Petícióban tiltakozik Orbán tusnádfürdői beszéde ellen az MTA több tagja

2022. július 28. – 09:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Az emberi faj egységes, ezért az emberi fajok, illetve keveredésük felvetése biológiailag eleve hibás, az ezekre történő politikai hivatkozás pedig történelmileg kudarcos, katasztrófák sorát okozó eszmerendszert idéz fel” – áll a Magyar Tudományos Akadémia több tagja által is aláírt online petícióban, ami a miniszterelnök szombaton, Tusnádfürdőn elmondott beszéde ellen tiltakozik.

A petíció azt írja:

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a miniszterelnök a magyar nép jövőjét ilyen tudományosan tarthatatlan tannal és veszélyes ideológiával kapcsolja össze.”

Az aláíróknak a miniszterelnöki beszéd – Jean Raspail ultrakonzervatív francia írótól átvett – fajkeveredésről szóló részével van problémájuk. Orbán ugyanis azt mondta:

„…van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az Európán kívül érkezőkkel. Na, az kevert fajú világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keverednek össze egymással: mozognak, munkát vállalnak, meg átköltöznek. Ezért például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak. (…) Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni...”

A petíció aláírói között olyan nevek bukkannak fel, mint Ferge Zsuzsa, Lovász László, az MTA korábbi elnöke, Rainer M. János vagy Pálinkás József, aki 2002 előtt még az Orbán-kormány minisztere is volt.

A petíciót az MTA 67 rendes, külsős és tiszteletbeli tagja írta alá – számolt be a Hvg.hu.

A miniszterelnöki beszéd ellen széles körű tiltakozás indult, még Hegedüs Zsuzsa, Orbán egyik legrégebbi tanácsadója is lemondott miatta.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!