Hadházy délelőtt Kisvaszarból, délután Zuglóból jelentkezett be, miközben tart a parlament alakuló ülése
Hadházy Ákos, miután nem tette le a parlamentben az esküt, hanem Kisvaszarra utazott – hogy a településtáblában mondja el saját esküjét, és magyarázza el, hogy szerinte már nem szabad eljátszani a demokráciát, a mandátumot nem szabad kollaborációra használni –, délután Zuglóból jelentkezett be élőben.
Ebben arról beszélt, rágalom, hogy hanyagolni fogja Zuglót, ezért is jelentkezik be már most, az alakuló üléssel egy időben innen, és beszél egy fontos helyi témáról. Az pedig egy Bosnyák téri beruházás, ahol Tiborcz üzlettársa szerinte törvénytelenül kapott építési engedélyt, és csökkenti Zugló zöld felületeit.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás