdése).

Ralf Schuler német újságíró beszámolója már semmilyen formában nem emlékezik meg a fenti kijelentésről, azt viszont rögzíti, hogy a magyar miniszterelnök azt mondta, „arra számít, hogy a következő években elmélyül a feszültség Magyarország és az Európai Unió többi része között”.

„Ha valami, akkor a szakadék még mélyebb lesz” – mondta Orbán a német újságíró beszámolója szerint.

Ez szerinte azért lesz így, mert három dologban alapvetően eltér az általa és az unió többi tagországa által képviselt vélemény. Ilyen a migráció és az LMBTQ+ mozgalmak kérdései, valamint az Európai Egyesült Államok terve.

„A migráció kérdésében Németország és Franciaország például azt szeretné, hogy a migránsok és az őslakosok együtt éljenek. Én viszont el akarom kerülni az együttélést, és eleve nem is akarom, hogy legyen” – mondta.

Schuler is arra a következtetésre jut a beszámolójában, hogy Orbán Viktor egyértelműen elhatárolódik az uniós vonaltól az ukrajnai háború megítélésében.

A miniszterelnök például kifejtette, hogy „az idő nem a NATO oldalán áll” és hogy nem lát olyan pontot, „amiért győztes pályán lennénk”. Szerinte a Nyugat csak fegyverkészletekről beszél, azzal viszont nem néz szembe, hogy Ukrajna legkorábban tavasszal katonahiánnyal fog szembenézni, miközben Oroszország továbbra is sokkal nagyobb számú csapatokat tud mozgósítani. Szerinte „a Nyugat stratégiája összességében átláthatatlan”.

„Kezdetben a német stratégia a konfliktusban az volt, hogy 5000 sisakot szállítottak. Ezután hangsúlyozták, hogy csak nem halálos fegyvereket fognak biztosítani. Ma harckocsikról beszélünk, és már a vadászgépekről is szó van. Ha ezen az úton haladunk tovább, akkor valamikor saját csapatokat kell küldenünk” – fejtegette Orbán.

Szerinte Oroszország az elszigetelődéstől sem ijed meg úgy, ahogy azt a Nyugat képzeli, a múltban ugyanis sokszor volt már elszigetelődve.

Orbán szerint a 27 uniós kormányfő közül senki sem volt képes még elmagyarázni neki, hogy mi a francia, német vagy európai stratégia a konfliktusban. Csak a nyugati értékek absztrakt védelméről beszéltek, az ő feladata azonban az volt, hogy kiálljon a magyarországi emberek és családok biztonságáért és jövőjéért, ezért ő „minden lehetséges eszközzel a konfliktus befagyasztásán dolgozik” – áll a beszámolóban.

A beszélgetésről több beszámoló is megjelent eddig a sajtóban, de az, hogy pontosan mi hangzott el a magyar miniszterelnök szájából, egyelőre nem ismert. Kerestük Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy megismerjük, pontosan mikről beszélt, és hogyan fogalmazott Orbán Viktor, ha választ kapunk, újabb cikkel jelentkezünk.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!