Orbán: A Nyugat elveszíti az anyagcsatát

A Nyugat elveszíti az anyagcsatát, mondta Orbán. A világ energiahordozóinak és erőforrásainak nagy része a nyugati civilizáción kívül esik. A mi helyzetünk pedig duplán nehéz.

2013-ban az USA a kitermelés új technológiáját indították meg, ami erősebb pozíciót jelent a nemzetközi biztonság terén, mondták, tehát külpolitikai fegyverként használják, fordította le Orbán. Bátrabb szankciós politikát alkalmaznak, és nekiálltak hogy erőteljesen ösztönözzék a szövetségeseket az USA-ból érkező szállítmányok megvásárlására. Ők nem függenek más energiájától, képesek nyomást gyakorolni, rá tudják venni a szövetségeseket, hogy tőlük vásároljanak.

Európa válaszolt erre, nem akartunk függőségbe kerülni az amerikaiaktól, folytatta Orbán. Így amíg lehet, a német-orosz energiatengelyt megpróbálták megvédeni a nemzetközi politika pedig épp ezt veri szét. A megújuló energia pedig még nem működik.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!