A kevert népes okfejtés nélkül számolt be Orbán tusványosi beszédéről a kormány az EP-képviselőknek

2022. július 24. – 18:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor Tusványoson elmondott, többek között a kevert fajú népekről, a nyugat hanyatlásáról és a hídfoglaló narkósokról szóló beszédét Kovács Zoltán, a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton angol nyelven szemlézte, de ebből a rövid összefoglalóból több olyan rész is kimaradt, ami itthon nagy visszhangot váltott ki.

A szemle egyébként több szempontból is fontos, egyrészt azért, mert a miniszterelnök hivatalos oldalán a beszéd teljes szövege még vasárnap délután is csak magyarul volt elérhető, hivatalos angol fordítás egyelőre nem jelent meg. Másrészt azért, mert Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő szerint ezt a Kovács-féle, erősen kivonatolt verziót osztotta meg az EP-képviselőkkel egy körlevélben Deutsch Tamás, a Fidesz EP-delegációjának vezetője.

Így azok az EP-képviselők, akik csak a Deutsch által megosztott, Kovács által jegyzett összefoglalót olvasták el Orbán szombati beszédéből, azok nem értesültek például arról, hogy Magyarország miniszterelnöke szerint:

  • az internacionalista baloldal csele, hogy Európában eleve kevert népesség él, mert van, ahol európai és Európán kívüli népek keverednek, de a Kárpát-medencében csak európai népek keverednek, azaz „mi nem vagyunk kevert fajúak”,
  • a szankciók nem billentik meg Moszkvát,
  • 2030-ra Magyarország nettó befizető lesz az EU-ban, új erőviszonyok lesznek és „aki fizet, az rendeli a zenét”.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy ezek a részek vajon miért nem kerültek bele Kovács Zoltán angolnyelvű szemléjébe, hogy Deutsch Tamás miért csak egy kivonatolt verziót osztott meg az EP-képviselőkkel, illetve, hogy mikor lesz elérhető Orbán Viktor szombati beszédének hivatalos, angol nyelvű fordítása, ezért kérdéseket küldtünk Kovács Zoltánnak, Deutsch Tamásnak és a miniszterelnök sajtófőnökének, Havasi Bertalannak is, ha válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!